hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 03. 11. (XX/10) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Saul fia - Az ötlettől az Oscar-díjig

Tíz év telt el az inspirációt adó könyv megtalálása és a Saul fia Oscar-díja között. Nemes Jeles László csak sokadik próbálkozásra talált producert az ötlethez, abban pedig, hogy mégsem adta fel, édesanyja is sokat segített. Röhrig Géza a forgatás során teljesen elzárkózott a külvilágtól, önmagával folytatott heves vitáit követően pedig kiérlelődött a sonderkommandósokról alkotott álláspontja. Eddig nem ismert részletek a sikerfilmről és a borzalmas történelmi háttérről egy új interjúkötetben.

Akinek az életemet köszönhetem

Az MTI 2016. február 22-én adta hírül, hogy „öt év után megegyezett a főváros, a kormányzat és a zsidó hitközségek szövetsége, hogy a Kozma utcában temetik el a Margit hídnál speciális búvárok által még 2011-ben felszínre hozott emberi csontokat…”

Vihar Tőkés László kitüntetése körül

Egy bírósági döntés nyomán Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László 2009-es román állami kitüntetését, amit az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott. A lépést még Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte, amiért Tőkés felvetette az ötletet, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Kiterjesztett válsághelyzet, aktivizálódó önkormányzatok

Miközben a kormány a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárása miatt az ország egész területére kiterjesztette a válsághelyzetet, a Szeged környéki önkormányzatok újabb sajtótájékoztatóval és a kormánynak címzett nyilatkozattal folytatták a nagyfai befogadóállomás bezárásáért folytatott küzdelmüket. A Lázár János által – országgyűlési képviselői minőségében – felkarolt ügyben a lapzártakor zajló kormányülésen akár döntés is születhet, kérdés, miként befolyásolja az eseményeket a válsághelyzet kihirdetése. Eközben úgy tűnik, újabb önkormányzatok szállnak be a kvótaellenes küzdelembe.

Saul fia - Az ötlettől az Oscar-díjig

Tíz év telt el az inspirációt adó könyv megtalálása és a Saul fia Oscar-díja között. Nemes Jeles László csak sokadik próbálkozásra talált producert az ötlethez, abban pedig, hogy mégsem adta fel, édesanyja is sokat segített. Röhrig Géza a forgatás során teljesen elzárkózott a külvilágtól, önmagával folytatott heves vitáit követően pedig kiérlelődött a sonderkommandósokról alkotott álláspontja. Eddig nem ismert részletek a sikerfilmről és a borzalmas történelmi háttérről egy új interjúkötetben.

Lehetséges-e az együttélés?

Migráció: konfliktus vagy kooperáció? – ezzel a címmel rendezett konferenciát múlt héten a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye és a Külügyi és Külgazdasági Intézet. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk az elhangzott előadásokból.

Akinek az életemet köszönhetem

Az MTI 2016. február 22-én adta hírül, hogy „öt év után megegyezett a főváros, a kormányzat és a zsidó hitközségek szövetsége, hogy a Kozma utcában temetik el a Margit hídnál speciális búvárok által még 2011-ben felszínre hozott emberi csontokat…”

Akinek az életemet köszönhetem

Az MTI 2016. február 22-én adta hírül, hogy „öt év után megegyezett a főváros, a kormányzat és a zsidó hitközségek szövetsége, hogy a Kozma utcában temetik el a Margit hídnál speciális búvárok által még 2011-ben felszínre hozott emberi csontokat…”

Vihar Tőkés László kitüntetése körül

Egy bírósági döntés nyomán Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László 2009-es román állami kitüntetését, amit az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott. A lépést még Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte, amiért Tőkés felvetette az ötletet, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

HÁTTÉR

Donald Trump, a fenegyerek

Egyre valószínűbb, hogy Donald Trump lesz a republikánusok jelöltje az amerikai elnökválasztáson. A szókimondó milliárdos ellentmondásos figura. Neve Amerikában a siker és a luxus szinonimája, kritikusai szerint azonban a családi örökség nélkül nem sokra vitte volna, ráadásul attól sem riad vissza, hogy a maffiával üzleteljen. Kicsoda valójában Donald Trump?

Miért áll a keresztény szavazók többsége Donald Trump mellett?

A magyar tévénézők is láthatták az ATV jóvoltából az elnökjelölti fórumsorozat két utolsó rendezvényét, amelyeket a CBN televízió rendezett a republikánus aspiránsok számára. Mint az elmúlt héten beszámoltunk róla, Donald Trump és Ted Cruz egyaránt a veterán amerikai televíziós személyiség, Pat Robertson vendége volt (a fenti kép egy korábbi fórumon készült.) A rendezvényekről és a jelöltek fogadtatásáról Rob Allmant, a CBN hírigazgatóját kérdeztük, míg az evangéliumi keresztény szavazók preferenciáiról David Brody, a csatorna vezető riportere küldte el elemzését, amelyet a USA Today című napilap felkérésére készített.

Egy brüsszeli magyar vétó

Magyarország megvétózott egy olyan európai tanácsi következtetést, amely a nőnap előtt egy nappal a nők és férfiak társadalmi egyenlőségével összekapcsolva a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális emberek jogainak és lehetőségeinek erősítéséről szólt volna. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a magyar kormány támogatja a nők és férfiak egyenlőségét, ám nem tartja elfogadhatónak, hogy ezt összekössék a melegjogok kiterjesztésének ügyével.

Az izraeli telepek a nemzetközi jog nézőpontjából

Az Izraellel szemben leggyakrabban megfogalmazott vád ma a palesztin területek „megszállása” és az „illegális telepek építése”. A Ciszjordániában, az ősi Júdea és Szamária területén alapított települések illegális, gyarmatosító jelenségként történő leírása figyelmen kívül hagyja a probléma valódi komplexitását, a régió történelmét, valamint az egyedi jogi körülményeket.

Gyerekek pénzügyi nevelése

Kezdd korán, beszélj róla minél többet, és csípj nyakon a témában minden tanítható és szemléletes pillanatot! Nos, a szülők épp a fentiek elmulasztásával tudják vakvágányra terelni gyermekeik pénzügyi nevelését. Ami nagy kár: hiszen a korán lefektetett alapokkal a pénzzel ügyesen bánni tudó, egyszersmind lehető­sé­gek­ben bővölködő és sikeres felnőttek nevel­hetők – összegzik a témában a The Wall Street Journal (WSJ) szemnyitogató tippjei.

Háztáji hangya citromfűvel

Előrejelzések szerint 20-30 év múlva teljesen hétköznapinak számít majd a 3D-ben nyomtatható étel, mások az otthon tenyésztett rovarokban vélik megtalálni a jövő házias fehérjeforrását, sőt, egy amerikai fiatalember már most is havi 160 kilogramm szöcskét ad el, amelyet pár szobányi helyen tenyészt, hangsúlyozva, hogy ez az egyik legkevésbé környezet­-terhelő állattartás. Megkérdeztünk több magyar szakembert is, hogy milyen lesz szerintük a jövő táplálkozása.

Kommunista inkvizíció a „kínai Jeruzsálemben”

Csang Kaj pekingi ügyvédet, aki a Csöcsiang tartományi Vencsou város keresztény gyülekezeteinek jogi tanácsadója volt, tavaly augusztus 25-én vették őrizetbe a kínai állambiztonsági szervek emberei. Sokáig semmit sem lehetett tudni sorsáról – ám a napokban egy helyi tévéhíradó bemutatta kihallgatását, amelynek során a 36 éves férfi mintegy feljelentette önmagát. Az emberi jogi aktivistát a műsorban a külföldiek zsoldjában álló kormányellenes lázítóként mutatták be, olyan emberként, akit a pénzvágy mozgat, és le akarja járatni a kínai hatóságokat.

KÁVÉSZÜNET

A kavalkád és a „szent ügy”

Március 7-án és 8-án a Néprajzi Múzeum auláját színes kavalkád töltötte meg, ugyanis Arab Kulturális Napokat tartottak az intézményben. A rendezvényen számos arab ország diplomatái, valamint üzletemberek és a tudományos élet képviselői is részt vettek. A rendezvény védnökei Dr. Nourdine Benomar, a Marokkói Királyság nagykövete és egyben a Budapestre Akkreditált Arab Nagykövetek Tanácsának dékánja, magyar részről pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke voltak. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta.

A ditrói tudós

Több, mint érdekes, sőt ritka jelenségnek számít a természettudományok történetében, hogy egy család több tagja is kiemelkedő eredménnyel művelje ugyanazt a tudományterületet, ráadásul egyidejűleg. Márpedig Vendl Aladár öt gyermeke közül három is a geológiai tudományok mellett döntött: ifjabb Vendl Aladár, Vendl Mária és Vendl Miklós is. Hármójuk közül most Vendl Mária krisztallográfusra (kristálytankutató), mineralógusra (ásványtankutató) emlékezünk, aki a – még napjainkban is méltán nagy népszerűségnek örvendő – A drága­kövek – különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című kötet társszerzője.

Memóriaőrző

Bár a demencia világszerte súlyos népegészségügyi probléma, hazánkban sajnos mégsem kap elég figyelmet. Ezen szeretne változtatni a nem oly rég megjelent Memóriaőrző című kötet szerzője, Juhász Ágnes demenciára specializálódott szakápoló, akivel együtt boncolgattuk ezt a kérdéskört.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!