hetilap

Hetek hetilap vásárlás
7000 pont alatt a BUX
Tőzsdejelentés 2000.11.24 30.

2000. 12. 02.
A héten tovább folytatódott a lejtmenet a világ tőzsdéin. Amerikában a Dow Jones ugyan emelkedni tudott, nem állt meg viszont a Nasdaq mélyrepülése, és ez a nyugat-európai piacokra is rányomta bélyegét. Rosszabbul jártak a fejlődő piacok részvénytulajdonosai: az orosz tőzsde 10 százalékot esett, a BUX pedig újabb 5 százalékos csökkenés után 6891 ponttal állított fel újabb éves mélypontot.

A hét vesztese a BÉT-en a Graphisoft lett közel 18 százalékos esésével, amit valószínűleg a szektor általánosan gyenge szereplésének köszönhet, negatív hír ugyanis nem került róla nyilvánosságra. A nagy vesztesek között, 10 százaléknál nagyobb eséssel szerepel az Egis, a Danubius, a Matáv és a TVK. A Matáv esetében az ár ilyen mérték? csökkenését a lombardhitelekből adódó kényszereladások magyarázzák, a TVK pedig korábbi robbanásszer? áremelkedéséből adott vissza a piacnak egy részt. A Synergon hosszú idő után újra erősödni tudott az általános trenddel szemben, amit a Vivendivel kötött hosszú távú szerződésnek köszönhetett. A nagy érdeklődéssel várt Borsodchem közgyűlésen érdemleges információhoz nem juthattak a befektetők, az újabb közgyűlést két hónapon belül tartja a cég, miközben tovább folytatódnak a tulajdonosi struktúrával kapcsolatos találgatások. Az OTP Bank Rt. 2000. november 27-én nyilvános ajánlatot tett az osztalékelsőbbségi részvények visszavásárlására 10 ezer forintos áron. Az ajánlat 2001. január 31-ig él, és akkor tekinthető sikeresnek, ha legalább a kinn lévő részvények 75 százalékának tulajdonosai elfogadják az ajánlatot. A Graboplastról szóló pletykák szerint a menedzsment megegyezett a Wallisszal tulajdonrészének eladásáról. Nyilvános ajánlatról egyelőre nincs szó, a Wallis befektetőként történő megjelenése várhatóan pozitív esemény lenne a cég számára. A papírok kereskedését csütörtökön a BÉT felfüggesztette. Csütörtökön lezárult az Antenna Hungária részvények jegyzése. Hivatalos végeredmény lapzártánkig nem került nyilvánosságra, a végleges kibocsátási ár hétfőn kerül publikálásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!