hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1998. 08. 08. (II/32) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bujdosók tartománya

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg juniki központja elleni szerb támadás ugyanolyan tragédiába fulladhat, mint ami a boszniai háború alatt történt – figyelmeztet a Helsinki Emberi Jogi Bizottság. A földig rombolt falvak esete hasonlóvá válhat Srebrenicáéhoz, ahol a boszniai háborúban több ezer embert végeztek ki és temettek jeltelen tömeg-sírokba a szerb csapatok.

Elszabadult a Jangce

Hétszáz méter hosszan átszakadt a gát Kína Hupej tartományában, Vuhan várostól 70 kilométerre – jelentette egy hongkongi központú emberi jogi csoport. A gátszakadás 150 katona és több száz polgári személy halálát okozta. A tragédiát megelőzően Kínában már 1200 ember halt meg az idei árvizek miatt – ez kétszer annyi haláleset, mint tavaly.

Auschwitzi keresztek

A The Jerusalem Post cím? izraeli hetilap pénteken olyan tanúvallomást közölt, amely szerint 1944 februárjában vagy márciusában a nácik elevenen elégettek zsidó gyermekeket. A múlt felidézésének időszerűségét az adja, hogy e rémtetteket Auschwitzban követték el, éppen azon a helyen, ahol lengyel katolikusok mostanában ötven keresztet helyeztek el. Zsidó szervezetek korábban többször hevesen tiltakoztak az auschwitzi keresztállítások ellen. Naftali Lavi, a Zsidó Kárpótlási Világszervezet alelnöke tárta a vallomást az izraeli hetilap elé. Mint mondta, egy lengyel katolikustól, a varsói Krystyn Olszewskitől hallotta, aki maga is az auschwitzi koncentrációs tábor foglya volt. A szörny? történet abból az időszakból való, amikor Adolf Eichmann, a náci népirtás fő szervezője egyre gyorsabb működésre ösztönözte az auschwitzi haláltábort, noha annak parancsnoka többször is jelezte, hogy a személyzet nem győzi a holttestek eltüntetését. A halálgyár ekkor nagy gödröt ásatott a táboron kívül, nem messze annak kerítésétől. Eredetileg a gázkamrákban megölt foglyok tetemeit égették ott el. Olszewski egy ízben parancsra munkát végzett egy őrtoronyban. Onnan látta, amint egy billenőplatós teherautó, rajta meztelen gyerekekkel, odafarolt ehhez a gödörhöz, amelyben hatalmas máglya égett. Hallotta a gyerekek rémült sikoltozását, és látta, amint felemelkedik a billenőplató, a lángokba vetve a gyermekeket. Lavi elmondta a Jerusalem Postnak, hogy két másik szemtanú is megerősítette előtte: valóban megtörtént ez a kegyetlen barbárság. (MTI)

Akadozó ellenőrzés Irakban

Irak megakadályozott egy ENSZ megfigyelő csoportot abban, hogy Bagdadban tiltott fegyverek után kutassanak – jelentette a CNN amerikai hírcsatorna egy iraki kormánytisztviselőre hivatkozva. Az eset egy nappal azt követően történt, hogy Szaddám Huszein iraki elnök a nyolc éve tartó gazdasági szankciók ellen való tiltakozásból megszakította az együttműködést az ENSZ-megfigyelőkkel.

NAGYÍTÓ

Bolkiah Jefri herceg – a kicsapongó életmódjáról hírhedt, barátai által extravagánsnak nevezett világfi – karrierjének úgy tűnik vége szakad. Bátyja, Brunei szultánja a világ jelenleg leggazdagabb embere felfüggesztette az Amedeo vállalatbirodalom, a kormány vezető befektetői csoportja elnöki tisztéből, miután a herceg tízmilliárd angol fontnyi veszteséget halmozott fel. A szultán ideiglenesen az Arthur Andersen két könyvvizsgálóját bízta meg a vezetési teendőkkel, hogy a kilenc leányvállalatból álló hatalmas ingatlanvagyonnal rendelkező csoportot irányítsák. Jefri herceg – akinek négy felesége és három gyermeke van –, Brunei szultánság pénzügyminisztere, a Brunei Befektetési Társaság elnöke és egyike a szultán legközvetlenebb tanácsadóinak, élesen bírálta országa általa konzervatívnak nevezett iszlám vezetőit, illetve külföldi tanácsadóit. Nyilatkozata szerint őt és családját megbüntették, mert ők képviselték a liberálisan modern és nyílt arcú Bruneit. Tevékenységét és eredményeit a vallásos konzervatívok rossz szemmel nézték, és elhatározták, hogy lerombolják ezeket. A szakértők az Amedeo vállalatbirodalom kintlévőségeit 35 milliárd fontra becsülik, amelyből úgy tűnik kétmilliárd fontnyi hiányzik. Jefri herceg szóvivője ezzel szemben a milliárdos adósságokról szóló híreszteléseket badarságnak nevezte, majd hozzátette, hogy a vállalat adóssága méreteihez képest teljesen normális. A szultán, aki amellett, hogy vagyonával a világ egyik meghatározó egyénisége, számos közhivatalt is betölt: Brunei miniszterelnöke és védelmi minisztere – érthetően haragos az Amedeóval történtek miatt, és a családján esett szégyenfoltért, amit az öccse hírhedt cselekedetei nyomán megjelent újságcikkek okoztak. 1998 márciusában Shannon Marketik egykori USA-szépségkirálynő pert indított a herceg ellen egy Los Angeles-i bíróságon azzal a váddal, hogy palotájában szexrabszolgaként bánt vele. Még ugyanebben a hónapban egy magát megnevezni nem akaró tekintélyes londoni polgár kendőzetlen tényeket tárt a nyilvánosság elé Jefri herceg magánéletéről, és arról számolt be, hogy a herceg Lane parki palotájában rendezett partijaira a világ minden részéről szállíttat prostituáltakat. Jefri herceg az iszlám által tiltott titkos szerencsejátékokat is rendezett a tulajdonában lévő hajdani Playboy Club épületében. A herceg egyik legújabb szerzeménye egy drágakövekkel berakott, arany kártyatartóval díszített blackjack-asztal, amit 895 ezer fontért vásároltak számára. "Egy dolgot mindenképpen le kell szögeznünk: a herceg nem a becsületesség mintaképe, de minden jellembeli hibája ellenére haladó gondolkodású, liberális és Brunei megnyitása mellett áll. Harcol az iráni és líbiai befolyás ellen, amely bátyjára, a szultánra irányul. De nem akar harcolni az uralkodó ellen, aki – talán jogosan – bűnbakot csinált belőle" – nyilatkozta a herceg szóvivője a Daily Telegraph cím? angol napilapnak.Ramor Frigyes

Újabb merénylet Izraelben

Két izraeli telepes esett áldozatul palesztin fegyveresek támadásának, miközben biztonsági járőrútjukat végezték. A terrorakció részleteiről a Washington Post cím? amerikai napilap közölt tudósítást.

Gyilkos épületek

1985-ben a Nyugati-Kárpátok déli részén fekvő Baita-Plai nev? kis falucskában hozták létre Románia első és egyetlen nukleáris temetőjét. Tizenhárom éve tárolnak itt több száz hordónyi veszélyes hulladékot – annak ellenére, hogy semmilyen engedély nincs rá.

Ágyúdiplomácia

Indiai katonák ágyúkkal lőnek pakisztáni határ menti területeket az észak-kasmiri Uri közelében. A Kasmir hovatartozása miatt egy hete fellángolt összecsapásokban már több mint százan vesztették életüket.  Fotó: MTI

Belföld

Folyosói érdekek útvesztője

"Amit Magyarországon lobbyzásnak nevezünk, az inkább uram-bátyám alapon működő, egyéni érdekek által vezérelt szervezkedés, semmint átlátható, nagyobb társadalmi csoportokat érintő érdekérvényesítő tevékenység"– mondta lapunknak Szántó Péter, a Noguchi and Peters marketing- és lobbycég elnök-vezérigazgatója. Szántó úgy látja, hogy hazánkban hagyománya van a kéz kezet mos kijárásoknak, a döntéshozók tisztességtelen befolyásolásának, ezért a lobbyzás rosszíz? fogalommá vált, amit csak egy hajszál választ el a korrupciótól.

Mérlegen a bérek

A szakszervezetek a közalkalmazotti bérrendszer átalakítását és "érzékelhető" fizetésemeléseket várnak az idei bértárgyalásoktól. Pokorni Zoltán oktatási miniszter szerint – ahogyan a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével való tárgyalások után elmondta – a kormány az öt százalék feletti, "rokonszenves" 7-8 százalék körüli reálbéremelésben gondolkodik. Ezt a kormányprogram értelmében a kormányzati ciklus első felében, véleménye szerint azonban még ennél is gyorsabban: 1999-ben kell megvalósítani.

Önkormányzatba mennének a civilek

Az idei önkormányzati választásokon nem várhatók olyan "vad és politikailag értelmezhetetlen koalíciók", mint négy évvel ezelőtt – jelentette ki lapunknak Táll Éva szociológus, a civil szervezetek szakértője.

Munka nélküli pályakezdők

Az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ adatai szerint a nem pályakezdő munkanélküliek száma hat hónapja fokozatosan csökkent, mégis a júniusi adatokhoz képest 3,45 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. A növekedést a pályakezdők munkaerőpiacra történő beáramlása okozza. Jelenleg a fiatal munkanélküliek száma a júliusi adatok szerint 37 ezer 700. Ez az idei pályakezdők 26,8%-át jelenti, azaz az iskolapadból kikerülők ennyi százaléka nem talált munkát, s jelentkezett a munkanélküli-hivatalnál. A munkaügyi szakértők egyébként azt várják, hogy ez az arány a következő hónapokban – a vakációs időszak után – növekedni fog, mivel sok volt diák csak ezután kezd el keresni, és "nem találni" munkahelyet. Harrach Péter szociális és családvédelmi miniszter a munkanélküliség várható alakulásával kapcsolatosan elmondta: a munkanélküliek száma az elkövetkező években fokozatosan csökkenni fog, hirtelen ugrásszer? csökkenés azonban nem várható. A tartósan munkanélküli-rétegek között ugyanis sokan egészségügyi, mentális problémákkal küzdenek, így fizikailag képtelenek a munkavállalásra. A szociális és családvédelmi tárca az ő helyzetükön egy speciális mentális ellátás megszervezésével kíván javítani. A tárca célja továbbá, hogy a feketegazdaságban dolgozókat a legális munkavállalói körbe terelje. Harrach kifejtette: ez esetben különbséget kell tenni azok között, akik nem akarnak a feketegazdaságon kívül munkát vállalni és azok között, akik egyszerűen máshol nem kapnak munkát szakmai okokból.

Profiltisztítás és felmentés

A kormány felmentette a Budapesti Aglomerációfejlesztési Tanácsban, illetve a Balatonfejlesztési Tanácsban eddig a kormányt képviselő személyeket, Baráth Etelét és Nemcsók Jánost. Az utódok személyéről még nem született döntés – közölte Borókai Gábor a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Elhangzott az is: a kormány a postahivatalokra jobban támaszkodó, a betétesek érdekeit szem előtt tartó, erős bankká kívánja fejleszteni a Postabankot. A kormány döntésének megfelelően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) feletti felügyeletet Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) vezető miniszter veszi át. Erre a Pénzügyminisztériumban folyó profiltisztítás során került sor. Ez utóbbi tárca ugyanis szigorúan pénzügyekkel kíván foglalkozni. A szóvivő személycserék lehetőségét sem zárta ki a KVI élén. Az állami vagyon kezelésével foglalkozó másik szervezet, az ÁPV Rt. szintén a MEH felügyelete alá tartozik. (L.A.)

Vakáció

Pokorni Zoltán oktatási miniszter a Balatonszabadi-Sóstói Gyermektáborba látogatott.   Fotó: MTI

Halpusztulás Szécsényben

Az elmúlt napokban a szécsényi Petőfi Horgászegyesület tava 32 fokosra melegedett, és ez okozta a közel nyolcvan mázsa hal pusztulását. A 25 éves egyesület történetében először fordult elő ilyen eset Fotó: MTI

Schmuck ellen Derce

Derce Tamás, jelenlegi polgármester független jelöltként indul az őszi önkormányzati választáson Újpesten, ugyanakkor egyaránt bírja a Fidesz vezette Polgári Szövetség, valamint az SZDSZ támogatását is. A mostanság szokatlannak tűnő helyzettel kapcsolatban Boruzs András, a helyi szabaddemokrata alapszervezet vezetője lapunknak elmondta: két éve működnek együtt a Polgári Szövetséggel. A közös jelölt személyében konszenzus alakult ki, egyébként pedig nem a Fidesz és az SZDSZ, hanem Derce Tamás és az SZDSZ megállapodásáról van szó. "Az SZDSZ-nek nem lenne kedvező, ha a kerületben induló szocialista Schmuck Andor jelöltségét támogatná, az elmúlt időszakban olyan kontextusban merült fel a szocialista jelölt neve, ami nem kedvező"– tette hozzá Boruzs. Mint ismeretes, Schmuck neve tavaly a Xénialáz-ügy kapcsán vált közismertté, majd a hetekben amiatt került újra előtérbe, hogy Újpesten a szocialista polgármester-jelöltségért Vajda Pál, jelenlegi főpolgármestert "győzte le". Ez utóbbi győzelem az MSZP egyes vezetőiben is megütközést okozott, hiszen a szavazást megelőzően több mint száz BIT-es lépett be az újpesti alapszervezetbe, és szavazott Schmuck javára. Mint Boruzs Andrástól megtudtuk, a szabaddemokraták központja jóváhagyta a döntést, nem gördít akadályt a jelölés elé. Boruzs szerint az SZDSZ-nek olyan középpárti szerepet kell felvállalnia, aminek mentén mind a két oldal felé nyitottnak mutatkozhat. Az októberben sorra kerülő önkormányzati választás megfelelő lehetőség erre. "Meggyőződésünk, hogy az SZDSZ nem fog megsemmisülni, mert képes olyan értékeket állítani a polgárok elé, amelyeket most nem képvisel senki. Az SZDSZ, mint liberális párt vákuumban van, mivel a Fidesz elindult jobbra. Mi egyedül maradtunk ezeknek az elveknek a mentén, így nem fenyeget a feloldódás veszélye, feltéve, hogy kitartunk a meggyőződésünk mellett. Márpedig minden jel arra mutat, hogy ez így lesz" – nyilatkozta Boruzs András.

Torgyán József Bábolnán

Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Bábolnára látogatott. A Bábolna Rt. életével ismerkedett Fotó: MTI

HÁTTÉR

Helykereső turisták

Tombol a nyár, s ilyenkor mindenkiből elemi erővel tör fel a vágy: nyaralni kell! Elég a világ zajából, a puskaporos, vérgőzös hírekből, a zsúfolt metróból, egyszóval a hétköznapok megpróbáltatásaiból! Irány a tengerpart, a háborítatlan természet, ami távol van a világ zajától. S miközben a dolgozó lázasan csomagol, csupán egy dologról feledkezik el: rajta kívül még legalább 600 millió ember teszi ugyanezt, és készül nagyjából ugyanazokra a helyekre. Írásunk a nemzetközi sajtó hírei között tallózva igyekszik ízelítőt adni a világturizmus legújabb divatirányzatairól és utazással kapcsolatos hóbortjairól.

Magyar tengerre, magyar

"Géza, megint otthon hagytad a kulcsot!" – kiált fel Paula aszszony a balatoni vityilló lelakatolt ajtaja előtt az ötórás autózás után, majd széttárt karokkal folytatja: "Miért nem a Huffnágel Pistihez mentem feleségül?" Nos – a Mézga család egyes személyiségjegyeit leszámítva –, az átlag magyar utazó sokban hasonlít a fenti jelenet szereplőihez.

Állati hőség

Ami a tikkadt szöcskenyájakat illeti a Hortobágyon, a sok eső júliusban inkább a szúnyogoknak kedvezett. Akármivel fújja be magát az ember, a szúnyog direkt élvezi. Úgyhogy esténként bizony nehéz megmaradni – vélekedik Kovács Gábor madarász. A turisták? – kérdez vissza a gyakorlott szakember –, azok ilyenkor a hideg söröket keresik, a hideg vizes medencéket, de madarászni nem nagyon hajlandók. Kovács úrtól tudjuk, hogy a madarak még meleg tollazatuk ellenére is jobban tűrik a hőséget, mint az ember. Kora hajnalban táplálkoznak, a nap melegebb óráit pedig inkább pihenéssel töltik. A déli forróság azonban a madaraknál még annak is meglepetésekkel szolgálhat, aki jól ismeri őket. "Hazafelé jövet láttam, amint egy elhagyatott katonai őrtorony lépcsőjén egymás fölött három fokon is megült egy-egy madár. Egy rozsdáscsaláncsúcs, fölötte egy kis őrgébics, afölött pedig egy sordély. Ez a három madár amúgy sosem szokott egymással barátkozni. Most kiválasztották maguknak az árnyékos létrát, és ha nem is egymás mellé, de egymás fölé már képesek voltak elhelyezkedni" – meséli Kovács Gábor. "A nagy termet? túzok kerül minden épített környezetet. De mivel máshol nem talált magának árnyékot, a szalmabálák mellé húzódott, amit egyébként nem kedvel, mert fél tőle, most viszont a nap legforróbb óráiban ott ül az árnyékában." A nagy melegben igen sokat fürdenek a gémfélék és a gólyák, sőt a verébtől kezdve egészen a rigófélékig szinte minden madár. Nyakig vízben álldogálnak, majd hoszszan tollászkodnak és szárítkoznak. A kanalas gém legszívesebben úgy hűti magát, hogy egészen combig belegázol a vízbe. Az így lehűlt vér tovább hűti az egész testét. Jó módszer, de ez a "móka" csak a kopasz lábú madaraknak felel meg. Kánikula ide vagy oda, némely pusztai madár, mint a pacsirta, ilyenkor is a porban fürdik. Az őzek a nádasok szélére és árnyékos helyre igyekeznek, ahol gyakran ihatnak. A 132 milliméternyi júliusi csapadékból még elég sok víz maradt. A növényzet sem olyan sárga, mint amilyen nagy kánikulai nyarakon lenni szokott. A lovakat már a legkisebb szél is lehűti, bármennyire tűz is a nap. Akkor van baj, ha nincs szél. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek a szárnyékerdők – telepített kis erdő –, ahova bemehetnek delelni – tájékoztat az ornitológus. Lelkes András természetvédelmi felügyelő a Kis-Balaton vidékéről szólva elmondta, hogy ilyen meleg nyarakon gyakran fellép egy különleges madárbetegség, a botulizmus – régi nevén kolbászbetegség. Ez a kór annak következtében alakul ki, ha a madarak olyan vízből szűrik ki táplálékukat, amely legalább 24 fokos, magas a szervesanyag-tartalma, oxigénben viszont szegény. Az említett betegség a vízimadarak egyik fő ellensége, ami először bénulásos tüneteket okoz: kezdetben nem tudnak repülni az állatok, később már menni se, majd végleg lebénulnak és elpusztulnak. Szerencsére a nyár első fele az idén viszonylag hűvös volt, úgyhogy csak most kezdődött el egy kisebb mérték? botulizmus, de a megbetegedett állatok száma nem érte el a százat sem. Az apró rovarok is megérzik a nagy meleget: ahol egy csap van, vagy kifolyik a víz, oda tömegesen jönnek a darazsak, méhek, meg egyéb rovarok, lepkék is. Egyébként pedig minimális a mozgás napközben. A háziállatok melegtűrését illetően Siket Péter dömsödi állatorvos elmondta: – A nagy súlyú sertést a vastag szalonnarész melegíti. A disznó, mivel nem tud izzadni, egyre jobban felmelegszik. Csak lihegéssel tudja leadni a hőt, mint a kutya, és nagyon sokszor előfordul ebben a melegben, hogy hőtolulást, azaz hőgutát kapnak. Az esetek zömében elpusztulnak. Mire észreveszik, nincs idő arra, hogy kezelésre kerüljön sor. A tapasztalt gazdák vizes ruhával borogatják vagy locsolgatják, hűtik a jószágot. A lovak egy kicsit kivételezettebb jószágoknak számítanak, több gondot fordítanak rájuk. Sokan locsolják először a lábukat, hogy lehűljenek, majd végül az egész testüket.

Mire vetemednek a sínek

A nagy hőségnek a vasúti közlekedésre majdnem olyan a hatása, mint a derékig érő hónak. A vonatok ugyanis ebben az esetben is késnek. A hőségben nemcsak a vasutasoknak van melege – ez önmagában még nem ok a késésre – hanem a sínpályák is károsulhatnak. A felhevült és elvetemedett sínek miatt pedig lassítást vezetnek be: adott pályaszakaszon lecsökkentik a vonatok sebességét. A késések másik oka az, hogy a dízelmozdonyok gyakrabban hibásodnak meg, és a kieső járatok pótlása nem egyszer? feladat. A villamosvonalakon pedig a felhevült felsővezeték nyúlhat meg anynyira, hogy összetöri a mozdony áramszedőjét. Ha ez még nem volna elég, a közúton közlekedők is sok galibát okoznak: előfordult, hogy két nap leforgása alatt hat sorompót törtek össze. A BKV-nál a nagy melegben úgy bánnak a sínekkel, mint ahogy a kertészek szoktak a dísznövényekkel: locsolják őket. Ennek ellenére előfordul, hogy a villamossín kivetődik a pályából szerencsére olyan még nem volt, hogy ki is virágzott volna. Ilyenkor kénytelenek kivágni a sínből egy darabot. Ha ezt megfelelően teszik – márpedig a BKV szakemberei profik ebben a m?fajban – akkor télen nem kell pótolni a hiányzó darabot. Saliga József, a központi forgalomirányítás szolgálatvezetője azt is elmondta lapunknak, hogy a járművek – ellentétben az emberekkel – aránylag jól bírják a kánikulát, nem növekedett számottevően a meghibásodások száma. A járművezetők pedig "nagyot művelnek", amikor ugyanazt a szolgálatot látják el a sokszor akár 60 Celsius-fokosra felhevült vezetőfülkében, mint normális hőmérsékleti viszonyok között. Ők a végállomásokon citromlével és hideg szódával csillapíthatják a szomjukat.

Ki mint vet, úgy arat

A rekordhőmérséklet? meleg elviselhetetlen módon telepszik a városokra – mégis van, aki örül ennek. Az aszfaltdzsungelből kilépve a határban zajlik a betakarítás. A földdel foglalkozó gazdák nagyon hálásak ezért az időjárásért. Ki kezdetleges gépekkel, ki a legkorszer?bb eszközökkel takarítja be az őszi és a tavaszi kalászosokat. A nyár a mezőgazdaságban a várt remények valóra váltásának idejét jelenti. A sok szorongás után végre meglátja a gazda: mi válik valósággá, mi lesz abból, amit vetett.

Princz-bank végjáték

A Postabank és Princz Gábor neve sokféle asszociációt keltett az elmúlt tíz év során. Ügyfél- és politikusbarát üzletpolitkától a kultúrmecénáson keresztül az átalakulás időszakát kihasználó, a törvényesség határmezsgyéjén ügyeskedő üzletpolitikáig sok arculatot mutat a második legnagyobb bank státusáig eljutott pénzintézmény. A lapzártánkat követő közgyűlés utáni korszakban azonban várhatóan újabb árnyalatok is keverednek majd a palettára. Egy dolog mindenképpen tény: a milliárdos veszeteséget felhalmozó bank jellegénél és hivatásánál fogva kezdettől fogva kvázi állami bank volt.

Adóaduk

Az Orbán-kormány felállása óta először hallatott erős kritikát az ellenzék. Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetője úgy látja, hogy a kormány működésének első hónapjában felbontotta a polgárokkal kötött szerződést. Az adócsökkentést hirdető pártból az adóemelés kormánya lett. A Fidesz – MPP eddigi megnyilatkozásai során bizonytalan gazdaságpolitikáról tett tanúbizonyságot – mondta a volt belügyminiszter. A kormánynak az adóváltozásokkal kapcsolatos elképzeléseit pedig egyenesen ötletbörzének titulálta.

Csak az a biztos: Az M3-as fizetős

"Az autópályadíj mindenképpen olcsóbb lesz annál, mint amit az előző kormány döntése alapján a jövő év január elsejétől vezettek volna be az M3-as autópályán" – jelentette ki Manninger Jenő kedden az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum által szervezett tanácskozás után. A közlekedési tárca politikai államtitkára elmondta, hogy a kormány egyelőre még nem döntötte el, hogy kapus, matricás rendszerben, vagy a két megoldás ötvözése alapján kell majd az autópálya használatáért fizetni. Manninger kijelentette, hogy az eddig felépített kapuk 2 milliárd forintba kerültek, s ha a matricás rendszer mellett dönt a kormány, úgy meg kell keresni ezeknek a felesleges építményeknek a hasznosítási módját (például elárusítóhelyek lennének). Gémesi György, az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum elnöke elmondta, hogy az érdekképviseletek havi ezer forintos költséget tartanának elfogadhatónak, a kapus módszer pedig szerintük túl drága. (MTI-Hetek)

Éhínség fenyeget

Ha nem ér véget hamarosan az erőszak Koszovóban, a tartomány nem lesz képes élelmiszert termelni, s egy esetleges koszovói éhínség az egész Balkánt robbanással fenyegeti – figyelmeztetett a Corriere della Sera cím? olasz lapban Robert Haser, az ENSZ élelmezési világprogramjának kelet-európai felelőse.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!