Magyarországon múlt hét szerdán jelentették be az első hazai fertőzötteket, mindketten iráni hallgatók voltak. Azóta kiderült: a február 22-én Iránból hazatért fiatalok számos más barátjukat, ismerősüket megfertőzték, valószínűsíthetően tudatlanul. A diákok sejtették már az első Magyarországon töltött napjaik során, hogy valami nincsen rendben, ezért látogattak el az éppen aktuális orvosi ügyeletre, ám azt akkor még senki nem gondolta, hogy ők lesznek az első magyarországi vírushordozók.
Talán ők is annak az iráni kormányzati hozzáállásnak lehetnek az áldozatai, ami éppen a parlamenti választások részvételi arányát megmentendő, a járvány első napjaiban elbagatellizálta annak jelentőségét. Mint ismeretes, Hasszán Rohani iráni elnök akkor még arról beszélt, hogy a járvány kockázatát mindössze az amerikaiak próbálják úgy felnagyítani, hogy elriasszák az embereket a szavazástól. Mi több, konkrétan meg is fenyegették azokat a szószólókat, akik erre a veszélyre próbálták felhívni a figyelmet. A választási részvételt így sem sikerült feltornászni, 40 éve nem látott negatív rekordot könyvelhettek el.
A kormány hozzáállását a járványhoz kiválóan szemlélteti Iraj Harircsi egészségügyi miniszterhelyettesnek az esete, aki az állami televízióban az ottani járványügyi operatív törzs illetékeseként arról igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy az állam mindent kézben tart, és nincs ok az aggodalomra. Tette mindezt úgy, hogy közben folyamatosan törölgette az izzadságot a homlokáról. Aznap egy másik tévés műsorban is adott interjút, ott a köhögést nem bírta abbahagyni, nem sokkal később kiderült, ő is koronavírus-fertőzött. u