A 2020 júniusában beterjesztett uniós oltási stratégia máig nem hozott kellő eredményeket. (Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix)
A globális „oltóverseny” elmúlt 10 hónapja során Brüsszel mindvégig nagyfokú óvatosságot mutatott az orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatban, habár az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nyilatkozatai alapján nem tett ilyen módon különbséget a vakcinák között: „ugyanazokat az előírásokat kell követni a minőséget, a biztonságot és a hatékonyságot illetően, mint bármely más oltóanyag esetében” – hangsúlyozták.
Nem tagadható azonban az sem, hogy az előbb említett oltóanyagok engedélyezése tekintetében az elbírálás jelentős mértékben lemaradt a nyugati vakcinákhoz képest. Felmerülhet tehát: vajon attól tartott az Unió, hogy Moszkva és Peking ezáltal az EU-n belüli befolyását kívánja kiterjeszteni?
Érthető módon a globális szintű probléma ellenére a világgazdasági, geopolitikai verseny és a piaci szereplők érdekei nem szűnnek meg.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »