Halálos dróncsapás ért egy izraeli tankerhajót: komoly megtorlást ígér Iránnak Amerika és Nagy Britannia
Az MV Mercer Streetet csütörtökön támadták meg Omán közelében
Halálos dróncsapás ért egy izraeli tankerhajót: komoly megtorlást ígér Iránnak Amerika és Nagy Britannia

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 08. 02.
Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok úgy véli, hogy Irán áll a múlt heti, két ember halálát követelő izraeli tankhajó-támadás mögött, és megfogadták, a nemzetközi jog megsértését nem hagyják válasz nélkül. Az izraeli tulajdonú cég által üzemeltetett MV Mercer Streeten csütörtökön ütöttek rajta Omán közelében. Az akció során egy brit állampolgár és egy román állampolgár életét vesztette. 

A támadást csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren  a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű Mercer Street nevű közepes méretű tartályhajó ellen, amely a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott.

A valószínűleg drónnal elkövetett támadásban életét vesztette a legénység két, brit illetve román állampolgárságú tagja.  

A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására.

Úgy tűnik, hogy az MV Mercer Street elleni támadás az Izrael és Irán közötti "árnyékháború" legújabb incidense. Március óta számos rejtélyes eredetű támadás ért izraeli és iráni üzemeltetésű hajókat, ezek azonban csak ritkán szedtek áldozatokat.

Irán több ízben azzal is vádolta Izraelt, hogy atomlétesítményeket és tudósokat vett célba országa területén, melyet a zsidó állam egyértelműen nem tagadott.

Dominic Raab, az Egyesült Királyság külügyminisztere vasárnapi nyilatkozatában kijelentette, hogy London úgy gondolja, hogy Irán egy vagy több drónnal, "szándékos, célzott" támadást indított az MV Mercer Street ellen, amivel egyértelműen megsértette a nemzetközi jogot.

"Iránnak be kell szüntetnie az efféle támadásokat, és biztosítani kell a hajók szabad közlekedését."

- tette hozzá.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Washington is biztos abban, hogy Irán áll a történtek mögött, és

"megfelelő választ" fognak adni az incidensre.

Románia is magyarázatot követel Irántól a Mercer Street tartályhajó elleni támadásra

Románia teljességgel elfogadhatatlannak tartja, és határozottan elítéli a Mercer Street tartályhajó ellen szándékosan elkövetett, két emberéletet követelő dróntámadást, amelyért Iránt teszi felelőssé - közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.

A román külügyminisztérium a stratégiai partnerei - az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság - tájékoztatása alapján arra a következtetésre jutott, hogy az Ománi-öbölben elkövetett támadást Irán koordinálta. Bukarest haladéktalanul magyarázatot követel az iráni hatóságoktól a történtekre, és fenntartja a jogot, hogy nemzetközi partnereivel közösen válaszlépéseket tegyen. Ennek érdekében

hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba az iszlám köztársaság bukaresti nagykövetét.

Bukarest szerint semmilyen mentség nem létezik egy civil célpont elleni, emberéleteket követelő, és jelentős anyagi károkat okozó támadásra, ezért folytatja a konzultációt szövetségeseivel a megfelelő válaszlépések azonosítása érdekében.

Bogdan Aurescu külügyminiszter az elmúlt hétvégén telefonon konzultált brit és izraeli partnerével az Ománi-öbölben történt incidensről.

A román külügy részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és logisztikai segítséget ígért a román áldozat holttestének hazaszállításához.

Bennett: Irán hiába tagad

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Noha az iráni külügyminisztérium azt állította, hogy Izrael vádjai hamisak, de Naftali Bennett a kormány vasárnapi ülésén elutasította Teherán tagadását.

"Irán megpróbál kibújni alóla, de egyértelmű, hogy övé a felelősség"

- jelentette ki Bennett.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Teherán nem vett részt az Ománi-öbölben a Mercer Street nevű hajó elleni támadásban, miután Izrael Iránt vádolta már néhány órával az incidens után.

"Az elmúlt napokban a világ újabb emlékeztetőt kapott az iráni agresszióról, ezúttal a tenger közepén. A hajó elleni drón-támadással az irániak egy izraeli célpontra lőttek" - mondta Bennett.

"A magunk eszközeivel át fogjuk adni üzenetünket"

- ígért választ az izraeli miniszterelnök a hajó elleni akcióra. "Irán bűnös magatartása nem csak Izraelre nézve veszélyes, hanem a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának globális érdekeit is sérti" - tette hozzá Bennett.

"Hírszerzési bizonyítékaink vannak, és elvárjuk, hogy a nemzetközi diplomácia egyértelművé tegye az iráni rezsim számára, hogy súlyos hibát követett el" - hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Izraelben ártatlan emberek elleni terrorizmusnak és a tengeri kereskedelmi útvonalak megsértésének nyilvánították az incidenst, és a ynet szerint várhatóan panaszt nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

(BBC/MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!