hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 10. 28. (IX/43) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

El-Aszad családja is vádlott

Egybehangzó bizonyítékok vannak a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásában való libanoni és szíriai részvételre" – közölte múlt hét csütörtökön az ENSZ székhelyén közzétett jelentésében Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője. 

Wilma az Öbölben

Újabb nagy erej? hurrikán söpört végig Floridán a napokban. A napfényben bővölködő államot tizenöt hónapon belül már a nyolcadik hurrikán tépázta meg, s bár a szintén nagy erej? Wilma nem okozott akkora pusztítást, mint Katrina vagy Rita, több szempontból mégis rekordokat döntött.

Terror iráni forgatókönyvre

Egy palesztin merénylő öt embert megölt és harmincat megsebesített a Tel Avivtól északra fekvő Hadera városában. A pokolgép egy piacon, az egyik zsúfolt gyorsétkezdénél robbant, a központi buszállomás közelében. A lapzártánk idején elkövetett merényletért az Iszlám Dzsihád nev? terrorszervezet vállalta a felelősséget. Izraelben utoljára augusztus végén került sor öngyilkos merényletre, Haderában pedig 2002 októberében hajtottak végre ilyen súlyos támadást, amikor egy öngyilkos merénylő bombával megrakott járművét robbantotta fel egy zsúfolt autóbusz mellett. A terrorakciónak akkor tizennégy halálos áldozata volt.

Iszlám vihar

Zavargások törtek ki a hétvégén Egyiptomban egy keresztény témájú DVD miatt, melynek következtében négyen életüket vesztették, és legalább kilencven a sebesültek száma. 

Mecsetkampány

Nicolas Sarkozy, az elnöki ambíciókat tápláló francia belügyminiszter hatalmas tempót diktál a végrehajtó hatalom két fejének, Jacques Chirac elnöknek és Dominique Villepin miniszterelnöknek, akik egyelőre nem találták meg az ellenszert a Tornádónak becézett politikus egymást követő politikai húzásaival szemben. Nem telik el hét újabb Sarkozy-ötletek nélkül, amelyeknek mintha csak az lenne a célja, hogy sokkolja a gazdasági válságba egyre jobban belebonyolódó Chirac–Villepin kettőst. Legutóbb a Le Monde által "szent tehénnek" nevezett vallási törvény módosítását helyezte kilátásba. 

Alkotmányos Irak

Az iraki választási bizottság megerősítette, hogy az október 15-ei referendumon a szavazók többsége elfogadta az alkotmányt. A voksolók 78,6 százaléka szavazott igennel, 21,4 százalékuk nemmel; a részvételi arány pedig közel 63 százalékos volt. 

A CIA-nyomozás lezárult

A vádesküdtszék még a héten nyilvánosságra hozza a nyomozás eredményét abban a 2003-as ügyben, amelynek során felmerült a gyanú, hogy fehér házi illetékesek felfedték a CIA egyik titkos megbízottjának nevét egy újságíró előtt.

A szabadságjogok hőse volt

Kilencvenkét éves korában elhunyt a polgárjogok anyjának is nevezett Rosa Parks, aki egyike volt azoknak a fekete bőr? amerikaiaknak, akik nyíltan szembeszálltak az ötvenes években a faji megkülönböztetéssel.

Bécs: tizenöt százalék rasszista

A szociáldemokraták (SPÖ) nyerték az októberi választásokat Ausztria három tartományában: Stiriában, Burgenlandban és Bécsben. Stiriában az SPÖ először lett a legerősebb párt, és először állít tartományi főnököt.

Belföld

Vádak és tabuk

"Világosan emlékszem a bakancsára. Arra volt kíváncsi, hogy kik voltak a társaim, ki volt a parancsnokom. A gyilkos kihallgatásról készült egy vallatási jegyzőkönyv, amelyet később megtaláltak, és mivel a vérem is rajta volt, sikerült beazonosítani a vércsoport alapján. A jegyzőkönyvre azt írták: »Nem vallott«, másnapi dátummal pedig azt, hogy »Eltemetve«. Ez azt jelentette, hogy bedobtak egy tömegsírba" – emlékszik vissza Dózsa László színművész az 1956-os forradalom poklára, melynek során hivatalosan kétszer is meggyilkolták. 

Nem kell a cirkusz

Toller László szerint a parlamentnek egy új alkotmányt kell készítenie. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának tagja, lapunknak elmondta: amennyiben kormányon maradnak, egy új alaptörvény-tervezettel fognak előállni.

Mocskos kis háború

A közelgő választás az október 23-ai ünnepségek során is éreztette hatását. A népszerűségi mutatók alapján a kormányoldal és az ellenzék fej fej mellett halad. A korábban még toronymagasan vezető ellenzék aktivizálta magát, és keményebb hangnemet ütött meg.

Buktatott az AB

Alkotmányellenes a nemrégiben elfogadott új felsőoktatási törvény több pontja is. Sajtóinformációk szerint Magyar Bálint alatt inog a miniszteri bársonyszék, bár a héten több kormánypárti politikus – köztük a miniszterelnök is – támogatásáról biztosította az oktatási tárca vezetőjét.

Turulnátha

Régi járványnak állított emléket a XII. kerületi polgármester. Na, elölről kezdem és nem háturul. Életem jelentős hányadában a tizenkét ker. szabad levegőjét szívhattam. (A jelző kizárólag a levegő kémiai összetételére utal.) Ugyanis felnőttkori ott töltött éveim nem szűkölködtek oly eseményekben, melyek miatt most annak örülhetek, hogy más kerületben lakom. Mindkét oldali telekszomszédom a vasárnapi miséről hazatérve, a lugas árnyékában borozgatva, egymásra licitálva tuningolták a régi rendet. Az eggyel azelőttit.

Heves fogadtatás

"Gyurcsány Ferenc olyan szavakat adott az Egyesült Államok elnökének szájába, amelyek nem is hangoztak el" – állítja Révész Máriusz. A Fidesz szóvivőjével ellentétben a Külügyminisztérium tájékoztatója megerősíti: Washington rossz néven vette, hogy Orbán Viktor nem határolódott el Csurka István korábbi megnyilvánulásaitól, amelyben a terrorcselekményekért az amerikai politikát tette felelőssé. 

Feljelentette a rendőrséget

Feljelentette a rendőrséget az a férfi, akit a rendőrök Molnár Gyulának, az MSZP budapesti elnökének október 23-ai beszéde alatt vezettek el, mivel a rendezvényt "spion vagy" bekiabálással zavarta meg. Ivády Béla csuklótól vállig érő gipszben nyilatkozott a sajtónak, állítása szerint őrizetbe vétele után két napig tartották fogva, ahol a rendőrök erőszakosan bántak vele, gázsprayt is fújtak rá, és nyolc napon túl gyógyuló izomzúzódást szenvedett. Az őrizetből csak kedden engedték ki. A rendőrség érdemben nem nyilatkozott az ügyről.

Ítélet született a móri bankrablás ügyében.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden helyben hagyta a tavaly decemberben született elsőfokú döntést, jogerőre emelve Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetését. A másik fő vádlott, Hajdú László ügyében azonban új eljárás lesz. A vád szerint a 2002. május 9-ei, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás során Kaiser rálőtt a biztonsági őrre, majd az épület ajtajába állva küldte el az érkező ügyfeleket. Közben ismeretlen társa módszeresen kivégezte a bennrekedt túszokat, akiknek esélyük sem volt a menekülésre. Bár a nyomozásakor a rendőrség még úgy vélte, az idegenlégiós múlttal rendelkező Hajdú László volt a tettes, az ügyészség már csupán annyit látott bizonyítottnak vádiratában, hogy Hajdú szerezte a fegyvereket a bankrabláshoz. A most megszületett ítéletben a Fővárosi Bíróság azonban már ebben sem találta bűnösnek Hajdút, így továbbra sem tudni, hogy ki lehetett a móri gyilkos. A Kaisernek alibit szolgáltató tanúk ellen a bíróság hamis tanúzás miatt megküldte az iratokat az ügyészségnek.

Konzervatív megújulás

Konzervatív politikai megújulást sürget hazánkban a Ronald Reagen Társaság. A társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján ki kíván állni az emberi élethez való jog mellett, elutasítva az eutanázia minden formáját, és követelve, hogy abortuszra csak az anya életének védelme okán kerülhessen sor. A gazdasági programjuk keretében az adók csökkentését és a családi jövedelemadó bevezetését szeretnék elérni. A civil szervezet külön figyelmet szentel a külpolitikának is: szerintük hazánknak határozottabban kellene támogatnia az USA terrorizmus elleni harcát.

Hit és értékek

Találkozás Jeruzsálemben

"Vannak olyan ihletett pillanatok, váratlan kijelentések, amelyeket nem lehet előre megtervezni. Az író ilyenkor úgy érzi, mintha Isten küldené el a mosolyát a munkához, amelynek nekifogott" – írja Stephen Mansfield a Derek Prince életéről szóló könyv bevezetőjében, amely bepillantást enged az életrajz megszületésének rendkívüli körülményeibe is.

HÁTTÉR

Varsói földcsuszamlás

A nacionalista Jog és Igazságosság pártjának (PiS) jelöltje, Lech Kaczynski mellett tette le voksát a lengyelek többsége a vasárnapi köztársaságielnök-választáson. A néhány héttel ezelőtti parlamenti választásokon aratott jobboldali győzelem után most teljessé vált a konzervatív fordulat Lengyelországban.

Magyar–román csúcs

Csíkszeredán magyar főkonzulátus, Sepsiszentgyörgyön magyar kulturális intézet, rendeződik a Gozsdu-alapítvány ügye, Románia és Magyarország a jövőben számos megállapodás keretében bővíti együttműködését – ezek a Bukarestben lezajlott első magyar–román kormányülés főbb eredményei.

A közös narancs

Az első közös magyar–román kormányülés kapcsán lehet ugyan német–francia megbékélési modellről beszélni, csakhogy olyan ez, mint Pelikán elvtárs narancsa: kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de garantáltan a miénk. Mielőtt hasonlítgatni kezdünk, gondoljunk arra, hogy a magyar–román viszonyrendszert nemcsak az erdélyi kérdés terhelte több mint nyolcvan éven át, hanem több évszázados etnikumok közötti feszültségek, múltbeli kölcsönös sérelmekből táplálkozó sztereotípiák és a magyar kisebbség helyzetének kérdése is. Vagyis: kissé nehezebb a dolgunk, mint a németeknek, franciáknak. Nekünk – magyaroknak és románoknak – elsősorban saját érzelmeinkkel, előítéleteinkkel kell megküzdenünk ahhoz, hogy az együttműködés politikai szinten létrehozott formái tartalommal telhessenek meg. 

Oroszország és a Vatikán

Október 26-án a két állam közti viszony történetében először munkalátogatásra érkezett Moszkvába Giovanni Lajolo a vatikáni nemzetközi kapcsolatok titkára. A látogatás egészen október 30-ig tart, ezalatt a pápai követ megbeszéléseket folytat majd az orosz belügyminisztériumban és a dumában, találkozik a moszkvai patriarchátus egyházi külkapcsolatokért felelős vezetőjével, Kirill szmolenki és kalinyingrádi metropolitával, valamint részt vesz az eukarisztikus kongresszuson is.

Akinek három élete van

Ahhoz képest, hogy kétszer megölték, Dózsa László színművész remekül alakít legújabb darabjában. Az \'56-os események idején tizenöt évesen Molotov-koktéllal "kínálta" a szovjet tankokat, amiért is egy életre megbélyegzetté vált. Szó szerint. 

Intők, jelek

Két "intőt" sikerült begyűjtenünk uniós tagságunk szűk másfél évében az államháztartás hiánya miatt. Az EU bizottsága szerint veszélyben van mind az idei, mind a jövő évi államháztartási deficitterv, és több mint kérdéses az euró 2010-es bevezethetősége. Kovács László, Magyarország uniós biztosa szerint a kétszeres figyelmeztetést tekintve valóban egyedülállóak vagyunk az európai közösségben, de mint a Heteknek kifejtette, ezzel együtt nem lettünk "fekete bárányok" az Európai Bizottság szemében, és egyelőre szankcióra sem kell számítanunk.

Vigyáz, ha jön a vonat

Vonat közeledtét jelző, autóba építhető riasztókészüléket fejlesztettek ki szegedi mérnökök. A Train Dog – sorompókutya – elnevezés? szerkezet minden korábbinál hatékonyabban segítheti a balesetek megelőzését – amennyiben az illetékes szervek támogatják az ötletet. 

Konfliktusok játékos kezelése

Tudósok játszani tanítják a politikusokat és az üzletembereket? A nyolcvannégy éves Thomas C. Shelling amerikai és a hetvenöt éves Robert Aumann izraeli tudósok a játékelmélet továbbfejlesztéséért kaptak nemrégiben közgazdasági Nobel-díjat. Az elmélet a gazdasági és politikai konfliktusok stratégiai megoldására kínál lehetőséget. 

Bencés Keserű

Gyógylikőrcsaláddal jelent meg a piacon a pannonhalmi bencés szerzetesrend. A termékek gyártásával az apátság a gazdasági "több lábon állást" kívánja megvalósítani. A pálinkafőzést nem találják a katolikus hittel ellenkezőnek, a garantált minőségről pedig csak annyit: "Nem egy hipermarketvodkához adjuk a nevünket." 

KÁVÉSZÜNET

Színház határok nélkül

Nem félsz? – kérdezte egy ismerősöm, amikor megtudta, hogy a Baltazár Színház előadására megyek. Elbizonytalanított: értelmi sérültek profi színháza, tényleg nem túl sok ez egy kicsit? Aztán, mire kijöttem a Merlinből, kaptam egy kis leckét művészetről, önismeretről, előítéletességről, no meg arról, hogy – profánra fordítva – fogyatékos az egész világ, s fogyatékos benne minden férfi és nő. Elek Dóra rendező megint elérte a célját.

Üres víziók

Magyarország a világelsők között van számos önpusztító dologban: rákban, dohányzásban, alkoholfogyasztásban és tévénézésben egyaránt. Sőt, a tévét illetően a növekvő tendencia erősödik. Most, hogy közelít a tél, minden esélyünk megvan arra, hogy teljesen kilúgozva az agyunkat, kábán feküdjünk le minden este, semmit sem várva már az élettől.

Féktelen Dave Gahan

Magamutogató, extrovertált divatbohóc – állítja a jövőre Magyarországra látogató Depeche Mode frontemberéről az együttes egyik alapítója. A Dave Gahan vezette zenekar a nyolcvanas évek végétől a Black Celebration albummal egyre inkább mélabússá vált, a turné során tagjai nem beszéltek egymással, drog- és alkoholproblémák ütötték fel a fejüket.

Kamera Hungária

Big Brother-szereplők lehetünk tudtunkon kívül? Ennek veszélyét firtatva rendezett október 20-án demonstrációt a Társaság a Szabadságjogokért a budapesti Westend Bevásárlóközpont előtt. A meghökkentő esemény során átlátszó próbafülkékben öltöztek az aktivisták, bemutatva: mi látható a fülkék kamerázása esetén. Földes Ádám, a szervezet jogásza a Heteknek azt a felvilágosítást adta, hogy két ilyen esetről tudnak, egy konditerem öltözője és egy szórakozóhely mosdója alkalmazott kameratechnikát. A kiindulópont, amire a figyelmet is fel szeretnék hívni, a hibás "vagyonőrtörvény", melyet az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített. 

Kinek mi köze hozzá

Sem Schmitt Pálnak, sem a Ma-gyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) nincs semmi köze az athéni doppingbotrányokhoz, ebből fakadóan nem várható az elnök lemondása – közölte a Hetekkel a MOB sajtófőnöke. Aján Tamás főtitkár ugyanakkor befejezi pályafutását. "Természetesen" nem a botrány miatt. 

Semmi sincs rendben

"Örömöt nem tudnak fényképezni… szokás szerint" – mormolja egy nézőtárs a tömegben, ki a fotótárlat képeiben szerkesztő elvet vél meglátni. Igaza van. A képek ritkán működnek egymagukban, az összhatás az egymás után nézés során alakul ki a szemlélőben. A díjazott sajtóképeket seregszemléző World Press Photo vándorkiállítás igencsak irányba állítja figyelmünket. 

Síszezon Dubajban

Junisz al-Mulla, a dubaji fedett síközpont igazgatója áll egy óriási plüss jegesmedve közelében az új létesítmény műhóval borított lejtőjén, amikor az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában az első síszezonra készülnek Fotó: MTI

Programajánló

Kiállítás

Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok… na jó, ezt hagyjuk, a többit már mindenki kívülről fújja. Nézzük inkább, mit sütött ki erre a hétre. Egyébként élőben a Magyar ATV-n látható Laci bácsi minden hétköznap 12.05-kor, vasárnaponként 13.05-kor. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!