Bár a hazai online piac még meglehetősen gyerekcipőben jár, aki nyitott az újdonságokra, (ha nagyon akar), talál lehetőségeket. A szakemberek szerint a hazai e-kereskedelem idei forgalma is alacsony marad, nem éri el az egymilliárd forintot, azaz a kiskereskedelmi forgalom egy ezrelékét sem. Amerikában, ahol természetesnek számít ez a m?faj, a fogyasztók ezzel szemben az idei karácsony tájékán 46 százalékkal fogják növelni internetes bevásárlásaikat, így hálaadás napja és újév között 10-12 milliárd dolláros online költekezésre számítanak a Forrester Research kutatói. A szakemberek az egy háztartásra jutó ünnepi online kiadást 603 dollárra, azaz közel 186 ezer forintra becsülik.
A karácsonyi időszak itthon is jelentős fellendülést hozhat. A Store Wizard kutatása szerint többen, például a FotexNet és a Libri, nem csupán 50 százalékos növekedést várnak, hanem 3-5-szörös fellendülést. A könyvpiacon ez azért is indokolt, mert itt a forgalomnak több mint fele amúgy is az év utolsó két hónapjában bonyolódik.
Ha a világhálón barangolunk, alapvetően kétféle üzlettel találkozhatunk. Az egyik inkább egy hagyományos boltra hasonlít, a másik bevásárlóközpontra: amolyan virtuális plaza. Az előbbi új értékesítési csatorna egy már meglevő, raktárkészlettel rendelkező, hagyományos üzlet számára. A legismertebbek közé tartozik itthon a Fókusz Online (www.fokusz.hu), amely a Fókusz könyváruház teljes kínálatát ajánlja 5-10 százalékos kedvezményekkel, másik kiemelkedő könyvkínálat a www.libri.hu oldalon található. Sikeres példa a www.depo.hu számítástechnikai termékekkel kereskedő portálja is, itt egy üzletközponthoz hasonlóan bérbe adott elektronikus "üzlethelyiségekkel" jelenhetnek meg a kisebb büdzsével rendelkező kereskedők. Főként számítástechnikai termékeket kínál a www.centralnet.hu, filmekkel, és zenével kibővítve a www.fotexnet.hu, a www.netcity.hu, a www.internetplaza.hu is felkereshető. Az Inter-Európa Bank érdekeltségében álló www.passage.hu valódi net-áruház: az élelmiszerektől a szoftverig minden kapható. Meglepő, de a hipermarketek (Cora, Metro, Tesco, Auchan) nem rukkoltak elő a kor eme vívmányával.
Az online vásárlás lassan terjed, s ennek legfőbb oka a bizalmatlanság lehet, bár a Store Wizard felmérése szerint jelentős akadályt jelent az is, hogy a posta drágán szállítja házhoz az árut, így a rendkívül árérzékeny magyar vásárló nem jut valós előnyökhöz az interneten keresztül történő vásárlással.
A bankok többsége figyelmeztet az internetes kártyahasználat veszélyeire, bár elismerik, hogy a felelősségi főszabály a kártyatulajdonos mellett szól. Az online-fizetés biztonságát két bank szavatolja kártyaelfogadási szerződéssel, az Inter-Európa Bank és az OTP. E két pénzintézet technológiája kizárja, hogy a kártyaszám illetéktelenhez jusson, ugyanis – az Inter-Európánál például – azt csak a bank tudja, míg a megrendelést kizárólag a kereskedő ismeri. A 2,5 millió hazai bankkártya-tulajdonos a négymillió kártyának amúgy is csak kis hányadával, a dombornyomott kártyákkal tudna fizetni. A Visa Electron, illetve a Cirrus Maestro típusúakkal nem is érdemes próbálkozni. Az általános bizalmatlanságnak van alapja: az összes kártyás visszaélésen belül az interneten keresztül történők aránya 90 százalék. Igaz ugyan, hogy a reklamációk esetén az ügyfél igen kedvező helyzetben van, s rendszerint visszakapja pénzét, a folyamat azonban hosszú és körülményes.
Az online vásárlás számos előnye mellett hátránya még az is, hogy egyelőre bonyolult a navigáció a honlapokon, meglehetősen gyér a választék, valamint bizonytalan a házhoz szállítás időpontja. A bizalmatlanság nem véletlen, s főleg nálunk nem. Próbavásárlások során arra is volt példa, hogy az egy időben megrendelt CD-k közül hamarabb érkezett meg az Amerikából rendelt, mint a Tolna megyéből
Karácsonykor pedig különösen kellemetlen a fa alá egy ígéretet biggyeszteni: "Majd átadom az ajándékot, ha végre leszállítják."