hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 05.12. (XXI/19) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

„Trump nem most dobja le az atombombát.”

Május elején Budapestre látogatott a Keren Hayesod meghívásából Somfalvi Attila, a ynet újságírója. A politikai elemzővel a francia választásról, Donald Trump közel-keleti útjáról és az iráni fenyegetésről beszélgettünk.

Megbukott Európában a populizmus?

Az év elején sokan arra számítottak, hogy a Brexit és Donald Trump győzelmével Európába is begyűrűzik a rendszer- és EU-kritikus közhangulat. Az elmúlt fél év kulcsfontosságú választásain azonban rendre alulmaradtak a populista pártok. Az elégedetlenek tábora azonban egyre nő.

Zátonyra futott néppártosodás

Bármennyire igyekezett kiszélesíteni társadalmi befolyását a Nemzeti Front vezetője, nem sikerült maga mellé állítani két kulcsfontosságú szavazótábort.

Atomok harca

Miközben a növekvő nukleáris fegyverkezés egy globális háború kirobbanásával fenyeget, a háttérben egy ország több száz éves szenvedéstörténete húzódik meg. A délkelet-ázsiai ország történelmét végigolvasva rádöbbenünk, hogy a környező nagyhatalmak legalább akkora kárt okoztak a koreai népnek, mint kegyetlen kommunista diktátorai.

A Gorka-csata

A legnagyobb izraeli angol nyelvű napilap, a The Jerusalem Post hagyományosan május elején New Yorkban rendezi meg éves nemzetközi konferenciá­ját. A rendezvényen vezető izraeli és amerikai politikusok, újságírók és közéleti személyiségek szerepelnek, idén mégis a legnagyobb figyelem a magyar származású biztonsági szakértő, Sebastian Gorka, vagy ahogy itthon ismerik, Gorka Sebestyén fellépését kísérte. Donald Trump január végén nevezte ki fehér házi helyettes tanácsadójának Gorkát, akit a nemzetközi sajtó egy része azonnal lemondásra szólított fel, vélt antiszemitizmusa miatt. Ehhez képest a The Jerusalem Post konferenciáján felállva hosszan tapsoltak, amikor megérkezett. Még a rivális Haarec is azt írta, hogy a tanácsadó „szupersztár” lett. Lapzártánkkor helye biztosnak tűnik, miután lapértesülések szerint személyesen Donald Trump állt ki mellette. Miről is szól akkor a Gorka-csata?

Abbász utolsó reménye: Donald Trump

Donald Trumpnak sikerült rávennie Mahmúd Abbászt arra, hogy a béketárgyalások érdekében tegyen engedményeket – állította Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője a The Jerusalem Post éves konferenciáján New Yorkban. A palesztin vezető reménykedik abban, hogy az amerikai elnök kimenti őt szorult helyzetéből. A cél érdekében hajlandó találkozni Benjamin Netanjahu izraeli elnökkel is.

Belföld

„Áldott embernek tartom magam”

2012-ben a magyar csapat első aranyérmét nyerte. 2016-ban Rióban ő vitte a magyar csapat zászlaját. 1948 után az első olyan sportoló volt, aki zászlóvivőként lett olimpiai bajnok. Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf után a harmadik kardvívónk, aki képes volt megvédeni bajnoki címét. Rió egyetlen férfi olimpiai bajnoka, a 2016. év legjobb magyar férfi sportolója. A Hetek exkluzív interjúja a kétszeres olimpiai bajnokkal, akinél a zászló és a kard is jó kezekben van.

GÖD: a borzalmak és titkok háza

Megkötözött fiatalok, berácsozott ágyak, kényszerzubbony, elzárás – múlt héten bejárta a nemzetközi sajtót az MDAC emberjogi szervezet jelentése a gödi fogyatékosok otthonában tapasztalt rettenetes állapotokról. A fenntartó Emmi azonnali vizsgálatot rendelt el, és felfüggesztette az intézmény igazgatóját. A gödi eset nem egyedi: a szociális gondozóintézetek embertelen körülményeire már számos ombudsmani jelentés is felhívta a figyelmet.

Hit és értékek

Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? (2. rész)

A Hetek múlt heti számában kezdtük el Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak az emberi civilizáció menetére. A most következő cikkben a nyugati életforma további vívmányainak keresztény alapjait mutatjuk be a könyv alapján.

HÁTTÉR

A ma kemény, de a holnap még rosszabb lesz!

A ma kemény, a holnap még rosszabb, holnapután viszont már kisüt a nap! - vallja Jack Ma, a semmiből jött milliárdos, aki szerint a technológia fejlődési iramának gyorsulása először vesztesekre és nyertesekre szakítja majd szét a társadalmat, mielőtt elhozná számunkra az aranykort. A robotizáció, a mesterséges intelligencia és az internet hármasa által satuba fogott világ a következő három évtizedben ezért sokkal több fájdalmat, mint boldogságot él majd át az öregedés, a munkanélküliség és a bizonytalanság miatt. Kína második leggazdagabb embere húsz éve még angolt tanított havi 12 dollárért, most pedig a világ legnagyobb online piacterének, az Alibabának a tulajdonosa. Kudarccal és újrakezdéssel teli élete a kulturális forradalom mélységéből ívelt föl, és tette őt a nemzetek fölötti globalizmus kiemelkedő szónokává.

Zen helyett Jézus

Ellis Potter 15 évig élt zen buddhistaként, mielőtt keresztény hitre tért volna, és azóta az evangélium üzenetével járja a világot. Elmondása szerint a kereszténységben leginkább az ragadta meg, hogy a bibliai valóság nem egy éncentrikus világképre épül, hanem „másikcentrikus”, azaz minden szinten a személyes kapcsolaton és a szereteten alapul. Ellis Potter magyarul megjelent könyve kapcsán nemrégiben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is járt.

KERT.Kapcsolat

A KERT Alapítvány az Esélyegyenlőség Világnapja alkalmából hozta létre a Kert.Kapcsolat című családi nap rendezvényét. A program célja az volt, hogy a résztvevők jó hangulatú, változatos programokon keresztül tapasztalhassák meg, hogy van olyan dolog, amiben erősebbek, és van olyan, amiben gyengébbek. Mert ettől olyan színes a társadalmunk, mint egy kert.

Börtönbe küldték a keresztény kormányzót

Istenkáromlás és az iszlám gyalázása miatt ítélték két év börtönre Dzsakarta leköszönő kormányzóját. A keresztény vallású Basuki Tjahaja Purnama neve a következő elnökként is felmerült Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán országában.

Kerekdomb Fesztivál

Tállyán, a tokaji borvidék festői településén idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben –várja összművészeti hétvégére láto­gatóit a gyermekbarát Kerekdomb Fesztivál.

Fatális rendszerhiba

Nem csupán az egyén jellemhibái játszanak főszerepet a katolikus papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazásban, hanem magának a római egyháznak a struk­túrája, hatalmi rendszere és nem utolsósor­ban teológiája – állítja a téma ír kutatója, Marie Keenan A gyermekek szexuális bántal­mazása és a katolikus egyház című, nemrégiben magyarul is megjelent könyvében. 

Albán sors

Koszovó függetlensége nyomán máig nem nyugodtak le a kedélyek a Nyugat-Balkánon. Ezt jelzi, hogy Macedóniában hiába sikerült nemzetközi nyomásra megválasztani egy albán származású házelnököt, súlyos zavargások törtek ki válaszul. A belgrádi sajtó újra Nagy-Albánia létrehozásáról ír, és az iszlamizálódásra hivatkozva titulálja veszélyesnek a „szkipetárokat”, de az újra éleződő feszültség ma még inkább nemzetek, mint vallások közöttinek tűnik. A Koszovó 2007-ben kikiáltott függetlenségét támogató európai közösség abban eltökéltnek látszik, hogy nem engedi, hogy az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő közel nyolcmillió albán egy nagy államban egyesüljön.

Árnyak a múltból

Moszkovita újságírókról, moszkovita diplomatákról és moszkovita kormánytagokról szóló cikkek és listák láttak napvilágot az elmúlt napokban, miközben egy volt miniszter­elnökről és egy kormányközeli lelkészről is kiderült ügynökmúltja. A hatalom és az ellenzék egymásra mutogat, pedig egyaránt felelősök azért, hogy nálunk még mindig nem teljesen ismerhető a pártállami múlt.

Egy vulkán tetején ülünk

„Mindez már senkit sem lepett meg igazán, hiszen az uralkodó állapotok természetesen ugyanúgy éreztették hatásukat a vasúti közlekedésben, mint bármi másban…” (Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája)

KÁVÉSZÜNET

„Frenki több életet is megmentett”

A XXI. kerületi irodaház udvarán autók sorakoznak. Az elhaladó járó­kelők nem is sejtik, hány életet men­tettek már meg a falak között a teljes lecsúszástól, hány embernek nyúj­tottak segítő kezet, hogy a munka­erőpiacon újra labdába rúg­hassanak, hányan kaptak le­he­tő­sé­get, hogy szerényebb anyagi körülményeik ellenére autóval közlekedhessenek a hazai autópályákon. Az autókölcsönzés szép-ségeiről és nehézségeiről, jótékonykodásról, őrsi naplóról és megfelelő élet­szem­­léletről beszélgettünk Prondvai-Pacsika Ferenccel, az ABKN Zrt. tulaj­donosával.

Egyenlők és mégis mások

„Már bebizonyítottuk, hogy a nők szakmailag képesek arra, amire a férfiak. Arról azonban még nem győztük meg sem magunkat, sem a férfiakat, hogy ők is képesek arra, amit eddig a nők csináltak” – utalt egy 1995-ös kijelentésében Gloria Steinem amerikai feminista aktivista arra, hogy bár a munkahelyeken folyamatosan növekszik a nemek közötti egyenlőség, a házimunka és az otthon körüli teendők elosztásában ez még nincs így. Akik azonban azt várják, hogy ezen teljes körű egyenlőség beteljesedése a küszöbön áll, úgy tűnik, csalódni fognak: a fiatal generáció ugyanis nem így gondolkodik – derül ki a Council on Contemporary Families (Kortárs Család Tanácsa) amerikai családkutató központ legfrissebb publikációjából.

Állás vagy portfólió-karrier?

Hamarosan már nem szakmai karriereket fogunk építeni, és nem hagyományosan járjuk végig a ranglétrát, hanem egyre inkább projekt- alapú, úgynevezett „mikro-állásokban” látják a jövőt a szakemberek – írja a BBC.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!