hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 12. 02. (IV/49) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bibi visszavághat

Az "Al-Aksza intifáda" két hónappal ezelőtt kezdődött erőszakhulláma óta először a héten ismét a belpolitika játszotta a főszerepet Izraelben. Ehud Barak miniszterelnök elébe ment az elkerülhetetlennek: a hét elején maga kezdeményezte az előrehozott választások kiírását, alig egy órával a knesszet feloszlatásáról döntő szavazás előtt. A várhatóan jövő tavasszal sorra kerülő választásokra készülve azonnal megkezdődött a pártokon belüli pozícióharc a jelöltségért.

Liberális mesterhármas

Kanadában a miniszterelnök, Jean Chrètien Liberális Pártja a konzervatív oldalt jelentős mértékben maga mögött hagyva továbbra is hatalmon maradt. Chrètien Kanada első olyan vezetője a második világháború óta, aki három egymást követő választást is megnyert. Egyes elemzők szerint azonban a győzelem mögött nem Chrètien vagy a Liberális Párt osztatlan népszerűsége áll: a polgárok valójában az utóbbi évek során elért rekordmérték? gazdasági növekedésre és a jólét megtartására szavaztak.

Guruló albán fegyverraktárak

Jugoszlávia sorra veszi fel a diplomáciai kapcsolatokat nemzetközi szervezetekkel, nyugati NATO-tagállamokkal és a korábbi tagköztársasá-gokkal. Szlovénia és Bosznia-Hercegovina is úgy döntött, hogy kilépnek az eddigi falak mögül, és ezzel is bizalmat szavaznak az új jugoszláv elnöknek, Vojiszlav Kostunicának. A külpolitikai sikerek még nem jelentenek általános megoldást, amint azt a Koszovóban újra elharapózó erőszak mutatja. George Robertson NATO-főtitkár kijelentette: "A szerbiai változásokkal a háttérben a nemzetközi közösség nem fogja többé szó nélkül hagyni, még kevésbé elfogadni a szélsőségesek akcióit".

Európa és Amerika házassága

Miközben a nyugati sajtó az Észak-Amerika és Nyugat-Európa közötti ellentétektől hangos, és amerikai arroganciát, valamint európai passzivitást emleget, az USA igyekszik az új európai hadtest támogatójaként feltűnni. Ugyanakkor az amerikaiak világossá teszik feltételeiket is. Az új európai védelmi politikának transzatlanti keretek között kell folytatódnia – hangzott el a Szövetségben a NATO-val cím? nemzetközi konferencián Budapesten. Európa és Amerika újsütet? "házassági szerződése" nem köttetik meg zökkenőmentesen, de – amint lapunknak adott nyilatkozatában Alexander Vershbow amerikai NATO-nagykövet fogalmazott – csalódniuk kell azoknak, akik az amerikai befolyás csökkenését várják Európában.

Kerge kórtünet

A múlt héten egy világ dőlt össze a német húsfogyasztók és termelők számára, miután először bukkantak a szakemberek kergekórban szenvedő szarvasmarhára Németországban. Politikusok, orvosok, állattenyésztők lázasan keresik a bajok forrását, a megoldási lehetőséget. A hétvégén életbe lépő törvényi szigorítások újabb – pénzigényes – problémákat vetítenek előre.

Belföld

Az olajbizottság végnapja

"A legnagyobb hibám az olajbizottság eddigi munkája során az volt, hogy Hofi Gézát nem kértem fel szakértőnek. Így lett volna csak igazi nagy kabaré ebből" – így hangzott az olajbizottság utolsó ülésének hangulatát leginkább viszszaadó mondat Pallag László kisgazda bizottsági elnök szájából. A testület – amely tíz hónapon keresztül vizsgálta a rendszerváltás óta eltelt tíz év olajbűnözésének körülményeit – november 30-ával letette a lantot. A grémium által a parlament számára készített összefoglaló jelentés felelősöket nem nevez meg. A fideszes és MDF-es tagok ezt az ellenzéki tagok "vétkének" tartják, az ellenzékiek és Pallag pedig az idő rövidségét és a kormánypártok érintettségét emlegetik.

Kék fények

Két ember életét követelő, halálos közúti baleset; miniszterek és főtanácsadók jogszabályokat sajátosan értelmező kérelmei; egy magát lelkiismeretes rendőrnek tartó, felháborodott tisztviselő, akit hirtelen nyugdíjaznak. Mindezek a közúton elsőbbséget jelentő, kis kék lámpácska használatáról folyó vita alcímei. 

Eltérően megítélt javaslat

A kulturális tárca szeretné még az év vége előtt a kormány elé terjeszteni javaslatát a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény módosításáról 

Pánik van, járvány nincs

A Békés megyei Telekgerendáson két héttel ezelőtt egy négyéves kisfiú elhunyt baktérium okozta agyhártyagyulladásban. A Tisztiorvosi Szolgálat másnapi bejelentése alapján a halálos fertőzést okozó baktériumtörzs azonos az év elején Kalocsán és a szabadszállási kiképzőközpontban járványt okozó Neisseria meningitidisszel (Meningococcus). 

Drogbárói vágyak

Apja előtt akarta bizonyítani életrevalóságát az a 24 éves fiatalember, akit két héttel ezelőtt tartóztattak le Floridában kábítószer-csempészet miatt – értesült lapunk a férfi itthoni ismeretségi köréből. 

Hit és értékek

Az arany hercegnő titka

A hírügynökségek október végén röpítették világgá a hírt, hogy a pakisztáni rendőrség egy razzia során az afgán határhoz közeli Beludzsisztán tartomány Quetta nev? székvárosában egy orgazdánál egy több mint 2500 éves múmiára bukkant. A teljes épségben megtalált múmia nemzetközi bonyodalmakat okozott, miután Irán, Afganisztán és Pakisztán egyaránt a magáénak követeli. Így érthető, hogy a leletről egymásnak ellentmondó jelentések láttak eddig napvilágot.

HÁTTÉR

Történelmi felelősségünk van

Interjú Szili Katalinnal, az MSZP újonnan megválasztott elnökhelyettesével 

Spekuláció a kisebbségi kormányzás

– mondja Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese

Abszurdisztán visszafordul

Zavar, düh, keserűség, félelem – ez érzékelhető a vesztesek oldalán, miközben a győztesek sem tudnak igazán ünnepelni, inkább gondterheltek, mint diadalmasak. A romániai választások végeredménye a pártok erőviszonyai és a második fordulóba jutott elnökjelöltek szempontjából egyaránt teljes baloldali siker, december 10-én már csak az dől el, posztkommunista vagy posztkommunista-fasisztoid államfője lesz-e az országnak.

A rábeszélés korában élünk

– interjú Sz?cs György kommunikációs trénerrel

Hogyan vágjunk utat a kommunikációs dzsungelben

A XXI. század küszöbén elképesztő kommunikációs dzsungelben élünk. A bennünket körülvevő, ránk áradó információ mennyisége az elmúlt néhány évtizedben hihetetlen mértékben megtöbbszöröződött. Egyedül a reklámszakmában a figyelmünkért, néhány tized- vagy századmásodperces pillantásunkért forintban és profitban egyaránt mérhető rendkívüli küzdelem folyik. Harcban áll a környezetbarát mosópor a legújabb hajlakkal, a bank a biztosítótársasággal, egyik párt a másikkal, a parlamenti közvetítés a lottósorsolással. Márka a másik márkával, egyik médium a másikkal és önmagával: mindenki versenyben van mindenkivel, hogy a kívánatos vevőkört megkaparintsa az üzenetével. A győztes az lesz, aki mindezt a többieknél jobban csinálja. Jack Trout és Al Ries könyve ebben nyújt izgalmasan eredeti eligazítást. 

7000 pont alatt a BUX

A héten tovább folytatódott a lejtmenet a világ tőzsdéin. Amerikában a Dow Jones ugyan emelkedni tudott, nem állt meg viszont a Nasdaq mélyrepülése, és ez a nyugat-európai piacokra is rányomta bélyegét. Rosszabbul jártak a fejlődő piacok részvénytulajdonosai: az orosz tőzsde 10 százalékot esett, a BUX pedig újabb 5 százalékos csökkenés után 6891 ponttal állított fel újabb éves mélypontot.

Járai a jegybankba tart

Ezúttal is beigazolódott az, ami körülbelül egy éve közszájon forog, hogy a pénzügyminiszter a jegybankelnök székére pályázik. A héten a miniszterelnök bejelentette, hogy Járai Zsigmondot látná szívesen a monetáris politikát irányító intézmény élén. Tette ezt idejekorán, hiszen Surányi György jegybankelnök mandátuma csak márciusban jár le. Az elmúlt egy évben napnál világosabban látszódott, hogy a miniszter (és főnöke) nincsen éppen harmóniában a jegybanki elnökkel, s ezt nyilvánosság előtt számtalan esetben ki is fejezte. Egyes szakértők szerint a monetáris és a fiskális politika diszharmóniája közrejátszott az infláció ez évi kedvezőtlen alakulásában. Járai bevenné a csapatába Auth Henriket, a Postabank vezérigazgatóját, Adamecz Pétert, a pénzügyi tárca helyettes államtitkárát, és Szapáry Györgyöt, aki alelnökként dolgozott a jegybankban. "Kisgazda-támo-gatást élvező alelnök neve azonban nem merült fel, és remélem, a későbbiekben sem fog felmerülni" – mondta a miniszter, miközben a koalíciós szerződésben az áll, hogy erre a posztra az FKgP joga jelöltet delegálni.  Sajtótájékoztatóján Járai azt is elmondta, hogy a forint 0,3 százalékos leértékelésének csökkentése akkor lehetséges, ha a maginfláció 7 százalék alatt lesz, az árfolyamsáv kiszélesítésére pedig akkor lesz megfelelő alkalom, ha az infláció legalább 5-6 százalékra csökken.  A pénzügyminiszter politikai indíttatású, és gazdasági alapokat nélkülöző bírálatnak nevezte azokat a kritikákat, amelyek azt állítják, hogy a kormány tudatosan alátervezte az inflációt. Bár elismerte, hogy az magasabb lesz, mint a tervezett, azonban 10 százalék alatt marad, 9,8 százalékra számít. Jövőre pedig 7 százalék alatt lesz a pénzromlás mértéke. (Hetek)

Kiskarácsony, netkarácsony

A karácsony a szeretet ünnepe, nem a vásárlásé – hirdeti egy internetes áruház jelmondata. És valóban, a legtöbben szívesen elfeledkeznénk a decemberi shopping-őrületről, a tömegjelenetekről, a jéghideg délutánokról, amikor hazafelé két dolgon töprengünk, hogy kinek nem vettük még mindig meg az ajándékot, és vajon melyik üzletben hagytuk el a kesztyűnket. A nálunk még alig terjedő internetes vásárlás új alternatívát ajánl, az online-kereskedők pedig – ha nem is áttörésre, de – legalább 50 százalékos forgalomnövekedésre számítanak a karácsonyi szezonban.

Sztrájkra készülnek az egészségügyiek

Háromnapos figyelmeztető sztrájkra és demonstrációk-ra hívta fel az egészségügyi és a szociális szférában dolgozókat december 7–9. között az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). Cser Ágnes elnök elmondta: céljuk az, hogy javuljon a létminimumon kereső munkavállalók helyzete. Az akciósorozat december 7-én miskolci nagygyűléssel kezdődik, majd 9-én budapesti központi demonstrációval zárul. A szervezők ígérete szerint a betegellátást nem zavarják, és műtétek sem maradnak el. A demonstrációval a képviselők figyelmét kívánják felhívni arra, hogy a költségvetési előirányzatok nem nyújtanak fedezetet a béremelésekre, és előrevetítik a betegellátás rendszerének összeomlását. Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter szerint a kétéves költségvetés az ágazat számára a felelőtlenség dokumentuma, amely további zavarokat okoz az intézmények működésében, és késlelteti a reformokat.  "Nem értem, hogy ebben az időszakban miről szól az EDDSZ sztrájkfelhívása, hacsak arról nem, hogy politikai ambícióit így éli ki az érdekképviselet vezetője" – reagált Gógl Árpád egészségügyi miniszter Cser Ágnes bejelentésére. "Hiszen az intézményekbe éppen most érkezett meg az egészségügyiek nyári 15 milliárd forintos bérjuttatásából megmaradt 5,1 milliárd forint, amiből 65 ezer dolgozó kapja meg egyhavi bruttó bérét, vagy pedig átlagosan nettó 35 ezer forintos bérjuttatást" – tette hozzá. "Megértem, ha valakinek politikai ambíciói vannak, de az szólalt volna fel az MSZP kongresszusán, és indult volna harcba a választmányi tagságért" – érvelt a miniszter. (MTI)

KÁVÉSZÜNET

Minden megengedett

Infófüggésben szenvedő honfitársainknak eddig is megszámlálhatatlan mennyiség? csatorna állt rendelkezésükre, hogy hangyamód begyűjtsék a gyakran megalapozott, néha pedig kevésbé stabil lábakon álló információhalmazt. Tették ezt többnyire számtalan internet előtt végiggubbasztott óra segítségével, vagy a rádió hullámhossz-tartományában jobbra-balra cirkálva, az információalapú társadalom tipikus kortüneteként. Habár két lovat egyszerre megülni korántsem csekély erőfeszítést igénylő feladat, nem is próbálkoztak vele túl sokan. Mígnem az Index internetes hírújság munkatársai gondoltak egyet, fúzionáltatták az internetet és a hagyományos rádiózást, s így született meg az internetrádió. December elsejétől indítják útnak interaktív műsorukat, egyelőre a szigorúan rétegm?fajokat kedvelő undergroundok érdeklődésére apellálva. A műsorstruktúra úgymond nyitott, mai szóhasználatban ez megfelel a "minden megengedett" kategóriának, a három webkamerával ellátott stúdióhelyiségben helyet kaphatnak majd szélsőségesnél szélsőségesebb témák, és az ezek kapcsán felmerülő, hasonlóan szélsőséges vélemények is, mindez cenzúrázatlanul, huszonnégy órán keresztül. A szerkesztőbizottság eleve bekalkulálja a vérre menő vitákat és a nem túl finom hangvétel? vitarendezést is, interaktív keretek között. A műsorvezetők közt helyet kap majd avantgárd kortárs festőművésznő, színész és jazzénekesnő egyaránt. Vigasztalásul: az előre felvett, majd archiválható műsorok tetszőleges sorrendben tekinthetők meg, képi információval társulnak, az elhangzó zeneanyag is szabadon választható. A netrádiózás mint alapötlet figyelemre méltó: a személyre szabható információválaszték, a folyamatos interaktivitás lehetősége, a vizuális és audioélmény együttese kétségtelenül korszer?bbnek hat a hagyományos rádiózásnál – bár főzés vagy autóvezetés közben továbbra is teljesen felesleges.  A tervezett műsorok között szerepel sci-fi köntösbe bújtatott telenovella, pszichedelikus hatású utazás a galaktikus hip-hop szférájába, és sosem hallott retrók lejátszása. A nyolcfős szerkesztői teammel dolgozó médium szerint viszont erre van igény manapság… (Takács Gabriella)

Kortünet az evészavar

Napjainkban a televízió műsorok, a reklámok, a plakátok olyan női ideált közvetítenek felénk, azt sugallják, hogy a siker a boldogság nem a teljesítménytől, a tehetségtől függ, hanem a külsőtől, jobban mondva a vékonyságtól. A kulturális elvárások manapság nem vágnak egybe a nők testi adottságaival. Számos esetben a hölgyek azért nem válhatnak "szupernővé", mert biológiailag képtelenek rá, a sok fogyókúra, edzés, koplalás nem tudja a csípőjük, a medencéjük vagy a combjuk formáját megváltoztatni.

A korai felismerés életet ment

Magyarországon minden évben legalább 4500 nő esetében derül ki, hogy mellrákja van, s évente mintegy 2300 hölgy hal meg ebben a betegségben. Összesített adatok híján annyi biztonsággal állítható: manapság minden nyolcadik magyar nő érintett ebben a problémában. Budapesten az idei év első felében több mint 2200 új emlőrákos esetet vettek nyilvántartásba a Nemzetközi Rákregiszterben. Ez a fajta daganat ma már gyógyítható! Minél koraibb stádiumban történik a felfedezés, annál biztosabb a gyógyulás esélye. A daganat pontos és gyors diagnosztizálása után a megfelelő kezelést azonnal el kell kezdeni.

A drágaság és a minőség nem mindig jár együtt

Szokásos év végi listáját tette közzé a tekintélyes Forbes magazin. Az NHL csapatok gazdagságával foglalkozó értekezés kimutatta, hogy egy átlagos egyesület ára 2000-ben 148 millió USA-dollár. A sportág népszerűségének következtében számos befektető szállt be a profi jégkorong üzletbe.

Újabb Arsenal-botrány

Az elmúlt hetek botrányos viszszaesést hoztak a londoni Arsenal gárdájánál. A tizenegyszeres angol bajnok az UEFA-kupában a döntőig menetelt, és a nyári csapatépítés is tovább erősítette az eddig is jó nevekből álló "Ágyúsokat".

Angolosan érkezik a svéd

Eriksson, az angol labdarúgó válogatott leendő szövetségi kapitánya bejelentette, hogy júliusig nem vállal szerepet a szigetországi csapat felkészítésében.  Az Angol Labdarúgó Szövetség (F.A.) vezetői reménykedtek abban, hogy a svéd szakember - akinek szerződése 2001. július 1-én lép életbe - már a Finnország és Albánia elleni márciusi világbajnoki selejtezőkön is segítségére lesz a nemzeti tizenegynek. Peter Taylor megbízott szövetségi kapitány az F.A. ilyen irányú elképzeléseiről értesülve kilátásba helyezte lemondását.  - Biztos, hogy nem én fogok a kispadon ülni. A Lazióval élő szerződésem van, és ezt tiszteletben tartom - reagált szerdán az angol Daily Mirror cím? lapnak adott nyilatkozatában Eriksson a kósza hírekre és megerősítette: júniusig a római csapatot irányítja.  A februári, Spanyolország elleni barátságos találkozóra és a vb-selejtezőkre Taylor készíti fel a válogatottat. (HETEK)

Hullottak a levelek

A Toronto Maple Leafs a 43. percben már 5-0-ra vezetett a St.Louis Blues ellen, mégis vereséget szenvedett. A már-már megalázó hátrány ellenére a vendégek egy pillanatra sem adták fel, és az újonc orosz Alekszandr Havanov 25 másodperccel az alapidő vége előtt egyenlített. Jött a hirtelen halál rendszer? hoszszabbítás, amelynek 18. másodpercében a német Jochen Hecht megszerezte a nem mindennapi győzelmet a St.Louis-nak.  - A csapat játékosainak nevében szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóinktól. Nem először derült ki ebben a ligában, hogy a hatalmas előny megszerzése után is változatlan hévvel kell küzdeni.  Remélem, tanulunk a mai katasztrófából - nyilatkozott Pat Quinn, a kanadai együttes vezetőedzője.  Ed Belfour, a Dallas Stars kapusa összesítésben 219:09, hazai pályán pedig 232:30 perc után kapott először gólt, amikor a vendég Calgary Flames csatára, Jason Wiemer a mérkőzés derekán bevette kapuját. A kanadai együttesben Cory Stillman pályafutása második mesterhármasát ütötte, vezérletével megszakadt csapata nyolc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozata. (MTI-HETEK)

Vezető focisták

Premier 1 Racing nev? cég 2003-tól a Forma-1-hez hasonló sorozatot szervez - labdarúgók részvételével. Az autóversenyeken a spanyol, az olasz, a német, a francia, az angol és a holland bajnokság élcsapatainak játékosai teszik próbára gyorsaságukat, vezetési készségeiket. 

Buli nagyszülőknek és unokáknak

Újra itt van a nagy csapat! Nem is csak egy, hanem mindjárt három. A következő évezred sem múlhat el a beatnemzedék legendás zenekarai, az Illés, a Metró és az Omega nélkül.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!