hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 11. 22. (XVII/47) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Izrael barátja vagyok

A diplomácia véletlenszerűségének köszönheti Izrael, hogy François Hollande francia köztársasági elnök régóta tervezett első államfői látogatására aligha kerülhetett volna sor jobb időpontban: a két ország kapcsolata történelmi csúcsponton van, mióta két hete főleg Párizs ellenállásának köszönhetően hiúsult meg az Irán elleni szankciók enyhítését célzó nemzetközi megállapodás.

Nemzetközi lobbi Irán ellen

Éles vitát váltott ki az Egyesült Államokban az a törvényjavaslat, amelyet republikánus képviselők nyújtottak be az Irán elleni szankciók szigorításáról. Barack Obama elnök azt kérte a törvényhozóktól, hogy adjanak időt a nagyhatalmak számára a teheráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások végig-vitelére. Ted Cruz texasi képviselő szerint azonban pontosan a tárgyalások komolysága érdekében szükségesek a szigorítások, ezért szó sem lehet a kezdeményezés visszavonásáról. Cruz minderről az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation - IAF) washingtoni konferenciáján beszélt, amelyen amerikai, izraeli és európai előadók egyaránt elítélték az iráni rezsim nukleáris fegyverkezési programját.

Demokrácia és biztonság

„A demokrácia és a biztonság közötti egyensúly fenntartásának kérdéseiről” címmel tartott előadást joghallgatóknak Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete. A dr. Sonnevend Pál és dr. Hamza Gábor professzorok által vezetett beszélgetés házigazdája az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara volt.

Mindennapi brutalitás

Antiszemita poszter a munkahelyi szekrényen, szvasztika graffity az orvos névtábláján, tettlegességig fajuló diákcsínyek – az áldozatok szerint az elkövetők nem szélsőségesek, hanem az EU fejlett országainak átlagos polgárai. Mindez egy friss uniós jelentésből derül ki, amely az EU területén élő zsidók  hátrányos megkülönböztetéssel és gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos tapasztalatairól készült. A jelenség nem elhanyagolható, hiszen a statisztikák alapján egy ország zsidó lakosságának létszámát megtizedelheti az antiszemita klíma.

Reform helyett pofon

Bocsánatkérésre kényszerült egészségügyi reformja miatt Barack Obama. Az Obamacare néven elhíresült program amerikaiak millióinak okozott bosszúságot, miután egyes részei október 1-jén életbe léptek. Az elnök népszerűsége a reform miatt újabb mélypontra süllyedt, és a bírálók tábora már nem csak republikánusokból áll.

Alakul a hidegháború a Közel-Keleten

Az utóbbi évtizedekben több arab állam is Washington szövetségesének számított, de Obama elnöksége alatt Amerika befolyása egyre csökken a térségben. Az oroszok azonban nem haboznak kihasználni az újonnan keletkezett nagyhatalmi űrt: az elmúlt héten Szergej Lavrov külügyminiszter vezetésével történelmi jelentőségű látogatásra került sor a legnépesebb arab államban, Egyiptomban. Szakértők szerint a térségben  geopolitikai átrendeződés zajlik, borul a status quo.

Akadozó segélyek és fertőzésveszély a tájfun nyomában

Tizenegy nappal azt követően, hogy a Haiyan nevű tájfun végigsöpört a Fülöp-szigeteken, az országba érkezett segélyszállítmányoknak csak negyede ért célba, és a leginkább katasztrófa sújtotta területeken 600 ezer túlélő még mindig nem jutott ivóvízhez és élelemhez – áll az ENSZ november 19-én kiadott jelentésében. A földrajzi, infrastrukturális akadályok és logisztikai nehézségek miatt késlekedő mentés következtében a régióban óriásira nőtt a fertőzés- és járványveszély.

Belföld

Már a Fidesz is brutális áfacsalásról beszél

Bár parlamenti vizsgálóbizottság egyelőre nincs, a múlt hét óta megtörte a hallgatást a kormány a nemzetgazdasági szintű károkat okozó adócsalás ügyében. A főszereplő bizakodik.

Korhatáros bűnözés

Visszaszorulóban van a gyer­mek­­bűnözés Magyarországon a rendőrségi statisztikák szerint. Kérdés, hogy nagyfokú látencia vagy eredményes prob­lémakezelés áll-e ennek hátterében.

Politikai megrendelés a bíróságnak

Taktikát váltott a kormány: most már az igazságszolgáltatás is hibás azért, hogy nem sikerült időben megoldani a devizahitelesek helyzetét. Ha a Kúria enged a nyomásnak, és hirtelenjében előránt a fiókból egy  jogegységi határozatot – amely az ítélkező bírákat igazítja el a bankok és adósok közötti jogvitákban –, az opportunizmus árnyéka vetődhet rá, ha viszont ellenáll és kivár, továbbra is bűnbakként mutat rá a hatalmi sajtó a tarthatatlanná váló helyzet eszkalálódása miatt.

Özönlenek a menekültek

A tavalyi év adataihoz viszonyítva idén várhatóan csaknem tízszeresére emelkedhet a menekültstátuszért folyamodó bevándorlók száma, és az illegális bevándorlások száma is sokszorosára duzzadt az elmúlt években. Mindez óriási kihívásokat jelent a magyar bevándorlási szerveknek, amelyek egyre többször szembesülnek erőszakkal a bevándorlók részéről: legutóbb Békéscsabán gyújtották fel a menekültügyi központot.

Orbán már „felkente” a főpolgármestert

Az újrázása esélyét igyekszik javítani Tarlós István főpolgármester azzal, hogy nyíltan bírálja a főváros közlekedéséért felelős Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját. A történettel a Fidesz két legyet üt egy csapásra, hiszen így a közlekedéspolitika területén „elszívja a levegőt” az MSZP-s főpolgármester-jelölt elől.

Pénzeső a művészvilágban

Tovább pozicionálja a kormány a Makovecz Imre által alapított, a kulturális életben számos vitát kiváltó Magyar Művészeti Akadémiát azáltal, hogy havi 650 ezer forintos járadékot lehetővé tevő díjat adományoznak a testületnek. Ellenzéki politikusok szerint ez hűbéradomány, amivel a középkorba repít vissza a kormány, míg a kormánypártiak szerint minden művésznek be kellene lépnie az MMA-ba, és demokratikusan megmérettetni a véleményüket.

Hit és értékek

Babilon öröksége Washingtonban

Washingtonban, egy kőhajításnyira a Fehér Háztól található a Nemzeti Levéltár impozáns épülete, ahol megtalálható az amerikai Függetlenségi nyilatkozat és az Alkotmány eredeti példánya. A legtöbb turista ezek miatt a csúcstechnológiával konzervált történelmi dokumentumok miatt látogat el a levéltárba. Az elkövetkező néhány hónapban a múzeum egy másik terme ad otthont annak a kiállításnak, amely egy szenzációs felfedezés eredménye és egyben egy heves vita tárgya is.

Van Isten?

2013. november 15., péntek este. Tömegek tolonganak egy nyolcvan-fős előadó ajtajában, egyre többen érkeznek. A vezetőség végül úgy dönt, nagyobb terembe költözünk. Így a Sophianum épületének óriási előadója telik meg, csurig.

HÁTTÉR

Kennedy 50

Lee Harvey Oswald lövéseinek nemcsak Kennedy elnök esett áldozatul, hanem közvetve két világhírű író emléke is. Különös véletlen, hogy pontosan a dallasi merénylet napján, 1963. november 22-én halt meg Los Angelesben a Szép új világ szerzője, Aldous Huxley és Oxfordban a Narnia-sorozat alkotója, a brit C. S. Lewis. Haláluk bármikor máskor külön-külön is a nap híre lett volna, ám a Kennedy-merénylet árnyékában a legtöbb újság egyszerűen elfeledkezett róluk, és csak napokkal-hetekkel később írtak nekrológot a világhírű írókról. 2001. szeptember 11-éig nem volt olyan nap a történelemben, ami a nemzetközi médiának köszönhetően az egész világon ilyen hatást gyakorolt volna.

A paranoia maga a valóság

A lehallgatások, megfigyelések tekintetében a filmek világa nem feltétlenül múlja felül a valóságot: ma valóban bárkiről, bármikor, bárhol lehet adatot gyűjteni, a technológia ehhez már adott. Az átlagember egyedi megfigyelése persze túlságosan sokba kerül, ám erre nincs is feltétlenül szükség – a legtöbben úgyis mindent megosztanak magukról az interneten. Minderről a Jövőképp! Egyesület által szervezett, „Mi meg(le)hallgatunk – Az NSA-ügy” címet viselő rendezvényen beszéltek szakértő előadók.

Ne csak őrizd, gyűlöld!

„A 21. századi hazai vagy külhoni látogató, a kiránduló magyar kisdiák mit sem sejthet a Hortobágy sötét titkáról. A puszta mostanáig hallgatott történelmének tragikus időszakáról. A Hortobágy szívében, majdnem szemben a patinás csárda épületével, a Kilenclyukú híd szomszédságában egy tábla jelezte 1952 júniusától 1953 októberéig: zárt terület, idegeneknek szigorúan tilos a bemenet. Akinek errefelé vitt az útja, messziről láthatott a kopott gépszín körül őgyelgő toprongyos asszonyokat, gyerekeket. Nem mert kérdezősködni. Az ötvenes években nem volt tanácsos kíváncsiskodni. S azóta csend, csend és hallgatás a Hortobágy titkáról, míg meg nem szólaltak ötven év után a »kitaszítottak« maradékai” – ezekkel a sorokkal veszi kezdetét a Száműzöttek a Hortobágyon – Emlékek a borsósi kényszermunkatáborból című kötet (Feliciter Kiadó, 2006), melynek szerkesztőjével, hajdani telepessel, dr. Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanárral beszélgettünk.

A főtitkár 60 pontja

Csaknem négyszáz potentát – kormányzati és párt-tisztségviselő, tábornok, gazdasági egységek és fegyveres testületek vezetői, valamennyi fontos ágazat képviselői – gyűlt egybe az ország minden részéből a Kínai Kommunista Párt (KKP) tavalyi, 18. kongresszusán megválasztott központi bizottság plenáris ülésére, hogy szentesítsék az új célokat. A határozatot már az egy éve hivatalban lévő Hszi Csin-ping pártfőtitkár (képünkön), államelnök és Li Ko-csiang miniszterelnök vezetésével készítették elő. Az elemzők dolgát nem könnyítette meg, hogy a dön­tésekről két részletben, többnapos eltéréssel számolt be a vezetés, számos fontos változásról pedig csak másodjára lebbentette fel a fátylat.

Így kommunikálnak a terroristák

Terrorista csoportok évek óta egyre inkább és egyre nagyobb mértékben használják ki az internet nyújtotta lehetőségeket. A Washington Postban a CIA korábbi igazgatója, Michael Hayden a következőket állította: „a Gmail világszerte a terroristák leginkább előnyben részesített internetes szolgáltatója”. 2006-ban a brit rendőrség a whitechapeli erőszaktevőnek nevezett Abdul Makim Khalisadarnál – aki egy kelet-londoni mecsetben rendszeresen prédikált – talált számtalan, gyermekeket ábrázoló pornográf felvételt. A The Times szerint ezek a képek jóval „mélyebb tartalommal bírtak” – a szteganográfia lényege leegyszerűsítve ugyanis éppen ez: bizonyos formátumú képekben kódolt üzenetek elrejtése.

Nem másolni kell, hanem megtalálni a saját utat

A társadalmak, akárcsak a gyerekek, különbözőek, ezért mindenkinek a saját útját kell megtalálnia ahhoz, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni magából – többek között ez derül ki abból a beszélgetésből, amelyet Pasi Tuominen finn nagykövettel folytattunk a finn oktatási csoda mibenlétéről.

KÁVÉSZÜNET

Függöny - Poirot utolsó esete

Poirot végtelennek tűnő esetei a bűnnel szemben a napokban értek véget – egyelőre persze a filmsorozat hazájában, de a felügyelő halálhíre már így is végigsöpört az Agatha Christie írásait jól ismerő európai közönségen. A bűnesetek kiváló felderítője visszatér a hajdani, első rejtélyes bűncselekmény színhelyére, ahol kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait. Az írónő saját kezűleg pecsételte meg az általa alkotott figura sorsát – ha úgy vesszük, Agatha Christie jó előre megfontoltan sorozatgyilkos lett.

Iskolai ámokfutók, képzett gyilkosok

A demokraták – Obama elnökkel az élen – a fegyvertartás szigorításában és a keményebb törvényi szabályozásban látják a garanciáját a fegyveresen elkövetett bűncselekmények csökkenésének, ez azonban a fegyvergyártó vállalatok által erősen támogatott republikánusok szerint nem oldaná meg a helyzetet. Jeremy Shane vállalkozó, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori munkatársa szerint az elmúlt évek amerikai ámokfutásai azért következhettek be, mert a fegyverek „buták”: „A fegyvereknek tudniuk kellene, hogy iskolákban, templomokban, kórházakban és áruházakban nem sülhetnek el” – vallja.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!