hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az olaj jövője

2012. 05. 18.
Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere kétnapos indiai látogatása során szorgalmazta, hogy India csökkentse tovább iráni olajimportját.

Az amerikai fellépés Irán nukleáris programjával áll összefüggésben, célja, hogy jelentsen csökkenjen Irán nyersolajból származó bevétele. Bár India a márciusban importált mennyiséghez képest további 38 százalékkal csökkentette áprilisban az Iránból behozott nyersolaj mennyiségét, Clinton szerint további lépések szükségesek Iránnal szemben. India a kiesett iráni olajat eddig Szaúd-Arábiából igyekezett pótolni, Amerika azonban szeretné, ha az indiaiak más lehetőséget is találnának energiaszükségletük fedezésére. Ez annál is sürgetőbb lenne, mivel a kilátásba helyezett amerikai szankciókkal Indiának is szembe kell néznie június végén, ha nem csökkenti jelentős mértékben az Iránból behozott nyersolaj mennyiségét. Ugyanakkor a gazdasági növekedésnek indult Indiának egyre több nyersanyagra, energiaforrásra van szüksége.
Egy, a napokban megjelent tanulmány szerint – melyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői csoportja készített – tíz éven belül duplájára emelkedhet az olaj jelenlegi, 113 dolláros hordónkénti ára.
Az IMF-munkaanyag a jelenleg történelmi összehasonlításban is magas olajár apropóján jelent meg azután, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése az év hátralevő részében várható növekvő energiafogyasztásról tájékoztatott. Az energiafelhasználás ilyen mértékű növekedése a széles körű gazdasági fellendüléssel függ össze. A szakértők egyes gazdasági nézetek szempontjait ötvözve jutottak el annak megállapításához, hogy a nyers kőolaj árának duplázódása várható.
Az új IMF-tanulmány nem annyira a kitermelés geológiai korlátaival számol, inkább azon a véleményen van, miszerint a kitermelési ráta attól függ, mennyiért lehet majd eladni a végterméket. „Míg a mi modellünk nem olyan pesszimista, mint a tisztán geológiai nézet, amely tipikusan azt vallja, hogy a fennálló erőforráskorlátok a világ olajkitermelését kérlelhetetlenül csökkentik a nagyon közeli jövőben, szerintünk kismértékű kitermelés-növekedés várható, az olaj reális árának megduplázódásával a következő tíz évben”, állítja Az olaj jövője: Geológia vs. Technológia című tanulmány, majd hozzáteszi, hogy „ha a modell előrejelzései továbbra is olyan pontosak, mint az elmúlt évtizedben voltak… a jövő nem lesz könnyű”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!