hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 04. 19. (XVII/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kettős robbantás Bostonban, méreg az elnöknek

Halálos áldozatai és súlyos sebesültjei vannak a bostoni maraton alatt történt dupla robbantásnak, ami után nem sokkal halálos mérget tartalmazó levelet kapott egy kongresszusi képviselő, majd Obama elnök. Lapzártánkkor ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy valakit letartóztattak a merénylettel kapcsolatban.

Csapataink harcban állnak - Hack Péter írása

Láthatóan a különböző európai szervezetekkel folytatott hosszú háborúságra rendezkedett be a magyar kormány. Az elmúlt napokban újabb levélben hívta fel az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnök figyelmét arra, hogy Magyarország tartsa be az európai normákat. Az Európai Parlament pedig ismét napirendjére tűzte a magyar jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az unió és az Európa Tanács különböző intézményei ellen vívott harc rendkívül súlyos károkat okoz az országnak, ugyanakkor a belpolitikai szintéren jót tesz a Fidesznek.

Európát fenyegetik a vérengző drogbárók

Európában is megvetnék lábukat a mexikói drogkartellek, sőt, az Europol jelentése szerint egyenesen a kulcspozíciók betöltéséért harcolnak. A kokain és szintetikus drogok importját a kontinensre már ma is jórészt mexikói bűnözők felügyelik. A legkegyetlenebb csoportok – mint például a név szerint is kiemelt Zetas kartell – barterben is dolgoznak: a kábítószert Északkelet- Európában gyakran szexrabszolgákra, míg Délkelet- Európában lőfegyverekre cserélik be.

Békülékeny hangnem

A Nyugattal való kapcsolat javítására tett ígéretet Haszan Rohani korábbi iráni nukleáris főtárgyaló, amennyiben bizalmat kap a közelgő elnökválasztáson. Rohani ígérete szerint békülékenyebb hangnemet fog megütni és konstruktívabb lesz, mint elődei.

Virág és rakéta a nagy vezérnek

Elmaradt a „várva várt” rakétakilövés Észak-Korea legnagyobb nemzeti ünnepén, Kim Ir Szen születésnapján. Természetesen ünnepségekben és hivatalos programokban nem volt hiány, de az előző napok feszültségéhez képest viszonylag nyugodtan telt  a jeles nap. Másnap viszont jött a megszokott fenyegetés, ezúttal Dél-Koreának. Phenjant ugyanis felbőszítette, hogy Szöulban annak az államalapítónak a képeit égették a tiltakozók, aki előtt a sztálinista típusú ország lakosai hajlongtak.

Nem kell közös pénz az egységes Európának?

Több szinten is egyre szorosabbá válik a britek és a németek közötti kapcsolat, ami nem feltétlenül kedvez Angela Merkel költségvetési szigorítási politikájának. A kancellár informális találkozóra hívta David Cameront és családját a Meseberg kastélyba, hogy biztosítsa a kettejük közötti szövetséges viszonyt, ám ez nem biztos, hogy kitágítja a Merkel körül egyre fogyó teret az unióban. Cameron pártja ugyanis időközben már építi a kapcsolatokat a legújabb, euróellenes német párttal, amely a választásokon komoly fejfájást okozhat a kancellárnak.

Visszavárnák a szefárdokat Dél-Európában

Visszafogadná a történelem során elűzött zsidó lakosságát Portugália és Spanyolország. Tavaly novemberben a spanyol igazságügy-miniszter, Alberto Ruiz-Gallardón jelentette be a tervet,az elmúlt hetekben pedig Portugáliában is előterjesztették a javaslatot, miszerint újra állampolgárságot kaphatnának az egykor száműzött dél-európai zsidók, a szefárdok leszármazottai a két országban.

Jelentősen nőtt az antiszemita megnyilvánulások száma 2012-ben

Kétéves átmeneti, csökkenő tendenciát mutató időszak után 2012-ben mintegy 30 százalékkal növekedett világszerte a zsidóság ellen elkövetett erőszakos cselekmények és vandál tettek száma – áll a Kantor Központ jelentésében.

Vagyonbevallás a francia kormányban

Totális transzparenciát hirdetett François Hollande azt követően, hogy a megszorításokon dolgozó költségvetési miniszter  adóelkerülés miatt lemondani kényszerült. Az eset olyannyira megtépázta a kormány amúgy is gyenge reputációját, hogy a francia elnök úgy döntött: a bizalom helyreállítása érdekében az összes kormánytag köteles beszámolni vagyonáról.

Belföld

Új egyházi kategóriák

Három év alatt harmadszor módosítja az egyházügyi törvényt a kormány. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere múlt hét végén nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amely elvileg az Alkotmánybíróság kifogásait igyekszik szem előtt tartani.

A Hegedűs-klán, a Jobbik és a református egyház

A Jobbik jövő évi parlamenti listáját is átírhatja a református egyház ifjabb Hegedűs Lóránttal kapcsolatos döntése, mellyel a lelkész anticionista nép­gyűlésére kívánnak reagálni. Az ördög persze ezúttal is a részletekben lakik.

Nem csak fairnek kell lennie

A választási reform oly sok eleme visszafelé is elsülhet a Fidesz számára, ha az ellenzék is kihasználja a szabályozásban található kiskapukat. László Róbert, a Political Capital Institute választási szakértője azt vette lapunknak számba, hogy a Fidesz milyen körülményeket teremt, és milyen versenyszabályokat fogalmaz meg a 2014-es választásokra.

Csendőrszellem - Interjú Krémer Ferenc szociológussal

Az olyan rendőr, aki a problémamegoldás egyedüli eszközének az erőszakot tartja, nem enyhíti, hanem növeli a társadalmi  feszültségeket – mondta a Heteknek Krémer Ferenc szociológus, a Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatának elnöke annak kapcsán, hogy múlt héten egy rendőrségi kihallgatás során életét vesztette a 47 éves Bara József.

Rezsicsökkentés „parasztoknak”

A Földet a gazdáknak elnevezésű program keretében nem kevesebb, mint 200 ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe. A kormány kritikusai attól óvnak, hogy újra csak a „csókosok” járhatnak jól, ha jól dörgölőznek a Fideszhez.

Tankötelesek kálváriája

Az április 8-án és 9-én lezajlott beiratkozásokat követően derült ki, hogy országosan kétezer gyermek beiskoláztatása bizonytalan, mert helyhiány miatt nem tudják őket felvenni abba az iskolába, ahová jelentkeztek. A helyzet előre látható volt, a kormányzatot a kisiskolás dömping mégis olyan váratlanul érte, mint a márciusi hó.

Hit és értékek

Újabb  vádak  Ferenc  ellen

Nyolc bíborosból álló tanácsadói testületet nevezett ki Ferenc pápa a vatikáni kúria reformjára. Bár az olasz sajtó forradalmi egyházi  fordulatról ír, a testülettől gyors döntések nem várhatók. A hivatalos szentszéki közlemény szerint ugyanis a főpapok első találkozójukat csak október elején tartják. Közben a Washington Post azzal vádolta meg a pápát, hogy Buenos Aires-i érsekként támogatott egy olyan papot, akit pedofília miatt 15 éves börtönbüntetésre ítéltek.

Arab Schindlerek?

Satloff a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben figyelt fel arra, hogy bár a világ igazai között több muszlimot is számon tartanak, a közel 20 ezer név között nem szerepel egyetlen arab sem. Ezek után határozta el, hogy felkutatja, léteztek-e arab Schindlerek.

Haláltáborok a Szaharában

Bár a holokauszt jórészt az európai történelem tragédiájaként maradt fenn az emberi emlékezetben, kevesen tudják, hogy az internálótáborok, a pogro­mok és a zsidótörvények rémségeit nemcsak az európai, hanem az észak-afrikai zsidó közösségek is átélték. A marokkói, algériai, líbiai és tunéziai zsidók sorsa ugyanakkor a második világháború legkevésbé feltárt történetei közé tartozik.

Elmaradt szembenézés

Április 16-án, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján az országból elhurcolt zsidó mártírokra emlékezünk. 1944-ben ezen a napon, peszách utolsó napján kezdődött meg Kárpátalján a zsidók gettókba tömörítése, egy hónappal később pedig deportálásuk Auschwitzba. Nem egészen három hónap alatt hasonló sorsra jutott a vidéki zsidóság egésze, amely az ország területén élő 825 000 főnyi izraelita lakosság többségét tette ki.

Latino reformátorok

A mintegy hárommillió példányszámban megjelenő amerikai Time magazin április 15-i száma címlapon foglalkozik az úgynevezett „latino reformáció” jelenségével. A spanyol ajkú lakosság körében zajló ébredési mozgalom a szakértők szerint gyökeresen megváltoztathatja Amerika vallási térképét.

HÁTTÉR

Drámai a hangulat a jegybankban

Az MNB elmúlt tízéves – Járai Zsigmond és Simor András nevével fémjelzett – időszakához hozzátartozott, hogy az úgynevezett „negyedik emelet” politikamentesen dolgozott. „Negyedik emeletnek” a nemzetközi hírű szakmai stábot nevezik, ahol a különböző szakterületek elemzői dolgoznak. Forrásaink azt állítják, soha nem gondolták volna, hogy egy hónap alatt évtizedeket lehet visszamenni az időben, és a kádári korszakot pillanatok alatt „helyre lehet állítani”.

Magyar siker

A Központi Vásárcsarnok (Fővám téri Vásárcsarnok) a legjobb piac Európában – állítja a CNN. A főváros e nevezetessége olyan piacokat utasított maga mögé, mint a barcelonai Mercat de San Josep de la Boqueira, az isztambuli Nagy Bazár, a londoni Portobello Road vagy a párizsi Les Puces. De vajon mitől olyan kiemelkedő e létesítmény, hogy Amerika egyik vezető hírcsatornája is jó hírünket kelti?

Távol Angliától

Hét osztályba sorolták a mai angol társadalmat egy nagyszabású felmérés alapján. Magyarországon nem lehet egyértelmű képet alkotni a társadalom rétegződéséről, már csak azért sem, mivel az nagyon kevéssé átlátható, rendkívül kevés adattal rendelkezünk róla. Ezt a politikusaink messze­menőkig ki is használják, akik szeretik a saját szájízük szerint kategorizálni a társadalmat.

A teljesség hiánya nélkül

Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok, Európa- és világbajnok úszónő. Jobb kezén három, bal kezén – amely a másiknál hét centiméterrel rövidebb, és nincs benne könyökízület – két ujja van. Papírja van róla, hogy „hátrányos helyzetű”, bár ő sosem érezte, hogy a végtaghiány miatt a helyzete hátrányos lenne.

Rémálom Magyarország a külföldi befektetők számára

A tekintélyes Financial Times (FT) pénteki számában arról írt, hogy ugyan Orbán Viktor intézkedései növelik a kormány népszerűségét, de rontják a befektetők Magyarországról alkotott képét.

Kétfélék

Ha eddig nem tudtuk volna, „kétféle fiatal létezik ma Magyarországon” – világosított fel bennünket Kocsis Máté, a kormánypárt szóvivője. Nem, nem arra utalt a Fidelitas országos választmányának ülése után, hogy vannak például fiatal fiúk, meg fiatal lányok – holott ez legalább vitán felüli, kézenfekvő megállapítás lett volna –, ő másként osztotta ketté a magyar fiatalságot. „Az egyik csoport tagjai állandóan balhéznak, törvénytelenkednek, kiabálnak és a kamerák kereszttüzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval, a másik csoport pedig az, amelynek képviselőivel ma találkoztam.” Vagyis utóbbiak értelemszerűen a derék Fidelitas-tagok, akik „kevesebbet vannak a híradókban, kevesebbet szerepelnek, másképp tervezik szolgálni a hazájukat, dolgoznak szépen csendben a háttérben, s mindent megtesznek azért, hogy igazságos, élhető, jobb lehetőséget biztosító jövőjük legyen a fiataloknak”. Nem mellesleg pedig „meg tudják saját magukat és a nemzetet is védeni”.

Hitehagyott Nyugat

Világszerte egyre kevesebben hisznek abban, hogy Isten létezik, illetve abban, hogy személyesen meg lehet szólítani. Az egyébként egyre kevésbé hívő országok között is kitűnik Németország keleti fele, ahol mindössze a lakosság 13 százaléka gondolja úgy, hogy van Isten, és lehet vele személyes kapcsolatot ápolni. A tendencia világszerte egyre jobban azt mutatja, hogy a társadalmak fokozatosan „istentelenné” válnak.

Konfuciusz, Lao-ce, Mao és a kínai gazdaság

A kínai identitás egészen más, mint a nyugati. Egy kínai munkavállaló kiterjesztett családjának tekinti munkahelyét, ahol főnöke „apai tekintélyének” ösztönösen alárendeli magát. Gyerekkora óta arra nevelték, hogy saját érdekeit szorítsa háttérbe a kollektíva céljaiért, mert a közösség jóléte az ő jólétének záloga. Az ősi tanítások és a kommunista ideológia egymásra rímelése olyan világnézethez vezetett, amelyet csak az utóbbi időben tudott kikezdeni a nyugati típusú fogyasztói kultúra.

KÁVÉSZÜNET

Kisvárosnyi gyermek kóborol el évente

 „Általában azok a gyerekek nem akarnak hazamenni, akik nem kötődnek senkihez, vagy kifejezetten félnek a szüleiktől. Csak remélni tudom, hogy a műsoraink láttán sokan önvizsgálatot tartanak” – mondja Incze Zsuzsa, a Csellengők ötletadója és szerkesz­tője, maga is háromgyerekes édesanya. Az immár 19 éve futó műsor töretlen népszerűségének titka, hogy nem szenzációhajhászás a célja, hanem valóban segíteni próbál a bajba jutott embereken.

Európa tovább öregszik

Az európai polgár ma leginkább szív- és érrendszeri betegségek miatt hal meg, minden ötödik ember viszont a rák áldozata. A közelmúltban látott napvilágot a WHO-nak (Egészségügyi Világszervezet) az európai régióra vonatkozó legfrissebb egészségügyi felmérése.

Párhatárok

A legtöbb ember arról álmodik, hogy szeretetben éli le az életét valakinek az oldalán. A szeretet azonban nem lehet teljes, ha hiányzik a kapcsolatból a szabadság és a felelősségvállalás – állítja a Párhatárok című könyv szerzőpárosa, Henry Cloud és John Townsend. A könyv a jól működő párkapcsolat alapelveit ajánlja figyelmünkbe, és elsősorban a szeretet előmozdításáról, gyarapításáról, elmélyítéséről és helyreállításáról szól.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!