hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az apokalipszis lovasai?
Szubjektív elmélkedés
Az apokalipszis lovasai?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 08.
Különös évkezdet van mögöttünk, a világ eddigi ijedelmeihez (globális felmelegedés, környezetpusztítás) januárban egyszerre jött hozzá a koronavírus, az ez által recesszióba forduló világgazdaság, a hatvan kilométeres sáskajárás Afrikában, most meg az újabb migrációs hullám Törökország felől, valamint a politikai-katonai feszültség növekedése Izrael körül az amerikai béketerv és Irán atomlázadása nyomán.

Még nem hívő, fiatal és idősebb ismerőseimmel való beszélgetéseimben is kivétel nélkül mindenkinél egyfajta „apokaliptikus tudatot” látok, mindenki magától szóba hozza, hogy a század közepe táján összeomlik a jelenlegi világrendszer a környezeti, túlnépesedési, gazdasági, politikai stb. problémák miatt, és az emberiség nagyon súlyos veszteségek előtt áll. A fiatal nemzedékben általános emiatt a teljes kilátástalanság. A hívők között is apokaliptikus várakozás tapasztalható, mely azonban számukra egyben remény is, és sokan felteszik a kérdést nekem is, vajon nem kezdődött-e el a Jelenések könyvében leírt első öt pecsét felbontása, azaz az apokalipszis első, legenyhébb, figyelmeztető célú csapáshulláma? Annak nyomán ugyanis négy kerub hangja szólal meg mennydörgésként a mennyben, és négy, különböző színű lovas jelenik meg, akik négy csapást hoznak a földre. Az apokalipszis első tizennégy csapása – a hét pecsét és a hét kürt csapásai – mindössze három és fél év alatt éri el a földet – hiszen ez az utolsó dánieli évhét első felében történik – tehát igen sűrűn, ahogy a rabbinikus hagyomány találóan mondja: „az egyik csapás még itt van, amikor már jön a másik”.

Az első, fehér lovas kiléte tisztázatlan, a bibliatanítók egy része a Krisztus Szellemének kiáradásával, a világevangelizációval hozza kapcsolatba – mivel hasonlít a 19. fejezet fehér lovon visszatérő Krisztusához –, míg mások éppen az antikrisztus szellemével azonosítják, merthogy CSAK hasonlít amarra, utánozva azt, de nem kard jön ki a szájából – az Ige –, hanem íj van a kezében, ami Ismáel foglalkozása volt: „lakott a sivatagban, és íjász lett belőle”. Így hát akár mindkettőre vonatkozhat – vannak ilyen jelképek a Bibliában –, hiszen egyfelől látjuk, hogy az evangélium eljutott a föld végső határaiig – amiről Jézus azt mondta, „akkor jön el a vég”, de csak a Mindenható tudhatja, mikor látja Ő teljesnek ezt a munkát –, másfelől azt is látjuk, hogy Ismáel vallása, az iszlám a migráció révén áttöri Európa gátjait, és – a prófécia szerint mindkettő – győzelemre hivatott.

A második, vörös ló háborúkat hoz, a harmadik, fekete ló gazdasági válságot, a negyedik pedig halálos járványokat. (Emlékszem, hogy hasonló általános apokaliptikus tudatot hozott létre az emberekben az AIDS megjelenése, és ennek a megtérésemben is szerepe volt. A ’90-es évektől ez alábbhagyott egy-két évtizedre, de mostanában újra hasonló kezd lenni a világhangulat, sőt még inkább.) Jelenleg összefüggés is látszik közöttük, hiszen az amúgy is gyengélkedő és ingatag világgazdaság most kiszá­míthatatlanná vált a koronavírus miatt, és ha nyárig nem találják meg ellene az oltást – ami az AIDS esetében tudtommal azóta sem sikerült –, akkor összeomolhat a teljes világturizmus, az pedig mélyütés a gazdaságnak is; arra pedig gondolni sem merünk, mi lesz, ha évekig húzódik ez a társadalmak működését már most megrendítő járvány. Nyolcmilliárdan vagyunk, emlegetik némely malthusiánusok, a természet rendje is a ritkulás ilyenkor. Jane Goodall környezettudatos guru szerint, „akinek globális tudata van, az most depressziós lesz”, és ez a depresszió a nem hívő ifjúság köreiben valóban látványosan tapasztalható, a fiatalok nagy része rettenetes szorongásokkal, pszichés terhekkel küszködik megrendítő módon. Afrika lakossága minden tekintetben óriási veszélyben van, szinte az összes tényezőtől fenyegetve egyszerre (a még mindig vitatott klímaváltozás következményei, az éhínség, az iszlamista terror, az AIDS, és most a koronavírus, meg a soha nem látott méretű sáskaraj miatt), márpedig majdan, a hatodik kürtszó idején az emberiség egyharmada el fog pusztulni, és hát adja meg Isten, hogy ez még ne annak az előkészülete legyen. Ugyanis ha a pecsétek feltörése megkezdődött, akkor – mint mondtam – mindössze három és fél éven belül le kell zajlania mindannak, ami a Jelenések könyvének 6–12. fejezeteiben írva áll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!