Catherine Mumford 1829-ben született, lassan 200 éve, nevét – azaz inkább férjezett nevét: Catherine Booth – azonban ma sem kerülhetjük meg akkor, ha a társadalmi felelősségvállalásról és a nők egyenjogúságának témájáról beszélünk. Ez utóbbi egészen más értelemben és mértékben létezett, mint napjainkban, amikor lassan már egy kis egyenlőtlenségért is kiáltozunk, annyira átestünk a ló túloldalára. Amikor mindenki már csak az egyénnel, az individuummal, annak szabadságával és mindenki fölött álló jogával foglalkozik, szokatlan, hogy Catherine 150-180 éve azért emelte fel a nők mellett a szavát, mert rengetegen éltek szegénységben, elesett állapotban, és váltak a prostitúció áldozataivá.
Catherine egy hintó- és lovaskocsikészítő, alkalmi prédikátor apa és egy mélyen vallásos, puritán anya gyermekeként látta meg a napvilágot Ashbourne-ben, Angliában. Fiatalon ágyhoz kötve töltötte a mindennapjait, gerincproblémái ugyanis nehézzé tették az egyszerű ülést vagy járkálást is. Ezeket az időket azonban tanulásra szánta: iskoláit így végezte el, kiművelte magát korának teológiáiból, és 12 éves korára nyolcszor olvasta el a Bibliát. Azt mesélték róla, hogy egy nagyon komoly és egyszerre érzékeny kislány, majd fiatal hölgy volt, aki hamar felfigyelt a társadalom problémáira. A család később Londonba költözött, ahol a nagyváros minden bajával szembesült.
Egy fiatalokat mértékletességre intő társaságnál dolgozott egészen fiatalon, s cikkeket írt az egyesület magazinjába az alkoholizmus káros voltáról. Ez a téma egész életében foglalkoztatta. Szüleivel a helyi metodista gyülekezetet látogatták, és igen elkötelezett hívei voltak a John Wesley nevével fémjelzett, de az anglikán egyháztól a 18. században elváló felekezetnek. Az egyházat a bizonyságok mondása, a fegyelem, buzgóság és néhol a puritanizmus jellemezte, s tagjai nagy hangsúlyt fektettek az Isten kegyelméből való teljes megszentelődésre. E hitvallások mentén élt Catherine is, s későbbi tanításai is ebből a magból nőttek ki.