hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reform helyett pofon
Rekordmélységben Obama népszerűsége

2013. 12. 03.
Bocsánatkérésre kényszerült egészségügyi reformja miatt Barack Obama. Az Obamacare néven elhíresült program amerikaiak millióinak okozott bosszúságot, miután egyes részei október 1-jén életbe léptek. Az elnök népszerűsége a reform miatt újabb mélypontra süllyedt, és a bírálók tábora már nem csak republikánusokból áll.

„Nem vagyok tökéletes ember, és nem leszek tökéletes elnök sem, de minden nap keményen fogok dolgozni az amerikaiakért” – hangzott a szokatlan bocsánatkérés Barack Obamától az egészségügyi reform hiányosságaiért. Az elnöknek szívügye volt a 2010-ben elfogadott törvény, amely véleménye szerint amerikaiak tízmillióinak adna lehetőséget arra, hogy csatlakozzanak az egészségbiztosítási rendszerhez, amit eddig anyagi, egészségügyi vagy más okokból nem tudtak megtenni. A reform melletti kampányában Obama azokról sem feledkezett meg, akiknek már van egészségbiztosítása: éveken át azt ígérte nekik, hogy ha úgy döntenek, megtarthatják korábbi szerződésüket.
A valóságban azonban nem így lett. Október 1-je óta, miután a törvény egyes részei hatályba léptek, legkevesebb 3 és fél millió amerikai kapott értesítést arról, hogy felbontották a régi szerződésüket, mert nem felelnek meg az új rendelkezés előírásainak. De ennél valószínűleg jóval többen vannak azok, akik így jártak: sajtóhírek szerint összesen 12 millió embert érinthet a szerződések felmondása. A felháborodások csillapítására az Obama-kormányzat azzal próbál visszakozni, hogy az egyes államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják ezeket az érvényes egészségügyi biztosításokat.
De nem a Fehér Ház elképzelései szerint alakult az érdeklődés az új lehetőségek iránt sem: a várt mintegy félmillió szerződő helyett mindössze 1065-en vették igénybe az új egyéni magán-egészségbiztosítást. A reformmal kapcsolatban már csak „hab volt a tortán”, hogy finoman szólva döcögősre sikerült annak az internetes ügyfélkapunak az elindítása is, amit a szövetségi kormány állított fel az egészségügyi rendszerhez való csatlakozás segítésére. A HealthCare.gov portálon még hat hét után is rendszeresek a technikai problémák. A Fehér Ház azt ígéri, hogy november 30-áig kijavítják a hibákat.
Úgy tűnik, Obama mindent megtesz, hogy a reform „becsületén” esett csorbát kiköszörülje – és a fehér házi tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy az indulás körüli botrány feledésbe merül, ha az átlagemberek érezni kezdik az új rendszer előnyeit, például az alacsonyabb biztosítási díjakat, vagy hogy kevésbé kiszolgáltatottak a biztosítási társaságoknak. Ennek ellenére elemzők arról írnak, hogy az intézkedés politikai és személyes katasztrófát okozott az amerikai elnöknek. Ezt tükrözik a közvélemény-kutatások adatai is, amelyek szerint az eddigi legmélyebbre süllyedt a második elnöki ciklusát töltő Obama népszerűsége. A Quinnipiac Egyetem felmérése alapján most először kerültek többségbe azok, akik nem tarják becsületesnek és szavahihetőnek az elnököt. Összességében a megkérdezettek 54 százaléka vélekedett negatívan Obama teljesítményéről, és csak 39 százalék elégedett vele. Az adatok még inkább figyelemreméltóak annak fényében, hogy egy október 1-jei közvélemény-kutatásban még 49 illetve 45 százalék volt az ellenzők és támogatók aránya. Ugyanezt erősítette meg az ABC News kutatása is, amely szerint egy hónap alatt hat százalékponttal csökkent az elnök támogatottsága. Obama népszerűségének visszaesése a szavazóbázisának tartott nőknél is látványos: mindössze 41 százalékuk nyilatkozott elismerően, 51 százalékuk pedig elégedetlenségének adott hangot. A Quinnipiac Egyetem felméréséből az is kiderül, hogy az Obamacare hatásaival kapcsolatosan a legtöbb amerikai meglehetősen pesszimista.
Az egészségügyi reform heves ellenzői közé tartoznak a republikánusok, akik a Képviselőházban emiatt akadályozták meg egy ideiglenes költségvetés elfogadását, ami október elején a szövetségi kormányzat 17 napig tartó, részleges leállásához vezetett. De egyre nagyobb a feszültség a demokrata táboron belül is az Obamacare miatt: egyre többen hátrálnak ki az elnök mögül, attól tartva, hogy a törvény szenátusi helyekbe kerül a pártnak a jövő évi időközi választásokon, aminek eredményeképpen a republikánusok a Képviselőház után a 100 tagú Szenátusban is többségbe kerülhetnek. Múlt hét végén a szövetségi alsóházban például 39 demokrata képviselő a republikánusokkal együtt szavazott meg egy olyan tervezetet, amely felülbírálná az Obamacare-t azzal, hogy engedélyezné a szolgáltatóknak olyan biztosítási formák kínálását, amelyek nem felelnek meg az új egészségügyi törvény előírásainak. Pedig a Fehér Ház már előre vétóval fenyegetett – igaz, erre valószínűleg már azért sem fog sor kerülni, mert várhatóan a Szenátus nem fogja napirendre tűzni a tervezetet.
De úgy tűnik, olyan prominens demokraták is elhagyják a süllyedő hajót, mint Bill Clinton. Az egykori elnök, aki maga is megpróbálkozott az egészségügy megreformálásával, egy televíziós szereplése során arra szólította fel demokrata utódját, hogy tartsa meg azt az ígéretét, mely szerint az új törvény nem érinti azokat, akiknek már van egészségbiztosításuk. Többen ugyanakkor úgy vélik, hogy Clintonnak más motivációi is lehetnek: felesége elnöki ambíciói számára egyengeti a terepet. A gyanú megalapozott, a héten az egykori elnök egy pekingi szállodában arról beszélt, hogy reményei szerint még az ő életében női vezetője lesz az országnak. Arra a kérdésre pedig nem tudott választ adni, hogy vajon ő lesz-e az első elnök-férj.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!