"Ne bízzatok a mollák apologétáiban!" - óriásplakáttal üzennek iráni disszidensek a New York Times irodájánál
A rezsim hazudik a gyilkosságairól és az atomalkuról a főáramú orgánumok pedig segédkeznek ebben, állítják
"Ne bízzatok a mollák apologétáiban!" - óriásplakáttal üzennek iráni disszidensek a New York Times irodájánál

Forrás: Twitter/Sarah Idan Miss Iraq

2021. 05. 03.
Óriásplakátot emeltek a The New York Times irodájának közelében azok az iráni disszidensek, akiknek elegük lett abból, hogy a főáramú média a terrorizmus legnagyobb támogató állama és "a despota iráni rezsim apologétájaként" funkcionál.

A plakáton a következő olvasható:

“Több, mint 1500 ártatlannal végeztek szárazföldön, és hazudtak róla. 176 utassal végeztek a levegőben és hazudtak róla. Az iráni rezsim az atomalkuról is hazudik. Kárt akarnak okozni Amerikának. Ne bízzatok a mollák apologétáiban az amerikai médiában!" 

A Reuters 2019 decemberében arról számolt be, hogy a despotikus iráni rezsim elleni novemberi kiterjedt tiltakozások után Ali Khamenei ajatollah arra utasította a legfelsőbb biztonsági és kormányzati tisztviselőket, tegyenek meg mindent, ami szükséges a tüntetők megfékezéséhez. 

Ez a parancs az 1979-es iszlám forradalom óta tapasztalt a legvéresebb támadásokat indította el a tüntetők ellen. Körülbelül 1500 embert öltek meg a kevesebb mint kéthetes zavargások során. 

A Human Rights Watch 2019 novemberének végén arról számolt be, hogy az iráni hatóságok szándékosan leplezik a tüntetők elleni tömeges megtorlás mértékét.

2020. január 8-án a teheráni Imam Khomeini nemzetközi repülőtérről felszálló Ukraine International Airlines (UIA) járatot lelőtte az iráni iszlám forradalmi gárda.

Mind a 176 utas és legénység életét vesztette.

A napokig tartó tagadás és bizonyítékok folyamatos felbukkanása után - szombaton Irán elismerte, hogy véletlenül lelőtte a Boeing gépét.

Miután a Trump-kormány 2020 januárjában elrendelte Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását. A New York Times a terrorvezérről rendkívül pozitív hangvételű cikket közölt. Többek között kiemelték, mekkora tömegek kísérték utolsó útjára, melyhez hasonlót csak néhány ország kiemelkedő személyiségeinél, szeretett államfőinél, Martin Luther Kinghez hasonló polgárjogi harcosoknál tapasztalni. 

A cikk írója kiemelte azt is, hogy szerinte Trump elnök "elszámította magát" azzal kapcsolatban, mennyire is rajonganak az irániak Szulejmáni tábornokért,

aki egyenesen "nemzeti hős" volt.  

A New York Timesba két alkalommal is cikket jelentetett meg az atomalkuról egy bizonyos Kaveh Afrasiabi, melyekben rendkívül pozitív fényben tüntette fel az iszlám köztársaságot.

Az iráni külügyi szakértőről és volt politikatudomány professzorról később kiderült, hogy az iráni kormány ügynöke.

(Daily Wire/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!