Amerikát nem szívelni tulajdonképpen eurokonform. Sőt, mostanra mindkét politikai oldal szélének aktivistái – retorika szintjén legalábbis – egymásra találtak a közös ellenség megfogalmazásában. Főbb vádpontjaik: liberalizmus, kapitalizmus, zsidó tőke és befolyás, katonai agreszszió, tömegkultúra és szektainvázió. Miközben a háborúellenes Németország egyik vezető hetilapja, a Der Spiegel Bush elnök és az amerikai nép egy részének elkötelezett bibliai hitét, illetve az ebből fakadó elhivatottság-tudatot erőteljes szkepticizmussal mutatja be, addig az európai nyilvánosság előtt tabutémának számít például az ugyancsak békepárti francia elnök boszorkányokkal és varázslókkal fenntartott kapcsolata.

A Horthy-rendszer mindennapi életre is kiterjedő állami kontrollja nemcsak a "vörös rémet" próbálta meg felkutatni és elfojtani a pórnép soraiban, hanem – és ez talán kevésbé közismert – az általa "szektának" bélyegzett vallási közösségeket is.  A kizárólag pejoratív tartalommal bíró szó a 19. század második felére váltotta fel az "eretnekmozgalmak" megjelölést a modernizálódó államokban, végső kikristályosodásában pedig egyet jelentett a nem történelmi, azaz az állam által el nem ismert egyházakkal. A Szekf? Gyula által "neobarokknak" nevezett, két világháború közötti Magyarország egyházpolitikájában a történelmi egyházak pozitív diszkriminációja együtt járt a kisegyházak általános marginalizálásával: a hatóságok a kisegyházak tevékenységét rendőrségi ügyként kezelték, a hatalom világi avagy egyházi képviselőinek nem tetsző felekezeteket és ezek vallásgyakorlatát sajtó- és hecckampányokkal igyekeztek lejáratni a társadalom előtt. A rendszer számára e csoportok funkcionálisan idegenek voltak, működésükkel nagymértékben zavarták, sértették a történelmi egyházak és a hatalom együttműködését. Kifejezetten virágzó, szoros összefogás alakult ki "szektakérdésben" az államigazgatás szervei és a történelmi egyházak vezetői között, a belügyi tárca illetékes hivatalnokai és az egyházi méltóságok sűr? levélváltása pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél kölcsönösen magáévá tegye a másik szektaellenes terminológiáját és érvrendszerét. A markáns gondolatok később természetesen napvilágot láttak a sajtó hasábjain, megkönnyítve ezzel a szövetségesek dezinformálási, megbélyegzési és elrettentési szándékait. "A vallási másság, az Istenhez vezető utak nem bevett módon történő keresése egyértelm? elutasításra talált náluk. De ehhez a hatalom által szankcionálható rend megsértését párosították: a társadalmi béke megzavarását, a törvényes rend felforgatásának vádját. Már önmagában a másság devianciának minősült, s a devianciától a bűnig és a büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazásáig igencsak rövid volt az út" – írja Gergely Jenő, a 19–20. századi katolikus egyháztörténet szaktekintélye. 

Magyarország kivételével minden nációban botrány kísérte a valóságshow-kat. Hogy nálunk miért nem, arra – egyebek mellett – két kézenfekvő válasz létezik. Az egyik, hogy akik botrányt tudnának csinálni, azok nem nézik az ilyen színvonalú műsorokat, a másik pedig, hogy azok a médiumok, melyeknek be kellene mutatniuk az ezzel kapcsolatos érdemi vitát, annak elhallgatásában érdekeltek.

Igaza lett azoknak, akik az átvilágítási törvénytervezet folyamatos felpuhulását jósolták a parlamenti vita során. A héten ugyanis a T. Ház eljutott odáig, hogy a szakszervezeti vezetők, a média vezetői és az egyházi tisztséget viselő személyek is "megússzák" az átvilágítást. 

A héten lezajlott nyilatkozatháborút és mesterséges hisztériakeltést figyelő gyanútlan szemlélődő csakis arra a következtetésre juthatott, hogy ma Magyarországon a nemzet jövőjét leginkább befolyásoló kérdés az egyházfinanszírozás. Pedig nem így van. 

Vezetésének központosításával, önálló és határain kívül is bevethető hadseregével, valamint hét új tagállam meghívásával a NATO végérvényesen megváltozott. Mindezek – immáron deklaráltan – Magyarország vonatkozásában is új helyzetet teremtenek.

Bár a dolgozó méhek irányítják a folyamatokat, minden az anya körül forog. Nyolcnapos intenzív táplálásban részesül, mely tizenhat napos fejlődéséhez bőségesen elég, kikel, majd a párzás után akár három évig is el tudja látni a feladatát, az utódok létrehozását.  A kaptár összes dolgozója nőstény, a hímek, vagyis a herék csak a szaporodásban vesznek részt, az utánpótlás miatt tartja őket a család. Az anya folyamatosan rakja tarisznyájából a megtermékenyített petesejteket, a téli nyugalmi időszakot leszámítva kiterjedt fiasítást hoz létre. Ez napi ezerötszáz-kétezer pete lerakását jelenti, ami egy baromfiudvarhoz arányosan viszonyítva olyan, mintha egy tyúk naponta húsz tojást tojna.

"A Hit Gyülekezete be akar törni egyházunkba, ezért jelölteti alszervezetek által Nagy Sándort, akinek gyermekei és unokái a Hit Gyülekezete tagjai" – áll azon a névtelen szórólapon, melyet Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök hívei küldtek el a tisztújításra készülő több mint háromszáz református gyülekezetnek. 

– Számunkra komoly hírértékkel bír, hogy Medgyessy Pétert vagy Orbán Viktort fogadja az amerikai elnök. De ekkorát szól ez Amerikában is? – Egyáltalán nem. Nemrég ugyebár a német külügyminiszter volt náluk, korábban a kancellárjelöltek, de erről a washingtoni sajtó említést sem tett. Külföldi látogató és külföldi esemény legfeljebb kishírként jelenik meg, de elemző, hosszabb írás csak akkor, ha ennek van különleges, Amerikát is érintő jelentősége. A magyar társadalom nagyon érzékeny arra, hogy mit írnak róla külföldön, kivált a tengerentúlon, és ez érthető és helyes is, de arról sajnos nem kap információt a magyar olvasó, hogy más országokról mennyit és mit írtak ugyanazok az orgánumok. Dániáról vagy Norvégiáról például négy év alatt szinte semmit sem olvastam a washingtoni sajtóban. A francia választások is csak Le Pen várakozáson felüli jó szereplése miatt váltottak ki nagyobb figyelmet, és Hollandia szintén kimaradt volna, ha nem gyilkolják meg az egyik párt vezetőjét. Mindezek tudatában kell sajtópolitikát folytatni, tájékoztatni itthon az embereket. Azt szoktam mondani: a legjobb az volna, ha olyan keveset írnának rólunk Amerikában, mint a jól működő országokról.

November 14-étől kerül a magyar mozikba az év valószínűleg legviharosabb fogadtatásnak örvendő filmje, az AMEN. Costa-Gavras görög származású rendező tavaly forgatta Romániában a Berlini Filmfesztiválra is jelölt második világháborús filmdrámáját, mely a katolikus egyház holokausztban betöltött, máig sem tisztázott szerepének kérdéskörét feszegeti. 

Neves közéleti szereplők, civil és emberi jogi szervezetek, illetve több egyház nyílt levelében sürgeti a kormányt, hogy törölje a Fidesz-éra idején hozott diszkriminatív egyházpolitikai rendelkezéseket. Ha a baloldali kabinet nem állja szavát, az intézményesített megkülönböztetés január elsejétől már százmilliós nagyságrend? veszteségként jelentkezik a hivatalosan bejegyzett felekezetek több mint kilencven százalékánál. 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom éles hangú bírálatot adott ki a választások után, melyben a jobboldal bukásáról és erkölcsi válságáról beszélnek. A fiatal nemzeti érzelműeket tömörítő szerveződés rosszallását fejezi ki továbbá "a vereség győzelemre festése miatt", és a "józan és őszinte önvizsgálat" mellett a hiteltelenné vált politikusok leváltását sürgeti. Vona Gábor a mozgalom alelnöke, Orbán Viktor polgári körének tagja még a párttá alakulást sem tartja kizártnak, ha záros határidőn belül nem történik látványos fordulat a kérdésben.

A Fidesz érthető okokból nem a Millenáris parkba szervezte eredményfigyelőjét az önkormányzati választások estéjén. Vélhetően sejtették, hogy nem lesz szükség nagy tömeg befogadására alkalmas helyszínre, és igazuk lett. Az áprilisban tapasztalt több ezer fős rajongótábor ezúttal harminc emberre redukálódott, akik amúgy a sajtó képviselői voltak. 

– Maga újságíró? (Bólintok.) Akkor megírhatja, hogy leköptem a Mécs Imrét.  Helyszín: Rákoskeresztúr, Új Köztemető, 301-es parcella.  Örökmécs – Pápai Gábor rajza

A leköszönő Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek utódjának kinevezéséről jelenleg két dolog tudható: egyrészt, hogy kijelölése már megtörtént Vatikánban, másrészt, hogy ez még titok a leginkább érintett magyar hívek előtt. A vezetőcsere természetesen ismét felvetette azokat a kényes kérdéseket, melyekkel a belső egyházi reformra áhítozók ostromolják az általuk megkövültnek titulált püspököket.

Elődje visszásságainak feltárása kapcsán semmi esetre sem lehet tétlenséggel vádolni az új, koalíciós kormányt. A szimultán többfrontos vizsgálódás meg is hozta első hajtásait, így a Fidesz vezetői immáron nem a támadó fél pozíciójából viaskodhatnak. Mindemellett a szocialisták több a választási hajrában megfogalmazott vádjáról igazolódott be, hogy csupán hangzatos kacsáról van szó. Lapunknak Keller László államtitkár és Torgyán József pártelnök kommentálta a történéseket. 

Az első száz nap eredményei után érdekes lépésre szánta el magát a szocialisták vezette kormány. Glatz Ferenccel az élen olyan szakértői bizottságot hoztak létre, melynek elsősorban az állami és nemzeti jelképrendszer, illetve szimbólumok áttekintése lesz a feladata. 

Drámai és nagy ív? fordulat várható a nevelőapját állítólag meggyilkoló tinédzserlány ügyében. A vérfagyasztó krimiket megszégyenítő események egyik főszereplője, K. Richárd ugyanis teljesen más történetet adott elő a rendőrségnek, mint amelynek alapján a bulvársajtóból és kereskedelmi hírműsorokból tájékozódó honfitársaink java része már előre felmentette a tizennégy éves kislányt.

Kéthónapos csecsemőjét halálra verte egy szülő; egy matematikatanár feleségével és két lányával végzett, mielőtt a metró alá ugrott volna; tizenkét éves fiát megölte, majd öngyilkos lett egy férfi; tizenhárom éves kislány jelentette fel édesapját, aki három éve zaklatta őt szexuálisan; a tizennégy éves Simek Kitti vagy édesanyja a család kegyetlen fejét gyilkolta meg. Néhány döbbenetes eset az elmúlt pár hónap eseményeiből, melyek egyre intenzívebben irányítják a társadalom figyelmét a család válságára.