Biden: mindaddig maradnak a szankciók amíg Irán nem áll le az urándúsítással
Amerika Irántól, Irán Amerikától várja az első lépést az atomalku helyreállításának ügyében
Biden: mindaddig maradnak a szankciók amíg Irán nem áll le az urándúsítással

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 08.
Az Egyesült Államok nem szünteti meg elsőként lépve Iránnal szembeni gazdasági szankcióit, hogy Teherán visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, és megvitassák az Iránnal 2015-ben kötött atomalku felülvizsgálatát - mondta Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke abban az interjúban, amelyet vasárnap sugárzott a CBS amerikai televízió.

A pénteken rögzített beszélgetésben arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok előbb oldja-e fel a szankciókat, semmint Irán visszatérne a tárgyalóasztalhoz, Biden egyértelmű nemmel válaszolt, majd miután

feltették azt a kérdést, hogy Iránnak kell-e lépnie elsőként, nevezetesen abbahagynia urándúsítását, az elnök bólintással felelt.

Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője vasárnap az iráni állami televízióban jelentette be: Irán végleges és megmásíthatatlan döntése, hogy azután teljesíti ismét a 2015. évi atomalkut, hogy Washington feloldja az ellene elrendelt szankciókat.

"Miután ellenőriztük, hogy az összes büntetőintézkedést megfelelően törölték, ismét be fogjuk tartani kötelezettségeinket (...) Ez visszafordíthatatlan és végleges döntés, amellyel minden iráni vezető egyetért"

- mondta Hamenei.

Iránnal 2015-ben az úgynevezett hatok - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország - megállapodtak abban, hogy Teherán felhagy atomfegyver gyártására is alkalmas atomprogramjával, cserébe pedig feloldják a vele szemben foganatosított nemzetközi büntetőintézkedéseket, egyebek közt olajexportjának korlátozását. Donald Trump korábbi amerikai elnök azonban 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a megállapodásból, Irán pedig ezt követően rendre megszegte a szerződésben rögzített vállalásait. Teherán és Washington viszonya azóta egyre feszültebbé vált.

Amerika és Kína rendkívüli gazdasági versenyt vív majd, de "nincs szükség konfliktusra"

Joe Biden - beiktatása óta első televíziós interjújában - beszélt országa Kínával való kapcsolatáról is. Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Kína "rendkívüli versenyt" fog vívni a globális gazdasági színtéren, de nem kerülnek közvetlen konfliktusba egymással. Kiemelte, hogy korábban számtalan alkalommal tárgyalt a kínai elnökkel.

"Végig azt mondtam (Hszi Csin-ping kínai elnöknek), hogy nincs szükségünk konfliktusra. Rendkívüli gazdasági verseny lesz köztünk, és nem abba az irányba viszem majd a dolgokat, amerre ő gondolja"

- fogalmazott.

Biden: Trump ne vegyen részt többé hírszerzési tájékoztatókon

A belpolitikai témákról Joe Biden kijelentette: nem szeretné, ha elődjét, Donald Trumpot a továbbiakban is hírszerzési tájékoztatókban részesítenék, ahogy az egyébként szokás a korábbi elnökök esetében. Úgy vélekedett,

"Trump viselkedése kiszámíthatatlan, és félő, hogy titkos információkat szivárogtatna ki, ezért meg kell szüntetni a hozzáférését".

Nem tért ki arra, szerinte mi történhetne, csupán annyit mondott, hogy elődjének egyszerűen a továbbiakban nincs már szüksége ezen információkra.

Leszögezte, hogy ennek nincs köze az amerikai törvényhozás épületének január 6-i ostromához.

Trumpról egyébként az a hír járta, hogy nemigen kötötték le figyelmét a hírszerzési tájékoztatók.

A megígért minimálbér elmarad

Biden az 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban azt mondta: nem tartja valószínűnek, hogy annak egyik - általa és a demokraták által korábban fontosnak tartott - eleme, a 15 dolláros óránkénti szövetségi minimálbér-rendelkezés bekerül a Covid-19 segélycsomagba.

"Beletettem (a csomagba), de nem hiszem, hogy benne is marad"

- fogalmazott az elnök. Hozzátette, hogy később önálló törvényjavaslatot szorgalmaz a minimálbér emelésére.

Hunter Biden drogproblémáiról

Az amerikai elnök beszélt fia kábítószer-problémáiról is. Hunter Biden hosszú évek óta küzdött a függőséggel, és számos rehabilitációs intézményt megjárt, ahol különböző kezeléseken esett át. Pozitív kábítószerteszt miatt 2014-ben elbocsátották a haditengerészettől.

Biden azt mondta, hogy fia története tükrözi azokat a küzdelmeket, amelyeken sok amerikai család keresztülmegy.

"Fogadni mernék, hogy nincs olyan család, amelynek ne lenne kábítószer- vagy alkoholproblémás tagja"

- jelentette ki az elnök.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!