hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 11. 11. (XV/45) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A perzsa atom

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a héten nyilvánosságra hozta az iráni nukleáris programról készített új jelentését. Az ENSZ szakosított szervezete hivatalosan is megerősítette, hogy Irán atombomba létrehozására törekszik. Izraelben ugyanakkor úgy vélik, hogy a most nyilvánosságra került információk már több éve rendelkezésre állnak, csak a Nobel-békedíjas egyiptomi Mohamed el-Baradei vezetése alatt a NAÜ vissza-tartotta azokat. Az elmúlt hetekben az izraeli média egy lehetséges katonai csapásról cikkezett, de elemzők szerint bizonytalan eredménnyel járna egy Irán elleni légicsapás. Különösen, hogy egy bekapcsolva hagyott mikrofon leleplezte: Nicolas Sarkozy és Barack Obama – vagyis Izrael két szoros szövetségese – „ki nem állhatja” Benjamin Netanjahut.

Sár és özönvíz Olaszországban

A héten Silvio Berlusconi elveszítette a parlamenti többséget, és kilátásba helyezte lemondását. Az olaszokat azonban a kormányválságnál is jobban megdöbbentette az, hogy hetek óta rendkívüli esőzések és sárlavinák pusztítanak az országban. A sok nehézséget megélt helyiek számára is nehéz megküzdeni a sorozatos természeti csapásokkal, amelyek tucatnyi áldozatot követeltek. Helyszíni tudósításunk.

„Obama megmutatta az igazi arcát”

Ronthatják Washington és Jeruzsálem kapcsolatát a francia és amerikai elnöknek az izraeli miniszterelnökkel kapcsolatos sértő megjegyzései, amelyek egy bekapcsolva felejtett mikrofon révén jutottak a média tudomására. Az izraeli miniszterelnöki hivatal nem kommentálta az esetet, izraeli képviselők szerint azonban Sarkozy és Obama leleplezték magukat.

Belföld

Becsődöl-e Magyarország?

Hazánk is megérkezett az államcsődre leginkább esélyes európai nemzetek sorába, az eurózónán kívüli uniós országok közül pedig biztos dobogósnak számítunk. Legalábbis ezt állítják  rólunk a nem hivatalosan nyilatkozó nemzetközi elemzők. A lapunk által megkérdezett közgazdászok óvatosabban fogalmaznak, de nem vitatják a csődközeli helyzetet.

A fémhiányos kaméleon és a dilettáns kormányos

A magyar történelem elmúlt 150 évének legfontosabb eseményeit, időszakait ábrázolja az a 15 festmény, amelyeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott rendelt meg kortárs művészektől, mintegy 20 millió forintért. Az udvari festmények az új alaptörvény díszkiadását hivatottak illusztrálni. Tekintettel a téma jelentőségére, a Hetek Litkai Gergely humoristát kérte fel, hogy elemezze a négy legkiemelkedőbb alkotást.

Lassítják a bankok a végtörlesztést

Még másfél hónap áll rendelkezésre a rögzített árfolyamon való devizahitel-végtörlesztések bejelentésére. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy optimista számítások szerint is csak az érintettek szűk harmada szabadulhat meg végleg nyomasztó terhétől.

Kozmetikázott adatok

Kizárólag jogi garanciák biztosítják a népszámlálási adatok anonimitásának megőrzését, így azok beazonosítása technikai értelemben bármikor lehetséges. Várhatóan rengeteg hiba és hamis adat felhalmozódott a héten lezárult összeírás során, a szakma szerint ennek ellenére is még mindig a népszámlálás nyújtja a legteljesebb és legreálisabb képet a társadalomról.

HÁTTÉR

Tankok helyett bankok

A lex Biszku nyomán ismét közbeszéd tárgyává lett az elszámoltatás, a szembenézés a múlttal. A jelenlegi gazdasági helyzetben talán az sem érdektelen kérdés, hogy mi történt az egykori állami, illetve pártvagyonnal. Ön mit tud minderről?

Gettóból a fociakadémiára

Salgótarján, Zöldfa utca. Néhány éve még a név hallatán is elborzadt, aki a környéket ismerte. A rendőrautó sem mert arra kanyarodni. A lakók többsége bűnözésből élt, s olyan brutalitás is megtörtént, hogy egy férfi szamurájkarddal levágta az anyósa fejét. A salgótarjáni romatelep azonban mára teljesen megváltozott, hála a Hit Gyülekezetének - és a közösségépítő sportnak, a focinak.

Havi fixszel könnyebb viccelni

Mi lesz velem, ha 50 éves korom felett elveszítem az állásomat, és a nyugdíj még messze van? Vagy most ugyan elégedett vagyok az életszínvonalammal, de nem tudom, miből költök majd, ha nyugdíjas leszek. De az is előfor­dulhat, hogy aggódom az édesanyám miatt, mert nem tudom, hogy fog kijönni a nyugdíjából, és egyébként is nehezen tudja beosztani a pénzét. És az is elképzelhető, hogy valaki így érzi: nem akarom gyorsan elkölteni a jutalmamat, és nincs időm arra, hogy figyeljem a befektetési ajánlatok különböző változatait. Egyszerűen szeretném biztonságban tudni a pénzem. Számunkra lehet megoldás a DIMENZIÓ Biztosító Havi Fix járadékbiztosítása.

Szennyvízből üzemanyag

Ez most a zalaegerszegi Zalavíz Zrt. legnagyobb dobása. Az úgynevezett CNG- (Compressed Natural Gas) gázzal működtetett gépkocsik üzemeltetése így nemcsak egyharmadába kerül, mint a korábbi, hanem a környezetet is kevésbé szennyezi. A megújuló energiaforrások kiaknázása hazánkban még csak 6,5 százalékos rész­arányt ér el az energiafelhasználásban, az osztrák határ másik oldalán található kisvárosban, Güssingben azonban a kreatív energiaipari újítások egy egész térség gazdaságát felvirágoztatták.

Hamis ikonok

Érthető, mégsem jó látni, ahogyan jószerével az egész hazai média „rákattant" a miniszterelnöki megbízott rendelte „történelmi" festmény-kollekcióra. Azért nem jó, mert az interjúk, beszélgetőműsorok, elemzések óhatatlanul jelentőséggel ruháznak fel egy lényegét tekintve dilettáns, ízléstelen és elfogadhatatlan kormányzati píárakciót.

KÁVÉSZÜNET

Dávidék harca Góliát ellen

A hatéves Dávid Kitti a vajdasági Martonoson él családjával. Sorsuk, küzdelmük annak bizonyítéka, hogy soha nem szabad feladni a betegséggel való küzdelmet.

Kerékpáros aerobik

A spinning egy hazánkban viszonylag új, de egyre nagyobb népszerűségnek örvendő intenzív kerékpáros edzésforma. Javítja a kondíciót, erősíti a testet, és kíméli az ízületeket. Az egyik leg­ha­tékonyabb zsírégető sport.

Gyerekeknek tilos!

Egyre több amerikai véli úgy, hogy gátat kell vetni a rakoncátlan gyermekek „önkényének”, és egyre többen értenek egyet azzal a döntéssel, hogy egyes éttermek korhatárhoz kötik a gyermekek jelenlétét. Az ellenzők tábora viszont elfogadhatatlan diszkriminációnak tartja a gyermekek közösségi vagy közéleti helyszínektől való távoltartását.

Micimackó legendája

A népszerű mese óta sok minden kiderült kedvenc bocsunk alkotójáról, na meg persze Róbert Gidáról, és arról is, hogy ez az ártatlan medve mégiscsak ártott némelyeknek a pályafutása során. Medveczky Medve úr, alias Micimackó, aki mindig fejjel lefelé teszi meg a lépcsőn le- és felvezető utat, minden lépcsőfokot gondosan megkoppintva kobakjával, immár aggastyánkorba érkezett. A magyar gyermekszáj híresztelése ellenére Micimackó nem magyar, és a regényt nem is Karinthy írta. Alkotóját Alan Alexander Milne-nek hívták, akinek a nevét az elterjedt magyar szóhasználat ellenére Milnnek kell ejteni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!