hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 08. 05. (XX/31) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Az iszlám újraértelmezése Franciaországban

Hibás döntés volt – ennyit már kénytelen volt elismerni a francia miniszterelnök a múlt heti templomi merénylet egyik elkövetőjének szabadon engedése kapcsán. A francia kormányt heves bírálatok érik amiatt, hogy nem lép fel hatékonyan az egyre erősödő terrorveszély ellen, amely az elmúlt másfél évben már közel 300 ember életét követelte. A kabinet ezért lépni készül: többek között a mecsetek külföldi finanszírozásának betiltását fontolgatja.

Dél- és Kelet-Európa tart leginkább a bevándorlóktól

Az európaiak több mint 70 százaléka úgy véli, hogy a multikulturalizmus romboló hatással lesz hazájára és több mint felük szerint a bevándorlók miatt további terrorcselekmények fognak történni az öreg kontinensen – derül ki a Pew Research Center által idén tavasszal végzett kutatásból. A felmérésben részt vevő tíz európai uniós tagállam közül Magyarország bizonyult a leginkább muszlimellenesnek, miközben általánosságban elmondható, hogy a dél- és kelet-európai országok lakossága negatívabb színben látja az iszlámot és a bevándorlást a nyugati államokhoz képest.

Kíméletlen, hisztérikus kampány

Lezajlottak a pártkonvenciók, hivatalosan is jelöltek lettek a jelöltek, így a hivatalos menetrend szerint is elkezdődött az amerikai elnökválasztási kampány. Ami persze már tavaly ősz óta tart, de most már klasszikus westernpárbajként, szemtől-szembe. Nem véletlen, hogy a jelölőgyűlések óta a kampány hangvétele is megváltozott: az eddig sem visszafogott minősítések helyett az ellenfelek nyíltan karaktergyilkos jelzőket igyekeznek a másik félre ragasztani. Valóban nem volt még ilyen feszült, már-már hisztérikus elnökválasztási harc az elmúlt évtizedekben. És még hátra van három hónap.

Az IMF beáldozta a görögöket az eurózónáért

Súlyos felelŐsség terheli a Nemzetközi Valutaalap vezetőségét az eurózóna válságáért – írja a Telegraph, amelynek birtokába került az IMF független kiértékelő hivatalának lesújtó jelentése. A riport nincs elragadtatva a Valutaalap válságkezelő módszerétől, amelyről kiderült, hogy Görögország feláldozásával kívánta megmenteni az eurózónát. A kritika nem spórol a kemény szavakkal: a vezetőség elárulta saját elveit, számtalanszor tévesen ítélték meg Görögország helyzetét, elvakult híveivé váltak az eurónak, és figyelmen kívül hagyták az euróövezet adósságválságának jeleit.

Assange közbelép

Amikor július elején a WikiLeaks portál nyilvánosságra hozta Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjének több mint 1200 olyan e-mailjét, amelyet még külügyminiszterként írt és küldött el az iraki háborúval kapcsolatban, és amelyeket szabályellenesen a magánszerverén tárolt, már sejthető volt, hogy a Julian Assange által alapított portál fontos szerepet fog játszani az idei elnökválasztási kampányban. Azóta a Demokrata Párt teljes vezérkara belebukott a WikiLeaks által robbantott botrányba, de lehet, hogy Donald Trumpon ez sem segít.

Csapás és válaszcsapás

Végső ostromra készülnek Aszad seregei az oroszok támogatásával Aleppó ellen, melynek néhány százezerre apadt lakosságát hol hordóbombákkal, hol egyéb tiltott fegyverekkel tizedeli a rezsim hadserege. Eközben a lázadók egy állítólag humanitárius szállítmányt vivő helikoptert lőttek le, és embertelenül meggyalázták a lezuhant gép orosz személyzetének holttestét, amire még kegyetlenebb bombázásokkal válaszolt a légierő. Mindemellett pedig az Iszlám Állam is fenyegető üzenetet küldött az oroszoknak szíriai szerepvállalásuk miatt.

Belföld

Érvényes lesz-e a népszavazás?

Stabilizálódni látszik a helyzet a magyar–szerb határon a július elején életbe léptetett intézkedések nyomán. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó egyenesen arról számolt be a közmédiában, hogy megszűntek a tiltott határátlépések határainkon. A közvélemény-kutatók mérései szerint egyáltalán nem kizárt, hogy érvényes és eredményes lesz az októberi népszavazás.

Új megállapodás az EU és az Egyesült Államok között

Új fejezet nyílt az amerikai-európai kapcsolatok történetében, miután az unió is elfogadta az úgynevezett Adatvédelmi Pajzs megállapodást. Az egyezmény célja, hogy védje az uniós állampolgárok amerikai vállalatok - mint például a Google vagy a Facebook - által tárolt adatait. Cserébe a szerződésben rögzített adatvédelmi elvek betartásáért az Egyesült Államokban is kezelhetik és tárolhatják európai lakosok adatait.

Mi a jó nyugdíjrendszer titka?

Mindenki vágyik anyagi stabilitásra, és szeretne gondtalanul élni nyugdíjas éveiben. Ehhez képest Európa – és benne hazánk – olyan demográfiai és pénzügyi problémákkal küzd, amelyek nem sok jót ígérnek a jövő nyugdíjasainak. De mitől sikeres egy nyugdíjrendszer? És melyek a leginkább fenntartható rendszerek a világon?

Rejtett világ a Jára völgyében

A Hagyomány szerint minden évben március második felében indulnak útnak téli szálláshelyükről a sátoros cigányok. A még hagyományos életformát élő vándorcigányok számára a megélhetést késő őszig az erdők biztosítják. Nagyobb települések közelében, de elkerülve a forgalmas főutakat, egy-egy folyó árterületén vagy tó közelében fekvő réten telepszenek meg. Az életforma már letűnőben van, csak pár család járja az országutakat, velük futottunk össze Erdély egyik zugában, a Jára völgyében.

Hit és értékek

Megrázó könyv a keresztények szenvedéseiről

Miután az Iszlám Államnak hűséget esküdött két fiatal terrorista lefejezett egy idős katolikus papot Normandiában, több elemző azt állította, hogy új fejezet kezdődött a terrorszervezet történetében, nevezetesen az, hogy most már nyíltan keresztények ellen támadnak. Valójában azonban egy tavaly megjelent kutatás szerint a világon minden öt percben meggyilkolnak egy keresztényt a hite miatt, és ebben az Iszlám Állam mellett más csoportok is jelentős szerepet játszanak. A mai mártírokról írt könyvet a Vértanúk Hangja keresztény jogvédő szervezet. A tavasszal megjelent, nagy sikerű I Am N (N vagyok) című kötetet – amelyben tragikus veszteségekről és csodálatos szabadulásokról beszélnek szemtanúk - ősszel magyarul is kiadja a Patmos Records Kiadó. Részlet a könyvből, arról a napról, amikor az Iszlám Állam elfoglalta az iraki Moszul városát.

A világ, ahogyan Hillary Clinton látja

Megosztás helyett összefogás, falak helyett befogadás, félelem helyett remény. Hillary Clinton elnökjelölti beszédében elutasította azt a képet, amelyet Donald Trump – aki szerinte alkalmatlan elnöknek – festett Amerikáról és a világról. Clinton megfogadta: folytatja, amit Barack Obama elkezdett, és megköszönte, hogy az elnök segített neki „jobb emberré válni”. Megígérte, hogy minden amerikai állampolgár elnöke lesz, és esélyt ad minden embernek a jobb életre. (A beszédet magyar szinkronnal az atv.hu oldalán nézhetik meg.)

HÁTTÉR

Riói nyitány

Rio de Janeiro ad otthont az idén 31. alkalommal megrendezett nyári olimpiai játékoknak, amelyen 207 nemzet legkiválóbb sportolói mérik össze erejüket országuk és saját nevük dicsőségére. A stadionok építésével kapcsolatos tisztázatlan körülmények, az előkészületek alatti folyamatos tüntetések, Brazília ingadozó gazdasági ereje és a növekvő terrorfenyegetettség erős alapot szolgáltat a kritikusok számára.

Kvantumugrás a számítógépekben

2001: Űrodüsszeia, Terminátor, Én, a robot; néhány azok közül a disztrópikus történetek közül, melyekben a kor legmodernebb számítógépei átveszik a hatalmat az emberiség felett. Bár a mesterséges intelligencia kutatása még messze van attól, hogy egy önállóan gondolkodó gép alkotói ellen forduljon, a számítógépek adatfeldolgozásának felgyorsítására való törekvések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezek a kvantumkomputereknek nevezett eszközök teljesen átformálhatják a számítógépek működéséről alkotott tudásunkat. Segítségükkel a tudomány sokkal eredményesebb lehet a világ működésének megértésében, ezen gépek elképesztő teljesítménye azonban nem csekély kockázatot is rejt magában.

Betonba öntött utópia

Le Corbusier munkáit a világörökség részévé fogadta az UNESCO ezzel foglalkozó bizottsága. „Építészet vagy forradalom” – vallotta a francia–svájci építész, aki az építészetre az emberek életszínvonalát javító társadalmi programként tekintett, s mint ilyenben, ő maga forradalmit alkotott. Nevezték őrültnek, hibáztatják a modern, lélektelen betongettók kialakulásáért, az általa tervezett lakótömbökben ma mégis elégedettek az emberek, és kifejezetten jó közösségek jöttek létre.

A nagykállói rabbi libapásztora

Nagykálló régi mezőváros a sárga poros Nyírség szívében. Krúdy Gyula egyik kedvenc helye. Itt tevékenykedett hosszú időn át a csodatevő reb Jichák Ejzik Taub, számtalan történet, korabeli sajtómegjelenés és a közismert Szól a kakas már című zsidó „himnusz” őrzi emlékét.

A sátánizmus polgári arca

Amikor Anton Szandor LaVey előadóművész és okkultista 1966-ban megalapította a Sátán Egyházát (Church of Satan) San Franciscóban, még senki sem gondolta volna, hogy ennek a periférikus és underground szervezetnek az „antikeresztény” spirituális gyökereiből táplálkozó filozófia és a kulturális sátánizmus 50 évvel később már széles társadalmi támogatottságot élvez és „polgárjogot” nyer. A Washington Post a napokban számolt be arról, hogy a New York-i székhelyű Sátánista Templom (Satanic Temple) szervezet a világnézeti semlegességre hivatkozva, kihasználva a demokratikus intézményrendszert hogyan próbál állami támogatást szerezni ahhoz, hogy az állami általános iskolákban kisgyerekek számára tarthassanak foglalkozásokat.

Kína nem olcsó többé

Immár több évtizedes az a vélekedés, ami minden nyugati fogyasztó fejében ott van a kínai termékekről: valahányszor meghalljuk a „made in China” kifejezést, olcsó dolgokra asszociálunk. Csakhogy lassan fel kell hagynunk ezzel a tévhittel, ugyanis ma már több vállalat esetében még Amerikában is kifizetődőbb gyárat létesíteni, mint a távoli Kínában, ahol az energia és a munkaerő ára egyre drágábbá teszi a termelést a nemzetközi vállalatok számára.

KÁVÉSZÜNET

A filmipar bohém lovagja

Bohém ugyan, de nem egy mindennapi ember. Lovag, aki bajtársias barátságot ápolt Churchillel; egy jó barát, akinek az ötlete nyomán megszületett Chaplin, A Diktátor című filmje; egy profi, akinek az egész szakma lekötelezettje. „Korda halálával a filmiparból kiveszett a szellem. Nincs igazi örököse, nincs senki, akivel lehetne nem filmről is beszélgetni… hanem festészetről, költészetről, zenéről, bármiről a világon, csak nem az iparról” – vallott róla Graham Greene. Egy magyar, aki Hollywoodot hazai pályán verte.

Aranytojás, ezüstkolloid, fabatka

Gyógyítja az AIDS-et, erősíti a csontokat, az örök élet elixírje, csak a gyógyszermaffia titkolja előlünk. Az ezüstkolloidok gyártói puszta jóindulatból csinálnak 3000-szeres hasznot hígított ezüstből. Mire jók az ezüstkolloidok, van-e bármiféle haszna az ezüstnek a gyógyászatban? Meleg Sándor, az Alimento Blog szerzője válaszol.

A hatmillió forintos pizzafutár

Az amerikai Domino’s pizzahálózat hosszabb ideje kísérletezik azzal, hogyan tudná az emberi munkaerőt lecsökkenteni és a pizzarendelési és -kiszállítási munkafolyamatokat automatizálni. Néhány éve a franchise nagy-britanniai csoportja megpróbálta a drónnal történő kézbesítést, ám a tapasztalatok alapján úgy tűnik, egyelőre ott sem repül még a sült galamb – vagyis a pizza – az emberek szájába.

Multikulti és hipertolerancia

A Star Trek a filmtörténet egyik monumentális vállalko­zása. Időben és térben is az. A fél évszázados márkanév­hez tartozó tévésorozatok, majd mozifilmek rendre vissza­tükrözték a kort, melyben készültek. A legújabb részben (Mindenen túl) ennek megfelelően a békés, jóléti világ elpusz­títására kerülne sor egy elszánt és megkeseredett pusztító által, akiben korunk terroristájára ismerünk. És akit egyedül - az immár a melegházasságot is képviselő – Enterprise űrhajó legénysége állíthat meg.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!