hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csak az a biztos: Az M3-as fizetős

1998. 08. 08.
"Az autópályadíj mindenképpen olcsóbb lesz annál, mint amit az előző kormány döntése alapján a jövő év január elsejétől vezettek volna be az M3-as autópályán" – jelentette ki Manninger Jenő kedden az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum által szervezett tanácskozás után. A közlekedési tárca politikai államtitkára elmondta, hogy a kormány egyelőre még nem döntötte el, hogy kapus, matricás rendszerben, vagy a két megoldás ötvözése alapján kell majd az autópálya használatáért fizetni. Manninger kijelentette, hogy az eddig felépített kapuk 2 milliárd forintba kerültek, s ha a matricás rendszer mellett dönt a kormány, úgy meg kell keresni ezeknek a felesleges építményeknek a hasznosítási módját (például elárusítóhelyek lennének). Gémesi György, az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum elnöke elmondta, hogy az érdekképviseletek havi ezer forintos költséget tartanának elfogadhatónak, a kapus módszer pedig szerintük túl drága. (MTI-Hetek)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!