Kászim Szulejmáni munkásosztálybeli családban nevelkedett. Viszonylag hamar elkezdte magába szívni a radikális iszlamizmus tanait. A forradalmi eszme korán magával ragadta, különösen amiatt, hogy családja eladósodott a sah vezette kormányzatnak, és ebbéli kiszolgáltatottságukat az ifjú rosszul viselte. Az 1979-es forradalom kitörése után 22 évesen csatlakozott az iráni Forradalmi Gárda hadseregéhez, amit az új klerikális vezetés állított annak érdekében, hogy meggátolja a katonai puccs lehetőségét.
A fiú pályája hamar felívelt a szervezeten belül; nemsokára már az északi régióban kitört kurd felkelés leverését bízták rá. Az 1980 és 1988 közötti Irak–Irán háború során kezdte meg a perzsa vezetés kiépíteni a síita érdekszférát a térségben. Az ifjú katona számos háborús elismerésben részesült bátorsága miatt.
Az irakiak között kecsketolvajként lett ismeretes, mert az iraki területeken végrehajtott titkos akcióiról rendszerint egy kecskével tért haza, amit elvtársaival fogyasztott el.
Már akkor felmerült a Jeruzsálemig nyomulás gondolata, de a forradalmi hevület az Irakban elszenvedett veszteségek láttán alábbhagyott (egymillióan haltak meg).