hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lázad a művészvilág a kultúrkampf ellen
Bomlás virágai

2012. 12. 28.
Olyan tagok is kiléptek a Magyar Művészeti Akadémiából, akiket a múlt héten kedden választottak meg – ezzel tiltakoznak Fekete György, a szervezet elnökének botrányos kijelentései ellen. Egy korábbi tag, a Kossuth-díjas koreográfus, Novák Ferenc pedig azt mondta a Heteknek: akkor van esély az elnök leváltására, ha „Orbán nem akarja mindenáron megvédeni”.

Nem indult jól a hét Fekete György és az általa elnökölt Magyar Művészeti Akadémia számára. A kormány által az első számú művészeti szervezetté emelt, Alaptörvénybe foglalt és 2,5 milliárdos költségvetéssel megtámogatott testület alig választotta meg 40 új tagját, többen közülük már ki is léptek. Köztük van Cserhalmi György színművész, Rost Andrea operaénekes és Tompa Gábor színházi rendező is. Cserhalmi azt nyilatkozta, hogy a stílussal és a hangnemmel volt baja, és Fekete György közelmúltbeli megnyilvánulásai hamar ráébresztették arra, hogy nincs helye ebben a társaságban. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az MMA szombati gyűlésén megjelent tiltakozó fiatalokat kivezettették a helyszínről ahelyett, hogy hellyel kínálták volna őket – mondta.
A viharos szombati közgyűlésen egyébként három korábbi akadémiai tag, Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus és Korniss Péter fotós is lemondott akadémiai tagságáról, korábban pedig Fehér László festő jelentette be, hogy kilép.
Még a közgyűlés előtt kilenc akadémiai tag levélben bírálta Fekete Györgyöt – ahogyan azt a Hetek előre megírta. A nyilatkozatban többek között az szerepel: „Olyan kérdésekben fogalmazol meg markáns véleményt a nyilvánosság előtt, melyekben az akadémia tagsága nem alakított ki egységes, vagy többségi álláspontot. (…) Megdöbbenve értesültünk arról, hogy az ott (a Műcsarnokban – a szerk.) kiállító akadémikusok véleményét figyelmen kívül hagyva nemzeti blaszfémiának bélyegezted az elmúlt évek egyik legfontosabb kiállítását, amely első ízben vállalkozott arra, hogy kiemelt témaként mutassa be a nemzeti önazonosság – sokunk számára fontos – ideáját. Még nagyobb megdöbbenést keltett a tagság körében a Műcsarnok felügyeletének átvétele – ezúttal is a tagok megkérdezése nélkül.”
Az MMA körüli feszültségek akkor kezdődtek, amikor a Kádár-érában irigyelt karriert befutó Fekete György azt mondta, hogy az akadémiai tagság feltétele a nemzeti elkötelezettség, illetve, hogy fütyül a modern demokráciára. Az is nagy felhördülést váltott ki, amikor azt nyilatkozta: „Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön, bármit is mond rólunk”.
Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus tíz éven keresztül volt tagja az MMA-nak. Mint a Heteknek elmondta, Makovecz idejében nem voltak ennyire élesek a világnézeti kérdések az akadémián belül. „Fekete Györgyről például most augusztusig nem derült ki számunkra, hogy ilyen tűrhetetlen gondolatok fészkelnek benne” – fogalmazott. Novák szerint az MMA-t nagyon érzékenyen érintették a kilépések, különösen az övé. Szerinte az elnökségből többeket elgondolkoztattak a történtek. „A szombati közgyűlésen felszólaltam, igyekeztem elmondani a kritikáimat. Utána a szünetben vagy húszan jöttek oda hozzám gratulálni. Mindegyiktől megkérdeztem, hogy te miért nem szólaltál fel” – mondta keserűen a művész, aki úgy véli, csak abban az esetben van esély arra, hogy Fekete Györgyöt leváltsák, „ha Orbán nem akarja mindenáron megvédeni”.
 „Lelkiismeret-furdalásom van, mert az általam meghívott művészek az első szavamra csatlakoztak az akadémiához. Olyan ez, mintha meghívnám a barátaimat egy ebédre, aztán az ablakon elkezdenek bezúdulni a kövek” – mondta a Heteknek Szakonyi Károly, az MMA színművészeti tagozatának vezetője. A Kossuth-díjas író sajnálatosnak tartja, hogy a szervezetet érő kritikák azokat is elérik, akik nem felelősek az elnök megnyilvánulásaiért. Szerinte a két világháború közötti időket idézi, amikor valaki különbséget tesz aszerint, hogy ki az istenfélő és ki nem, vagy ki a keresztény és ki a zsidó. „Nem a művész világnézete számít elsősorban, hanem maga a mű, és tapasztalatból tudjuk, hogy a legjobb alkotások ellenzékben születnek, és nem lojalitásban” – fogalmazott Szakonyi.
Arra a felvetésre, hogy egy kormány által favorizált intézmény szükségszerűen inkább lojális lesz, mint ellenzéki, azt felelte: „ha a pápa megrendel egy festményt, attól még nem kell feltétlenül kezet csókolni neki”. Szakonyi bízik abban, hogy az MMA egyesíteni tudja a magyar művészeket, bár megjegyzi, ez lehet, hogy illúzió a részéről.

Mosásra lesz szükség
Jankovics szerint „nehéz úton” járnak

Nehéz út lesz – mondta a Heteknek Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja azzal kapcsolatban, hogy vajon a testület tudja-e majd integrálni a magyar művészeket. A Kossuth-díjas rajzfilm­rendező szerint az akadémián belül zárt körben kellene kibeszélni az elmúlt egy év tapasztalatait.
Mi a véleménye a Magyar Művészeti Akadémia, illetve Fekete György személye körül kialakult feszültségekről?
– Természetesen van véleményem, de szeretném a saját testületünkön belül elmondani. Annyit már tanultam a baloldali politikusoktól, hogy a sajátjainkról csak a jót mondjuk el. A szombati közgyűlésen is azért nem szólaltam fel, mert a tagok többsége leszavazta, hogy zárt legyen az ülés, ezért ott volt a média.
És lesz rá fórum? Azért kérdezem, mert a közgyűlésen kritikus megjegyzések mérsékelten hangozhattak el, az elnök úr pedig mereven elzárkózott attól, hogy ezeket megfontolja.
– Lesz egy elnökségi ülés, amelyen el fogom mondani az észrevételeimet, és megtárgyaljuk az elmúlt év tapasztalatait, szerintem ebben az elnök úr is partner lesz. A közgyűlés után is összeült az elnökség, de nem hoztam elő a témát, mert fáradtak voltunk, ráadásul – mivel nagyothallok – a közgyűlésen a hozzászólásokat nem hallottam jól, a jegyzőkönyvekből fogok tájékozódni.
Lát rá esélyt, hogy a Magyar Művészeti Akadémia olyan testületté tudjon válni, amely integrálni tudja a művészeket?
– Bízom benne, de nehéz út lesz. Arra lenne szükség, hogy a művészek elfogadják az akadémiát, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Magyar Tudományos Akadémia egy viszonyítási pont a tudósok között. A dolgunkat nehezíti, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem minden tekintetben alulról jövő kezdeményezés, de szeretném hangsúlyozni, hogy a tagság eddig sem
volt szűrt világnézeti szempontból. Mint ahogy én is tagja lettem volna
a Széchenyi Művészeti Akadémiának, ha hívtak volna, de nem hívtak.
Kívülről úgy tűnik, az MMA elfogadottságát illetően éppen Fekete György a szűk keresztmetszet….
– Amikor újságírókkal beszélgetek, mindig próbálnak valami hangzatosat kihúzni belőlem.
Csak arra akartam utalni, hogy a hétvégén beléptetett új tagok közül is már többen kiléptek: Tompa Gábor, a Kolozsvári Magyar Színház vezetője mellett Cserhalmi György színművész és Rost Andrea operaénekes is.
– Tompa Gábor sokat van a tengerentúlon, ott tanít, a másik két művész kilépéséről pedig Öntől hallok először. Kétségtelen, hogy a Magyar Művészeti Akadémia neve beszennyeződött, ki kell mosni. Nehéz lesz visszafordulni az úton, de bízok benne, hogy sikerül. (S. I.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!