hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mire vetemednek a sínek
Hű, de meleg van

1998. 08. 08.
A nagy hőségnek a vasúti közlekedésre majdnem olyan a hatása, mint a derékig érő hónak. A vonatok ugyanis ebben az esetben is késnek. A hőségben nemcsak a vasutasoknak van melege – ez önmagában még nem ok a késésre – hanem a sínpályák is károsulhatnak. A felhevült és elvetemedett sínek miatt pedig lassítást vezetnek be: adott pályaszakaszon lecsökkentik a vonatok sebességét. A késések másik oka az, hogy a dízelmozdonyok gyakrabban hibásodnak meg, és a kieső járatok pótlása nem egyszer? feladat. A villamosvonalakon pedig a felhevült felsővezeték nyúlhat meg anynyira, hogy összetöri a mozdony áramszedőjét. Ha ez még nem volna elég, a közúton közlekedők is sok galibát okoznak: előfordult, hogy két nap leforgása alatt hat sorompót törtek össze. A BKV-nál a nagy melegben úgy bánnak a sínekkel, mint ahogy a kertészek szoktak a dísznövényekkel: locsolják őket. Ennek ellenére előfordul, hogy a villamossín kivetődik a pályából szerencsére olyan még nem volt, hogy ki is virágzott volna. Ilyenkor kénytelenek kivágni a sínből egy darabot. Ha ezt megfelelően teszik – márpedig a BKV szakemberei profik ebben a m?fajban – akkor télen nem kell pótolni a hiányzó darabot. Saliga József, a központi forgalomirányítás szolgálatvezetője azt is elmondta lapunknak, hogy a járművek – ellentétben az emberekkel – aránylag jól bírják a kánikulát, nem növekedett számottevően a meghibásodások száma. A járművezetők pedig "nagyot művelnek", amikor ugyanazt a szolgálatot látják el a sokszor akár 60 Celsius-fokosra felhevült vezetőfülkében, mint normális hőmérsékleti viszonyok között. Ők a végállomásokon citromlével és hideg szódával csillapíthatják a szomjukat.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!