hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 12. 21. (XVI/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fejcserék - Lassan áll össze az új Obama-kormány

Egy hónap van hátra Barack Obama beiktatásáig, az új kormány összetételéről és a következő négy év célkitűzéseiről azonban még mindig keveset lehet tudni. Az amerikai sajtó a múlt hétvégén közölte, hogy az elnök John Kerry demokrata szenátort jelöli külügyminiszternek, védelmi miniszternek pedig Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort választotta. Az értesülést a Fehér Ház még nem erősítette meg.

Netanjahu előre menekült

Nem rontotta Benjamin Netanjahu esélyeit az Avigdor Lieberman elleni vádemelés. Az izraeli külügyminiszter lemondott posztjáról, mert csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolják egy régi ügyben. Lieberman azonban ártatlannak vallja magát, és gyors visszatérést ígér híveinek. Pártja addig is biztonságban van, mert ősszel Netanjahu elővigyázatosan közös pártlista indítását javasolta Liebermannak. Egy hónappal a választások előtt az izraeli jobboldal magabiztosan vezet a megosztott ellenzékkel szemben.

Beköszönt-e az arab tavasz Libanonban?

Miközben Szíriában a kormányerők a Damaszkusz melletti jarmúki palesztin menekülttábort lőtték a légierő gépeivel, 150 ezer ember életét veszélyeztetve, a szomszédos Libanonban a 2013-as választásokra készülnek. A tét nem kicsi: marad-e a Szíria-ellenes kormány és a labilis demokrácia, vagy az iszlamisták átveszik az ország irányítását.

Obama győzködi a briteket az EU-ban maradásra

Tovább erősödött az EU-ellenes hangulat Nagy-Britanniában a múlt heti uniós csúcsot követően. A francia elnöktől érkezett kioktatás után a héten David Cameron is úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető Nagy-Britannia kilépése az EU-ból. A nyilatkozat hatására az amerikai elnök video­konferencián győz­ködte Cameront a bennmaradásról.

Újra ellenzékben az RMDSZ

Kelemen Hunor szerint van olyan kérdés, amiben nem lehet kompromisszumot kötni – így aztán nem lesz kormánypárt az erdélyi magyarok szövetségéből, az RMDSZ-ből.

Tragédia Connecticutban

Napokkal a tragédia után is több a kérdés, mint a válasz arra, hogy mi vezetett az Egyesült Államok történetének második legvéresebb iskolai lövöldözéséhez, amelynek 20 általános iskolás kisgyermek és 7 felnőtt esett áldozatul. A tömeggyilkosnál még több száz lőszer volt, amikor körbezárták a rendőrök, de még így is, mielőtt főbe lőtte volna magát, leadott egy sorozatot a mosdóba menekült 6-7 éves gyerekekre. Hogyan vált Adam Lanza jómódú, tehetséges középiskolásból könyörtelen szörnyeteggé?

Belföld

Demokráciaélmény az utcákon

A kormánypárti szereplők többnapos, zavaros katasztrófakommunikációja következtében országos tüntetéssorozat zajlott Magyarországon, melynek a korábban apolitikus nemzedéknek tartott egyetemisták és gimnazisták lettek  az élharcosai. A demonstrációkban egymástól távoli témák is „összeértek”, így a kormány politikáját kritizáló szociális munkásoktól kezdve a művészeken át a tanárokig sokan hallatták a hangjukat. Kérdés, hogy az elégedetlenséget melyik politikai formáció lesz képes „becsatornázni”. Mert igény volna rá.

Hack Péter: A jövő a tét

A kormánynak az év utolsó heteiben sikerült felrázni, és eddig nem látott egységbe tömöríteni az egyetemistákat, a középiskolásokat, a felsőoktatási oktatók szakszervezeteit és a Rektori Tanácsot. A zord időjárás, a kormányzati politikusok és a kormányhű média minden erőfeszítése ellenére diákok ezrei demonstrálnak az utcákon és a tantermekben, és olyan spontán és őszinte mozgalmat indítottak, amire az igazat megvallva senki sem számított.

Törvénytelenség gyanúja a Kubatov-videón

„A kettő darab kis vonal azt jelenti, hogy az illető nem a barátunk, vagy legalábbis most még nem” – mondja egy stábgyűlés instruktora azon a hét elején nyilvánosságra került szigorúan titkos oktatófilmen, amely újabb bizonyítékát adta a sokat tagadott Kubatov-listák létezésének. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint egy-két égbekiáltó jogsértést leszámítva, a videón látható módszerek valamennyi modern párt kampánystratégiájának részét képezik.

Lázad a művészvilág a kultúrkampf ellen

Olyan tagok is kiléptek a Magyar Művészeti Akadémiából, akiket a múlt héten kedden választottak meg – ezzel tiltakoznak Fekete György, a szervezet elnökének botrányos kijelentései ellen. Egy korábbi tag, a Kossuth-díjas koreográfus, Novák Ferenc pedig azt mondta a Heteknek: akkor van esély az elnök leváltására, ha „Orbán nem akarja mindenáron megvédeni”.

Ön fideszes polgármester?

Egy túlerőben lévő társaság egyik tagja úgy megütötte Drávapiski polgármesterét, hogy kimozdultak a fogai. Az átlagosan induló történet akkor vált közérdekűvé, amikor az intézkedő rendőr a körülmények tisztázása közben a sértett pártállását kezdte firtatni.A rendőrség vizsgálatot indított, de úgy tűnik, nem látja problematikusnak a történteket.

Hit és értékek

Születés és visszatérés

A kereszténység vezető teológusai mindig is tisztában voltak azzal, hogy a Názáreti Jézus születési időpontját azért nem lehet pontosan meghatározni, mert sem az Evangéliumok, sem a korai zsidókeresztény egyház írott és szóbeli tradíciója nem tartalmazza születésének évszámát, hónapját és napját. Az evangélisták leglényegesebb célja az volt, hogy igazolják: a Názáreti Jézus az élő Isten Fia, a próféták által előre megjövendölt Messiás, akinek születése, földi életműve, valamint engesztelő és helyettesítő kereszthalála és feltámadása pontosan beteljesítette a Messiás első eljöveteléről és szolgálatáról a megelőző szövetségi korszakokban kinyilatkoztatott isteni követelményeket.

A szív legnagyobb próbája

Nagyon-nagyon kevés olyan dolog van, amiben az 1. századi júdeai zsidó történelemre vonatkozóan minden korabeli forrás egyetért, de abban igen, hogy a kiválasztott nép közéletét minden korábbinál jobban megterhelte és átitatta  a korrupció, a meg­osztott­ság, a megfélemlítés, a gyűlölködés és a zűrzavar. Ezen a mélyponton, ebben a légkörben született meg az egész emberiség meg­mentője, a próféták által éppen erre az időre megígért Messiás: a Názáreti Jézus.

HÁTTÉR

Eljött a 183. világvége

December 21-ével a maja naptárkészítők is csatlakoztak a bukott világvége-jövendölők népes táborához. Ismert jövendőmondók, mint Nostradamus, ezoterikus látnokok, mint Helena Blavatsky és keresztény kultuszalapítók, mint a jehovista mozgalom atyja, Charles Taze Russel vagy az adventisták előfutára, William Miller egyaránt elbuktak: az általuk kitűzött - és a kudarcok után többször korrigált - időpontok egyikében sem ért véget a világ, és nem jött el az apokalipszis. A végítélet naptárkészítői az elmúlt kétezer évben legalább 183 pontos időpontot tűztek ki, mindhiába. A kudarcoknak számtalan áldozata volt, a hamis jövendölések miatt tömegek adták el mindenüket, vagy lettek öngyilkosok.

A biztos befutó

Amikor Balog Zoltán csúcsminiszter bejelentette, hogy a Nemzeti Színház élére a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság véleménye alapján 2013. július elsejével Vidnyánszky Attilát nevezi ki, egyszersmind gratulált eddigi munkájához Alföldi Róbertnek, az intézményt öt éven át irányító – úgymond – „nagyformátumú vezetőnek”, és megállapította, hogy egyik kiválóság váltja most a másikat. Szép gesztus – mondhatjuk, de talán nem haszontalan feltenni a logikus kérdést: miért kell egy szakmai elismerést aratott, valóban formátumos direktornak csak azért távoznia, hogy egy másik, állítólag ugyancsak rátermett jelölt vehesse át a helyét?

Nagyon nem lesz gázáremelés!

Az elmúlt időszakban bejelentett rezsicsökkentési tervek egy többlépcsős „leértékelési” sorozat részét jelentik, amellyel az a Fidesz célja, hogy a 2014-es választások idejére jelentős gáz- és áramárcsökkentést érezzenek a választópolgárok. Éppen ezért a Heteket informáló kormánypárti politikusok sajnálják, hogy a diáktüntetések elvonták a figyelmet a kormány „tízszázalékos karácsonyi ajándékáról”, magyarán arról, hogy valójában megkezdődött a kampány, a választási osztogatás.  

Van távolság, de szembenállásról nem beszélhetünk

Az ifjúságkutatás bemutatója kicsit kormánypropagandának tűnt, Önöknek nem ez volt a benyomásuk?

Naplemente negyedmilliárdért

 „A kiemelkedő kvalitású, ritka festmények ára a válság ellenére folyamatosan növekszik” - nyilatkozta a Heteknek a napokban magyar árverési rekordot elért galéria vezetője, Virág Judit. A művészettörténész szakértő szerint évtizedes munka van abban, hogy a tulajdonos nekik ajánlotta fel árverésre Csontváry 113 éve  lappangó remekművét. A Traui tájkép naplemente idején című festmény 1899-ben készült, de csak idén ősszel láthatta először a nagyközönség. Nem sokáig: december 16-án 240 millió forintért egy műgyűjtő megvásárolta magángyűjteménye számára.

Szükség van, panasz nincs

Ungvárra, Kárpátalja fővárosába vitt teherautónyi segélyszállítmányt a Hit Gyülekezete Szeretet­szolgálata. A kémia pótvizsgán könnyebben át lehet menni, mint az ukrán határon: négy óra ügyintézés, várakozás belépéskor; huszonkét iroda, és egy kis jatt. Hazafelé mindez csak két óra volt, mindössze négy ponyvabontással.

Ha a sajt nem penészedik, nagy baj van

A sikernek többfajta mérőegysége létezhet, de egy tejipari vállalkozás számára talán a legnagyobb dicséret, ha a vevők sorban állnak tejivója előtt – miközben mellette a világ egyik legnépszerűbb gyorsétterme működik. Pedig a titok pofon­egyszerű: a tejtermékeket valóban tejből kell készíteni. Ez a piaci trendekkel való bátor szembefordulás döntő szerepet játszott abban, hogy az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég a „Merész újító” kategóriában Cserpes Istvánt, a kapuvári Cserpes Sajtműhely vezetőjét választotta az Év Vállalkozójává.

Németország­ban sikerkönyv a neonáci gyilkos megtérése

Tizenhárom éve, 17 évesen, a szkinhed mozgalom tagjaként Johannes Kneifel ittas állapotban olyan súlyosan bántalmazott egy középkorú szociális munkást, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe. A börtönben aztán eljött az a pont, amikor a gyilkosból hitvalló keresztény lett, aki azóta minden eszközzel harcol a mozgalom ellen, amely miatt majdnem végleg kisiklott az élete. Nemrég meg­- jelent könyvében a fiatalember az életében Isten által generált változásról tesz bizonyságot.

A Testvérek becsapták a népet

Az Arab Tavasznak keresztelt forradalomhullám nyomán megbukott diktatúrák elmozdításában jelentős szerepe volt a tüntetők egy új generá­ció­jának, a bloggereknek. Vael Abbász egy közülük. Ma már milliók látogatják blogját, és tartják hiteles forrásnak az egyiptomi eseményekkel kapcsolatban. Munkáját több nagynevű díjjal is kitüntette a BBC, a CNN és a Nemzetközi Újságíró Központ (ICFJ). Az egyiptomi blogger az Európa Pont szervezésében járt hazánkban.

KÁVÉSZÜNET

Karácsonyi sütemények az Édes-Gyömbértől

Mindennek megvan a maga szép­sége. Annak is, ha az ember nekiáll karácsonykor zserbót, bejglit sütni otthon, körülzsongják a gyerekek, „segítenek”, csicseregnek, és – már nehezen tudnánk visszaemlékezni, hogyan – végül is elkészül a süti. Reméljük ám nagyon, hogy sikerült, hogy a tészta nem ragad, nem kemény, hogy a máz nem folyik, nem törik stb. Aztán jön a romeltakarítás, de ekkor a gyerekek már alszanak. És annak is megvan a szépsége, ha a „bízza szakemberre” felkiáltással az egész folyamatot – annak minden kockázatát elhárítva magunktól – megoldjuk „autszorszban”, és az ezzel nyert időt vásárlással, csomagolással, egyéb előkészületekkel töltjük. Lakatos Csilla cukrászmester erre az utóbbira esküszik.

Jó, kiváló, Messi

Hetek óta az egész világon szinte már csak egyetlen kérdés foglalkoztatta a labdarúgást kedvelőket, nevezetesen hogy mikor dől meg Gerd Müller 40 éve felállított gólrekordja. Az, hogy megdől, csak annak volt kérdés, aki még nem látta játszani Lionel Messit!

Együttműködési évértékelő

2012 a sikerek éve volt, a nemzeti együttműködés keretében 1 000 000 új munkahely jött létre 2 000 000 régi helyett.

Nemzeti sport címszavakban

Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás, térvilágítás, haverok. Malac, hudemarhanagy, nemjönki, vigyázzonnanmajdén, holakötél, öntsdlevízzel, holakábító, megkrétázzam hova szúrjad, eriggyélmá’, mostszúrjad, addatálat, mégegyet, navégre. Palack,… perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyükfelarácsra, hudemarhanehez, jöhetavíz…, holakefe, majdénkaparom, elégfehérJózsikám, ittafüle. Akkorigyunkegyet, megmégegyet, hasítodvagymajdén, holabárd, holafűrész, holamalac, belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké. Akkoregészség, miezszilva, ezbarack, egészség. Készavér, üljetekmárle, neállvaegyünk, ittakenyér. Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk, ilyetseláttammég, karajmarad, többikolbász, majdéndarálok, tokaszalonna abálóba, jóélesezakés, látomazujjadon, kotozdmar, egészség. Miez, lócomb, minek, szaláminak, oszteztígyhogy, megfőzzük, micsoda, netörőggyvele, lapockafelitis, cukorminek, kellbele, marhajo. Sütödazsírt, majdén, Lacisüsse, ittafakanál, Lacikámpirosra, netanitsaloreg, jóvanna, nemkellbeletej, tepertőtsüssél, nemtejbegrízez, többithurkába, áztasdbealbelet, másikfélétis, majdéngyúromakolbászt, egészség. Miez, hurkatöltő, ilyetseláttammég, kölcsönbevan, ipari, aztlátom, keményrehagymenjen, miez, lóbélteddle. Borsmerrevan, nemkellbele, hogyhogy, mert nem, hátakkor, erőspaprika, zsemlyeminek, tüdőshurkába, ilyetseláttammég, namostlátol, egészség. Sajtotmajdén, holaringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borsotebbese, nofene. Kolbásztkarikába, vagyszálba, szálba, szalonnátebbesózzad, kolozsvárit­ebbe, sonkátmajdén, szedjétekkiazabálót. Holareceháj, hátezmi, cigánka, ilyetseláttammég, pedigjó, majdmeglátjuk, egészség. Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirítottzsemlét, nofene, vastagbélbe, hogynézmánezki netörőggyvele. Fiúk, készapecsenye, csapas­sunkmárelőttebarackot, holakenyér, ittasavanyú, egykisbort, pogácsát, mikorleszkészakáposzta, rétesislesz, nofene, bangladesbenmegéheznek, eriggyémá. Zsírtabödönbe, kolbásztrúdra, hurkátkaréjba, sajtra téglákat, kiszúrkáltad, ezittenmegyfüstre, ezmegysózóba, miezalé, sonkapác, nem­sózódelőtte, bennevanasó, készvagyunkemberek, egészségünkre. Asztalhozemberek, holavécé, igyunkmárelőttekicsit, orjaleves, toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes, kidurranokavegen, énis, csapassunkegykisbort. Kóstolótnehogyitthagyd, hagyadmámiez, leszakadafüle, köszmégegyszer. (Forrás: Facebook)

Édes ajándékok a konyhából

Karácsonyi csokilevél

Hogy kerül a fatörzs az asztalra?

A Büche de Noël, vagyis a karácsonyi fatörzs egy franciá­nak olyan, mint egy magyarnak a bejgli: karácsonykor semmi sem helyettesíti. A hagyományos francia karácsonyi menü meghatározó eleme ez a puha, omlós, krémes, kávés-csokoládés vagy marcipános piskótatekercs. Eredetileg a szóban forgó fatörzset nem az asztalra szánták, hanem gyújtósnak a kandallóba. Később került csak terítékre, és azóta is pótolhatatlan része a tradicionális menüsornak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!