hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 05. 29. (XIII/22) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Hűségeskü az araboktól?

Két új törvényjavaslat szította fel a kedélyeket Izraelben. Az egyiket Alex Miller, az Israel Beiteinu parlamenti képviselője nyújtotta be: minősítsék törvényellenesnek, hogy Izrael függetlenségének kikiáltására Izrael arab polgárai gyásznapként emlékezzenek. A hűség­esküről szóló törvénytervezet pedig a jövő hét elején kerül az illetékes miniszteri bizottság elé. Ez utóbbi azt is lehetővé tenné, hogy a belügyminiszter az állampolgári kötelezettségek megszegése esetén visszavonja a törvényt sértők állampolgári státuszát.

Nemzetközi érdekek és Jeruzsálem

Miközben több ezren ünnepelték Jeruzsálemben az izraeli főváros újraegyesülésének 42. évfordulóját, egyre nagyobb nemzetközi támogatást kapnak a város felosztását célzó tervek. A Palesztin Hatóság - amerikai segédlettel - egyre inkább megveti a lábát több kelet-jeruzsálemi körzetben. Mahmúd Abbásznak, a PH elnökének szóvivője pedig bejelentette: egyetértenek azzal, hogy  a jeruzsálemi Templom-hegy feletti ellenőrzést az 57 államot - köztük Török­országot, Iránt és Indonéziát - tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete vegye át. Az Óváros zsidó negyede és a Siratófal Izraelé lenne, míg a keresztény és örmény negyed nemzetközi fennhatóság alá kerülne.

Önpusztítás orosz módra

Lenin alatt be volt tiltva, Sztálin megadóztatta, Hruscsov felemelte az árát, Gorbacsov gyakorlatilag ismét betiltotta. A Szovjetunió utolsó elnöke a többi között emiatt vált olyan népszerűtlenné, hogy könnyen megbuktathatták. A vodkáról van szó, amelynek fogyasztásában, és általában az alkoholizmusban, az oroszok - és ezzel nem dicsekszenek - már régen világ­elsők.

Mennyei béke mészárlással

Aki látta a képsorokat arról a fehéringes fiatalemberről, aki húsz évvel ezelőtt olyan elszántan állt szemben a tankokkal a pekingi Tiananmen téren, az sosem felejti el Dávid és Góliát harcát. Az ott legyilkolt ifjak szülei a mai napig nem kaptak választ arra, hogy miért torkollott mészárlásba a békés demonstráció.

Belföld

Kell-e majd a mérleg nyelve?

„Még egy borzasztó állapotban lévő SZDSZ is hasznosabb az ország és a szabadságszerető emberek számára, mintha elszabadulna a szélsőjobb."

A hét eseményei

Már csak 10 millió A KSH előzetes adatai szerint 1,6 százalékkal kevesebb gyermek született, és 2,7 százalékkal többen hunytak el 2009 első három hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, így - a nemzetközi vándorlást is figyelembe véve - 10 millió 23 ezer volt a becsült népességszám az időszak végén.

Visszaosztás, lobbi, sikerdíj, pályázati pénz

Csak a közberuházások során mintegy 400-500 milliárd folyik el korrupciós csatornákon egy évben Magyarországon. Az erről szóló hírek a legtöbb esetben már át sem lépik a hírfogyasztók ingerküszöbét: a megvajazott közbeszerzési eljárásokat, a pályázati pénzekből visszaosztott sikerdíjakat, a pártok és kampányaik törvény felett álló finanszírozását ma a legtöbben úgyszólván készpénznek veszik. Pedig a közönynek nagy ára van: a korrupció rontja a versenyt, felhajtja a beruházások árait, és aláássa a demokráciát. A Transparency International Magyarország nyolc szerkesztőség bevonásával korrupcióellenes hadjáratba kezdett. Ehhez – egyelőre nyilatkozatok szintjén – Bajnai Gordon miniszterelnök is csatlakozott, aki bejelentette: közérdekvédelmi bejelentési rendszert alakítanak ki, és újra kezdeményezik a pártfinanszírozás átalakítását.

Mit tanulhat Bajnai Obamától?

Magyarországon nagyon nehéz időket élünk, s a kis sikernek is örülni kell. A kis siker most a forint viszonylagos stabilitása. Az árfolyam alakulását böngészi most egy ország, s a devizahitelesek (persze nem csak ők) az utóbbi hetekben némileg fellélegezhettek. De vajon ez a kis részsiker hozhat-e nagyobb és átfogóbb sikert?

Blogok háborúja

Fordulat történt a hazai politikai életben: névtelen és álnéven írt blogokon, gyanús honlapokon a politikai ellenfelekről megjelentetett dehonesztáló, durva összeesküvés-elméleteket tartalmazó irományok kerültek a főáramú médiába. Az egyik oldalon a mindent megfigyelő Szilvásy György, míg a másik térfélen a Fidesz úgynevezett halállistája „szólt" nagyot.

Hit és értékek

Pünkösdi pillanatok

A Törvényadás ünnepeHét héttel, azaz negyvenkilenc nappal az Egyiptomból való húsvéti kiszabadulás után Izrael népe eljutott a Szináj-hegyhez a sivatagban. Az ötvenedik napon, pünkösd napján Isten tűzben, kürtszóval leszállt a hegyre, és saját hangján kinyilatkoztatta az élhető emberi élet alapját, a Tízparancsolatot.

HÁTTÉR

Felemás adócsökkentés

„Húsz éve nem volt példa olyan mértékű adócsökkentésre, mint amilyet 2010-re tervez a kormány” – hangoztatja Oszkó Péter pénzügyminiszter minden lehetséges fórumon. Az igaz, hogy aki ma 100 ezer forint bruttó fizetést kap, annak jövőre havi 10 ezerrel több marad a zsebében, de ez csak úgy lehetséges, ha közben az árakat terhelő adókat nem növeli a kormány – teszi hozzá egy adószakértő.

Túlélésre játszanak - Bajban a hungarikumok

Eddig is számos gonddal, bajjal küszködtek a magyar tulajdonú cégek, a válság azonban némelyiküket pillanatok alatt a szakadék szélére sodorta. Nehezített szakasz: már a pénzcsapok is zárva vannak. A túlélésre játszanak.

Kádár prókátora

Ötven éve fáradhatatlanul ontja magából a könyveket. Még mindig őszintén hisz a szocializmusban. Kádárról átszellemülten beszél, a mostani elitről kendőzetlenül. A rendszerváltás értelmét megkérdőjelezi csakúgy, mint az antikommunisták hitelességét. Cigánybűnözés márpedig van – mondja –, és nem szeretné, ha pap beszélne a temetésén. Moldova György hetvenöt éves.

Dalversenyből melegkupa

Római katonai sisakban és annál kevesebb további öltözetben, maximum hófehér sztreccsnadrágban és kigombolt ingben vonagló férfiak, bikinit imitáló spárgacuccban parádézó lányok, szédületes látványshow, rengeteg hangzásbeli baki, kimagasló teljesítmények háttérbe szorítása és sok sok szivárványszínű zászló. Ennyi volt az idei Eurovíziós Dalfesztivál.

Bumm a fejbe!

Senki sem érti, miért kellett brutálisan összeverni a 84 éves, magányosan élő Hancz Ilonát ahhoz, hogy az 55 ezer forintos  nyugdíjából összespórolt 480 ezer forintját az éjszaka leple alatt elrabolják. A rendőrség másfél hónapja nem találja a tettest, pedig Eger­aracsa felháborodott lakosai tudni vélik, hogy ki a felelős a nagypéntek éjjelén elkövetett borza­lomért. A lakók további gaztettektől tartanak. Az idős hölgy megsegítésére eközben széles körű összefogás bonta­kozott ki.

Ha lefagy az agy

Pszichológusok drámai hangon hívják fel a figyelmet arra, hogy a multifunkcionális munkavégzés során, amikor az illető telefonál, e-mailezik, faxol, SMS-ezik egyfolytában, minden egyes kizökkenés után újabb negyedóra szükséges a munkában való ismételt elmélyedéshez, s ahogy haladunk előre a munkafolyamatban, az elkövetett hibák száma meredeken nő. Ez ugyanúgy érvényes a mai 50 évesekre, mint a 16 évesekre.

Észak-Korea beindította a latorállamok atomfutamát

Oroszország atomháborútól tart, Irán bejelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni a Nyugattal nukleáris programjáról, Japán riadókészültségbe helyezte a hadseregét. Mindezt 48 órán belül azt követően, hogy Észak-Korea föld alatti atomrobbantást és több rakétakísérletet hajtott végre, valamint újraindította a tavaly leállított plutóniumreaktorát. Világszerte attól tartanak, hogy a kiszámíthatatlan kommunista latorállam provokációja láncreakciót válthat ki – elsősorban az iszlám világban, amelyben több ország szeretne atomhatalommá válni. A tömegpusztító fegyverek terroristák kezébe is juthatnak: ezzel fenyeget a tálib radikálisok térnyerése Pakisztánban.

KÁVÉSZÜNET

Ziccerhelyzetben a magyar labdarúgás

Talán változik valami. Amikor Juhász Roland, a magyar válogatott hátvédje a máltaiak kapujába stukkolta a labdát, talán egy kis reménységgel, amikor Michel Platini és Joseph Blatter átvágta a telki edzőközpont megnyitóján a dísz­­szalagot, talán egy minőségi lépéssel lett több a magyar labdarúgás. Az elmúlt húsz év kudarcai után apró villanásokkal ad életjelet magáról a csipkerózsika-álomból ébredező honi futball, de a sportág jelenlegi első embere, Kisteleki István szerint az igazi teljesítményeket még csak ezután kell letenni az asztalra.

Betelve az élettel

„Bis hundert und zwanzig” – kívánják ma is sokan egymásnak a hosszú életkort. A 120 évig tartó élet lehetősége valóban benne van az emberi génállományban – állítja Marton István orvos-professzor. Ám kérdés, hogy ki mennyit és milyen minőségben tud ebből az esélyből „lehívni”. Miközben az orvosbiológia az elmúlt évtizedekben olyan ugrásszerűen fejlődött, mint a térképészet Amerika felfedezésével, a veszélyforrások is hatványozódtak. Milyen esélyünk van a vírusokkal folytatott versenyfutásban, miért történik „életerő-robbanás” a háborúk után, hogyan hat a bevándorlás egy adott civilizáció egészségi állapotára? Többek között ezekről kérdeztük a kutatót.

Pénzügyi nevelés óvodás kortól

Semmi sem indítja meg annyira az ember fantáziáját, mint ha tudja, hogy másnap reggel felakasztják – tartja egy amerikai közmondás. Sokan naponta éreznek így, amikor bemennek a munkahelyükre, vagy hazaviszik a fizetésüket, esetleg hónap közepén minden pénzük elfogy. Sajnos aki gyerekkorában nem tanult meg takarékoskodni és spórolni, annak felnőtt fejjel ez szinte lehetetlen, de legalábbis igen nehéz.

Magyar atom

Szilárd Leó a tudomány odaadó szolgájaként és igaz ügyekért küzdő magányos lovagként vívta szélmalomharcát a humanizmusért és a békéért. Az atomreaktor szülőatyja s egyben a Japán ellen bevetett atombombák ellenzője éppen negyvenöt éve hunyt el. A tudomány jó pár megválaszolt kérdéssel, a világ pedig egy bámulatos emberfővel lett akkor pótolhatatlanul szegényebb.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!