Az apostolok pedig leveleikben nem a történelmi emlékezés alapján azonosították Jézust a Messiással (Krisztussal), hanem mert minden kétséget kizáróan megtapasztalták, hogy a Názáreti valóságos halála után valóságos, emberi, régi-új testben visszatért közéjük, majd testben felvitetett a mennybe (a legfelsőbb világba), hogy az Atya előtt megjelenjen áldozati vérével, és elkezdje közbenjáró főpapi szolgálatát az emberekért, betöltve egyúttal Isten és ember között közvetítő szerepkörét.
Sem Júdea és a diaszpóra zsidósága, sem a római hatalom számára nem volt kérdéses a Názáreti Jézus személyének történeti hitelessége. Ezt – többek között – a marxizmus egyes képviselői kérdőjelezték csak meg. Jézus a hinduk,
a buddhisták, valamint a muszlimok számára is evidencia mint a világtörténelem egyik legbefolyásosabb történelmi személyisége. A vele kapcsolatos viták középpontjában az Újszövetség Názáretiről tett állításai állnak. A judaizmus Jézust illetően tagadja, hogy ő Isten Fia, valamint föltámadását, illetve messiási mivoltát is. A muszlim világ szintén tagadja Jézus isteni származását és engesztelő áldozatát, de tiszteli mint Messiást. Jézusról kialakított képüknek nem csupán teológiai, hanem aktuálpolitikai, anticionista tartalma is van, ugyanis
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »