hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pánik van, járvány nincs
Agyhártyagyulladásos megbetegedések Békésben

2000. 12. 02.
A Békés megyei Telekgerendáson két héttel ezelőtt egy négyéves kisfiú elhunyt baktérium okozta agyhártyagyulladásban. A Tisztiorvosi Szolgálat másnapi bejelentése alapján a halálos fertőzést okozó baktériumtörzs azonos az év elején Kalocsán és a szabadszállási kiképzőközpontban járványt okozó Neisseria meningitidisszel (Meningococcus). 

A megye közvéleményét azóta is izgalomban tartja az eset. Ráadásul hétfő reggel Békéscsaba Fövenyes úti óvodájából egy kislány a Gyulai Kórház Intenzív Osztályára került, akinél szintén a genynyes agyhártyagyulladás kórokozóját lokalizálták. A gyors orvosi beavatkozás azonban megtette a hatását, a kislány gyógyulófélben van. Mindezek hatására pánikhangulat keletkezett a megyeszékhelyen. Mindenki azonnal oltóanyagért rohant, és a felmerült igényeket a mai napig is nehezen tudják kielégíteni a gyógyszertárak. Sokszor több napra előre felveszik a rendeléseket. Az egészségügy dolgozói és a tisztiorvosi szolgálat folyamatosan hangoztatta: nincs ok a pánikra, hiszen a megbetegedések száma nem utal járvány kialakulására. Időközben a két év alatti gyermekek számára is megérkezett a vakcina, az oltóanyag. Azonban a jól ismert módon a társadalombiztosítás malmai igen lassan őrölnek.

Jelenleg tb-támogatás nélkül az oltóanyag ára majdnem 

9 000 forintra rúg, ezért csütörtök délután Papp János, Békéscsaba polgármestere bejelentette: A szociális alapból a város mindazoknak támogatást nyújt, akik erre rászorulnak. A szülőknek csupán nyilatkozni kell, hogy a kapott összeget erre a célra használják fel. Az oltóanyagok felhasználását pedig a háziorvosok igazolják a hivatal felé. 

Dr. Wagner Valéria, az ÁNTSZ Megyei Intézet Járványügyi Osztályának vezető főorvosa elmondta: az országos átlag az elmúlt 5 évben 30 körüli ismert megbetegedés. Az első ilyen jelleg? baktérium okozta járványt idén a kiképző központokban lokalizálták. Talán a mostani pániknak is ezek a megbetegedések az alapjai. Az oltóanyagot 2000 márciusában törzskönyvezték. A főorvos asszony elmondta, hogy a 2 évtől fölfelé ható vakcina ára 800-900 forintos árban mozog, és 3-tól 5 évig terjedő védettséget biztosít. A két év alattiaknak védettséget biztosító vakcina törzskönyvezését szerdán kezdték meg, azonban a patikákban teljes áron (9 000 Ft) már most is kapható.

Dr. Vincze Magdolna gyermek infektológus (fertőző betegségek szakorvosa) szerint a baktériumfaj szinte minden esetben cseppfertőzés útján kerül a szervezetbe. A fertőzés elsősorban olyan helyeken terjed, ahol nagyobb közösségek, csoportok vannak jelen. Hozzátette, a betegség igen gyors lefolyású. Az első tünetek megjelenésétől kezdve akár 12 óra alatt is eljuthat a kritikus állapotba. A tünetek nagyban hasonlítanak az influenza tüneteire: hirtelen felszökő nagyon magas láz, bágyadtság, aluszékonyság, különböző, csak erre a baktériumtörzsre jellemző idegi tünetek kísérik. Legjobban azonban a bőrbevérzések bizonyítják a kórokozó jelenlétét. Az oltóanyag mellett a megelőzéssel tudunk a leghatékonyabban védekezni. Fokozott szellőztetés és a higiénia szigorú alkalmazása hatásos a baktériummal szemben. Az oltóanyag a beadástól számított 10-14. napon alakít ki védettséget.

Dr. Juhász István, az ÁNTSZ Városi Intézetének főorvosa nyugalomra intette a város lakóit, bár a védőoltást mindenkinek javasolja. Juhász hozzátette, hogy bármilyen fejlett is legyen az orvostudomány, nagyon nehéz helyzetben vannak a baktériummal szemben. 

A város óvodáinak, oktatási intézményeinek, és azok dolgozóinak közös sajtótájékoztatót tartott a fent említett szakértőkből álló csapat. Ennek ellenére a héten sok szülő döntött amellett, hogy nem engedi óvodába, iskolába gyermekeit. A védőoltásra továbbra is óriási igényeket regisztrálnak a gyógyszertárakban. Úgy látszik, a pánikkal szemben nem használ a magyarázat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!