hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra a csúcs felé tör a BUX
Tőzsdejelentés 2004. 06. 23–29.

2004. 07. 05.
Emelkedő tendencia mutatkozott a tőzsdéken az elmúlt kereskedési héten, elsősorban az iraki hatalomátadás zökkenőmentes lebonyolódásának örülhettek a befektetők. Az olajár kéthónapos mélypontra süllyedt, miután az iraki olajexport újraindult, és a norvég sztrájk is befejeződött. Ennek a légitársaságok befektetői látták legnagyobb hasznát a héten, kevésbé jól jártak az autógyártókba fektetők; a kamatemelési kilátások miatt forgalomcsökkenéstől tartanak a szektorban. 

A német Ifo bizalmi index kilenc hónapos mélypontra süllyedt, az amerikai fogyasztói bizalom azonban a vártnál jobban alakult. A Fed lapzártánk után hozza meg kamatdöntését. A BÉT az elmúlt hetek lanyha forgalma után határozott élénkülést mutatott, a BUX 3,5 százalékos erősödés után 11 589 ponton zárta a hetet.

A hét nyertesei a gyógyszergyártók lettek, miután napvilágot láttak az OEP-pel kötött megállapodás részletei, és ezek alapján a vártnál kedvezőbb kép rajzolódott ki. A Richter 7,5, az Egis hat százalékkal drágult. A Mol közel két százalékkal, történelmi csúcsa közelébe erősödött. Jól szerepelt az OTP is, amely újabb akvizíciós célpontot talált, ezúttal a szerb Jubanka "személyében". A bank a legnagyobb a privatizáció előtt álló szerb hitelintézetek közül. A piac pozitívan reagált az újabb terjeszkedés hírére, a papír 4,5 százalékkal drágult. Ennél is jobban szerepelt a szektortárs FHB, amely már devizahiteleket is kínál ingatlanvásárlások finanszírozására. A PSZÁF jóváhagyta az Arago felvásárlási ajánlatát a Forrás-részvényekre, az ajánlat augusztus 2-áig él, az ajánlati ár 1200 forint részvényenként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!