hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

„Minél eredményesebb Netanjahu, annál inkább gyűlölik” –interjú a Likud külügyi igazgatójával

Izrael választópolgárai ismét az urnákhoz járulnak a jövő héten. A politikai csatározások középpontjában a miniszterelnök személye áll. A helyzet megértésében Eli Vered Hazan, a Likud külügyi igazgatója segítette lapunkat.

„Szörnykoalíció” Netanjahu ellen

Két éven belül a negyedik választásra kerül sor Izraelben, látszólag ugyanazokkal a szereplőkkel, akikkel az eddigi patthelyzetek egymás után kialakultak. Közelebbről nézve azért árnyaltabb a kép. Az eddigi választások is referendumnak számítottak az utóbbi évtizedek legnépszerűbb és legsikeresebb izraeli miniszterelnökéről, Benjamin Netanjahuról. Most sincs ez másként, kiegészülve azzal, hogy a szavazáson az állampolgárok az elmúlt egy év járványügyi válságkezeléséről is véleményt mondhatnak.

Biden Közel-Kelet-politikája Trump minden sikerét alááshatja

Miközben az új amerikai kormányzat gőzerővel ássa alá Trump közel-keleti örökségét – többek között a békeegyezményekre vonatkozóan –, a zsidó állam és újdonsült arab partnerei katonai szövetséget hozhatnak létre Iránnal szemben.

Cenzúrázni kezdte az Amazon a genderkritikus irodalmat

Az Amazon napjaink legforgalmasabb online áruháza, és a könyvek az elsők között voltak, amelyeket a cég a történelme során árusított. Ma egy új tendenciával nézhetünk szembe: sorra veszik le a polcokról a transzneműeket és A genderideológiát kritizáló könyveket, amelyek – úgy tűnik – lassan egy kategóriába esnek a rasszista tartalmakkal.

Mi vezetett az Unió vakcinafiaskójához?

Németországhoz képest Szerbiában kétszeres hatékonysággal zajlik az oltások beadása, az EU oltási stratégiájából kimaradó Egyesült Királyság átoltottsági szintje pedig hónapokkal megelőzi a tagállamok átlagát. Mivel magyarázható az országok mérete és hatékonysága közötti fordított arányosság? Megbukott volna az Unió járványkezelési stratégiája?

Belföld

Így alakítaná át az ellenzék a jelenlegi családpolitikát

Melyik párt családtámogatási rendszerével járna legjobban egy nagycsalád? Megmaradna-e a CSOK? Az ellenzéki összefogás pártjait kérdeztük arról, mit változtatnának a jelenlegi családtámogatási rendszeren.

Téveszmék és jogos kérdések: ezért hódít az oltásellenesség

A COVID-19 járvány mellett egy nehezebben észlelhető, elsősorban az elmét támadó fertőzés is globális méreteket öltött. Ez a „vírus” amellett, hogy az adott egyén szervezetét fenyegeti, a környezetében élők egészségére is pusztító hatással lehet.

Harcban a harmadik hullámmal: Szlávik János főorvossal beszélgettünk

Milyen szerepe van a koronavírus új mutációinak a járvány ismételt felfutásában? Van-e szükség újabb intéz­kedésekre? Mikor tetőzik a járvány? Mikor érezhetjük az oltások hatását? Többek között ezeket a kérdéseket tettük fel a Dél-pesti Centrumkórház infektológusának.

Kedves Olvasó!

Mintha kis bányászok dolgoznának belülről kifelé a fejemben, ütemes tempóban, éjjel-nappal – soha ezelőtt ilyen fejfájást nem éreztem. Ülni sem tudtam, csak feküdni, a vérnyomásom meg az egekbe szökött, és gyógyszerrel sem ment lentebb.

HÁTTÉR

Holttest a folyóban: a Covid durván növeli az agressziót

Megrázta Franciaországot a 14 éves Alisha halála, akit társai előbb a neten zaklattak, majd megvertek, és a Szajnába fullasztottak. A kamaszok mindannyian egy jó nevű gimnázium tanulói. Az eset még inkább ráirányította a figyelmet az online kortárs bántalmazásra, miközben a járvány miatt általában is növekszik az agresszió.

„A Vatikán rácsapta az ajtót a melegmozgalomra”

A Vatikán bejelentette, hogy a katolikus egyház a jövőben sem fogja megáldani az egynemű párok kapcsolatát, mert Isten „nem áldhat meg bűnöket”. A Hittani Kongregáció nyilatkozatát Ferenc pápa is jóváhagyta. A kategorikus döntés kihúzza a talajt a liberális keresztény érvelés alól, miszerint az egyháznak alkalmazkodnia kellene a család fogalmának progresszív bővüléséhez.

"A Covid-járvány felgyorsítja a futballipar centralizációját"- beszélgetés Dénes Ferenc sportközgazdásszal

A nagyok még nagyobbak lesznek, a piaci alapon gazdálkodó kisebb csapatok közül pedig több akár csődbe is mehet – mondja Dénes Ferenc sportközgazdász, akit a nézői élményről, a mesterséges intelligencia edzőkről, a transzsportolókról és a magyar sportpolitikáról is kérdeztünk.

KÁVÉSZÜNET

Leves, szappan, üdvösség: a keresztény feminizmus hajnala

„Ha jobbá akarjuk tenni a jövőt, a jelenbe kell beavatkoznunk.” Rengeteg ehhez hasonló mondata volt annak az asszonynak, aki a 19. században felgyűrte az ingujját, és sokak ámulatát kiváltva szervezte meg a jótékonyság és az evangelizálás forradalmi, a modern kor úttörőjének számító szervezetét, az Üdvhadsereget.

Férfigyűlölet helyett: ilyen a konzervatív feminizmus

Kiket nevezünk a 21. században feministáknak és milyen kép jut eszünkbe legelőször e szó hallatán? Valóban szemben állnak egymással a konzervatív értékek és a feminizmus? Milyen ügyek mentén találkozhat a két, napjainkban ellentétesnek tűnő eszmerendszer, és hogyan érdemes érvelni mellette a polkorrekt világban?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!