hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 05. 18. (XVI/20) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Európa elrablása

Az elmúlt napokban tovább gyorsult a készülődés a nagy ugrásra, amely Európát a sötétségbe vezetheti. Azt követően ugyanis, hogy Görögországban két hét után sem sikerült kormányt alakítani, egyre nő a lehetősége annak, hogy Athén kilép az eurózónából. Ennek egyik hosszú távú következménye az lehet, hogy az unióban Németország fogja egyenként megszabni a tagállamok gazdaságpolitikáját. Mindeközben Európa-szerte folyamatosan nő a társadalmi feszültség a megszorítások miatt: Spanyolországban százezren tüntettek a hétvégén, Észak-Rajna-Vesztfáliában pedig a CDU belebukott a nagy szigorba.

Ellenzéki jelentés az iráni atom­programról

Irán felgyorsítja atomprogramját - derül ki a Jerusalem Post által megszerzett jelentésből, amelyet iráni ellenzéki disszidensek készítettek. A beszámolóból úgy tűnik, a klerikális rezsim kiterjesztette az atomfegyverek gyártásáért felelős szervezetet, s egy alaposan kitervelt, titkos kutatási struktúra és a szükséges felsze­relések beszerzésének hálózata lepleződik le.

Erőpróba - Harc egy korallzátonyért

Növekszik a feszültség Kína és a Fülöp-szigetek között – a hetek óta tartó vita középpontjában a Scarborough Shoal- szigetcsoport egyik szigete áll, melynek környékén a két ország olajat sejt.

Kézikönyv terroristáknak

Kézikönyv angol nyelven azoknak a nyugati állampolgároknak a szá­mára, akik csatlakozni kívánnak az al-Kaidához – a nemrég nyilvános­ságra került írás arra is tanácsokat ad, hogyan lehet felülkerekedni a dzsihadista lét nehézségein és veszélyein.

Akikről szeretnek elfeledkezni: a terrorizmus áldozatai

Bárhol a világon alanyi jogon igényelhessenek kártérítést és rehabilitációt azok, akik terrorcselekmények következtében maradandó sérülést szenvedtek – javasolja a jöv hónapban megjelen ENSZ-jelentés. Ben Emmerson, az ENSZ terrorelhárítási és emberi jogi referensének dossziéja szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi élet- és utasbiztosítási kötvények többsége nem nyújt valódi támogatást azoknak, akik terrorcselekmények áldozataivá válnak.

Az olaj jövője

Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere kétnapos indiai látogatása során szorgalmazta, hogy India csökkentse tovább iráni olajimportját.

Adok-kapok Koszovóban

Koszovó stabilitását súlyosan veszé­lyezteti a politikai feszültség és az összetűzések – állapította meg legfrissebb jelentésében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.

Viharos beiktatás - Helycsere az Elysée-palotában

Drámai égi jelek kísérték az új francia elnök beiktatását. A nap, amelyen az ország szokás szerint királyi pompával és katonai parádéval ünnepli az új elnököt, ezúttal viharosra sikerült. François Hollande a Diadalívnél zuhogó esőben és átázott öltönyben fogadta a katonai tiszteletadást. Ezt követően az események újabb fordulatot vettek: röviddel a felszállás után villám csapott az újonnan beiktatott elnök gépébe, aki így másfél órás késéssel érkezett Berlinbe, hogy személyesen is bejelentse Angela Merkelnek: új időszámítás kezdődött.

Melegedő álláspontok

„Obama az els meleg elnök” – közölte címlapján a Newsweek, miután az amerikai elnök az ABC News televíziónak adott interjúban múlt hétfn bejelentette: támogatja a homoszexuálisok házasságkötését. Obama ezzel megváltoztatta korábbi álláspontját, amire állítása szerint az késztette, hogy saját stábjában is számos „jó” példát látott homoszexuális, monogám kapcsolatokra. Az állásfoglalás leginkább Mitt Romney malmára hajthatja a vizet, aki saját táborába tudja vonni az eddig tle idegenked evangéliumi keresztényeket.

Belföld

Handó Tünde: Az ítéletnél többet adunk

A szakma elismeri, az ellenzék politikai kötődéssel vádolja. Ezért is szeretné még átláthatóbbá tenni működését, és a szervezetrendszer modernizálásával mind az átlagpolgárt, mind pedig a mindenkori kormányzatot  meggyőzni a bíróságok - anyagilag is mérhető - társadalmi hasznosságáról.

Tanárok szégyenítették meg a hites diákokat

Miközben az ajkai Bródy Gimnázium „ellenállói" a vallásszabadság védelmében léptek fel az intézményt esetlegesen átvevő Hit Gyülekezetével szemben, az iskolába járó hiteseket durva megaláztatások érték vallási meggyőződésük miatt. Az egyház álláspontjára cseppet sem kíváncsi „iskolavédők" hangulatkeltése annál is inkább érthetetlen, mert a város másik középiskolájában a tanárok és a szülők többsége pozitívan fogadta a szabad iskolamodellt megvalósítani szándékozó neoprotestáns felekezetet.

Felfordulástól tart Orbán

„Megvagyok az egésszel, készen vagyok” – fogalmazott a miniszterelnök a kormány­átalakítással kapcsolatban, amikor is bejelentette, hogy Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetje lesz a Miniszter­elnökséget vezet államtitkár, míg Lázárt a frakcióvezeti székben Rogán Antal váltja, az IMF-ftárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást.

Főnök a darálóban

Botrányai nyomán már a párt vidékre látogató vezetitl is elszigetelik Kiskunfélegyháza fideszes polgármesterét. A parla­menti mandátummal is bíró Kapus Krisztián tevékenysége kapcsán több nyomozás is indult – még az is megtörténhet, hogy lesz a Fidesz „Zuschlagja”.

Hit és értékek

Harc a Bibliáért

A húsvét alkalmából megnyílt vatikáni Biblia-kiállítás (Biblia és a Vatikán. Hetek, 2012. május 4.) egészét egy sajnálatos ellentmondás jellemezte. A látogatók páratlanul gazdag anyagot tekint­hettek végig, ugyanakkor az az üzenet, amelyet a szervezők a kiállítás segítségével el akartak juttatni a nagyközönséghez, nehezen hozható összhangba a történelmi tényekkel. Ez az üzenet azt igyekezett kidom­borítani minden eszközzel, hogy a történelemben mindenkor a római katolikus egyház járt élen a Szentírás megőrzésében, továbbadásában és az emberekhez való eljuttatásában.

Jézust hirdette a csodarabbi

A Jézusban mint Messiásban hívő izraeli zsidókeresztények (Messianic Jews) egyik vezetője, az izraeli születésű Zev Porat vallástörténeti jelentőségű eseményekről számolt be néhány hete az internetre feltett videóinterjújában, amelyet a néhai Jichak Kaduri rabbi egyik tanítványával készített: a világhírű szellemi vezető szűk körben állítólag azt tanította, hogy Jézus (héberül Jehosua) a Messiás. A megdöbbentő hír nem előzmények nélküli: Kaduri rabbi halála után egy évvel már megrázta az izraeli közvéleményt, a média figyelmének is középpontjába került, és nagy vitát váltott ki, hogy a tekintélyes rabbi egy hátrahagyott feljegyzésében a Messiás neveként a Jehosua szót adta meg.

HÁTTÉR

Szeretetnepper - Rendhagyó film a magyar alvilágról

„Készült egy nagyon figyelemreméltó alkotás, amely kicsit kilóg a hazai filmes mezőnyből: színvonalas és üzenetében nagyon erős hatású" - vélekedett lapunknak Gesztesi Károly színész, a Szeretetnepper című film narrátora. A film egy testvérpár - egy maffiavezér és egy lelkész - történetét dolgozza fel nem mindennapi módon.

Horthy és a számlagyár

Szeptember óta tudott a gyömrői önkormányzat a jobbikos képviselő indítványáról, melyben kezdeményezte a Szabadság tér visszanevezését Horthy térre. A testület azonban fél éven keresztül hallgatott, majd a lakosságot megkerülve áprilisban hirtelen megszavazta a provokatív ötletet. A jóérzésű gyömrőiek tudják, hány százezer élet szárad a kormányzó lelkén. Azt is tudják, miféle párt a Jobbik. De vajon mi lehet az összefüggés Horthy és a milliárdos adócsalás között?

Ítéletidő

Félidejéhez érkezett az Orbán-kormány, és ilyen­kor már bízvást számbavehető, milyen eredményeket mutathat fel az ország „újjászervezésében". Választási kampánya során a Fidesz ugyan nem vázolt fel konkrét programot, de amint homályban hagyott, avagy jól titkolt terveire megkapta a biankó-felhatalmazást, csakhamar kiderült, hogy Orbán Viktor lényegében két vonatkozásban fog határozott lépéseket tenni.

Mit ér az ember, ha paraszt?

Ez volt a szerző, Veres Péter első gondolata, amikor végül is a Mit ér az ember, ha magyar? címet adta a számos ponton vitatható, de legalább annyira ma is aktuális, „Levelek egy parasztfiúhoz" alcímet viselő könyvének, amelyben nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy bevezessen a közélet az idő tájt sem egyszerű világába. A vitára és továbbgondolásra késztető megfigyelések és elemzések, találó és sajátos életszemléletből fakadó kritikák egy autodidakta népi író bölcsességét tükrözik. S habár az irodalomtörténészek a múlt század húszas-harmincas éveiben jelentkező népiíró-mozgalom balszárnyához, Illyés Gyula és Darvas József társaságába sorolják a szerzőt, s a mozgalom jobbszárnyát - például Féja Gézát és Sinka Istvánt - jellemzik úgy, mint a parasztság szerepének romantikus, olykor mitologikus képzeletvilágba ragadtatott mentorait, nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy ez utóbbi többé vagy kevésbé minden népi íróra vonatkozik.

A 447-es járat rejtélye

Egy hónapon belül esedékes a francia Kutatási és Vizsgálati Hivatal (BEA) jelentése a közel három éve az Atlanti-óceánba zuhant Air France 447-es járat tragédiájával kapcsolatban. A repülőgépen 216 utas (köztük 5 magyar) és 12 fős személyzet tartózkodott. A balesetet senki nem élte túl.

Ezermilliárdot is veszíthet Magyarország

2007 és 2013 között körülbelül 8000 milliárd forint uniós támogatás áll Magyarország rendelkezésére. Az azonban tőlünk függ, mennyi pénzt tudunk ebből ténylegesen felhasználni. Ön hogy látja az esélyeket, vagy másként fogalmazva: mennyi pénzünk ragadhat benn az uniónál?

Titokban sírok az örömtől

Szalóki Évának, az egri Harmónia Szépségszalon ügyvezető igazgatójának gyerekkori álma vált valóra, amikor munkát tudott adni rászorulóknak. Vállalkozása jelenleg huszonnégy, fogyatékkal élő szakembernek biztosít megélhetést. A szépségszalonokat az általa létrehozott Horizont Közhasznú Alapítvány működteti. „Alapítványunk picike tőkével indult nyolc évvel ezelőtt, s ma már versenyképes környezetben is megállja a helyét" - mondta lapunknak az ügyvezető, aki egyben három gyermek büszke édesanyja - és látóképessége mindössze fél százalék.

Európa Achilles-sarka

Miközben egyre nő Görögország kilépésének esélye, az euróövezetnek már azzal a problémával kell foglalkoznia, hogyan mentse meg magát a valutát - írja a tekintélyes Economist a görög válság gazdasági vonatkozásairól.

KÁVÉSZÜNET

A sasgóré hódítása

A Time magazinnak a világ befolyásosabb embereiről készült százas listájára tavaly egy videojátékokkal foglalkozó vállalat marketingigazgatója, Peter Vesterbacka is felkerült, jóllehet pár éve még alig ismerték a nevét. A Rovio finn játékgyártó társaság három éve állt elő Angry Birds című telefonos játékával, amely mára már kultikussá nőtte ki magát, és szinte az egész világon ismerik és játsszák.

Letette az ollót

Nyolcvannégy éves korában, hosszan tartó betegségben május 9-én elhunyt Vidal Sassoon, a bubifrizura megalkotója és a „szasszon" hajvágás névadója, az anti-szemitizmus ellen fiatal kora óta harcoló világhírű fodrászzseni.

Valódi vitaminbomba: a spenót

Ki gondolná, hogy sokak gyermekkori rémálma, a spenót annyira sikeres volt a harmincas évek Amerikájában, hogy 33 százalékkal megugrott a fogyasztása? Popeye, a spenóttól erőre kapó humoros figura ugyanis a harmadik legnépszerűbb zöldséggé tette az akkori gazdasági válság kellős közepén. Hazánkban az egyik legmegosztóbb növény: vannak, akik szeretik, mások az illatától is menekülnek. De lássuk: miért is érdemes az előbbiekhez tartozni?

Kamaszhatárok

Tizenévesek szülei, tudva, hogy a nevelés utolsó szaka­szához érkeztek, gyakran kérdezik, hogy van-e még lehetőségük arra, hogy gyermeküket formálják. Sokan feladják, és csak megpróbálják túlélni ezt a pár emberpróbáló évet. „Pedig az egészséges határok kialakítása ebben az élet­kor­ban is pozitív változásokat hoz" - állítja Dr. John Townsend pszichológus a Kamaszhatárok című könyv szerzője, aki maga is két tizenéves fiúgyermek apja.

Futballdráma Albionban

Amilyen hihetetlen fordulatosan és izgalmasan alakult a Premier League 2011-2012-es szezonja, legalább annyira elképesztőre sikeredett a végjáték. Ezt a drámát bizony még William Shakespeare is megirigyelte volna.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!