Zsidó tükörben
2005. 08. 16.
Gerő András A zsidó szempont cím? tanulmánykötete azért érdekes olvasmány, mert nehezen megválaszolható kérdéseket tesz fel, izgalmas ellentmondásokra hívja fel a figyelmet az utóbbi két évszázad történelmében. Azt járja körül, hogyan alakult Magyarországon a zsidó kisebbség és a nem zsidó, magyar többség viszonya az utóbbi két évszázadban. Elemzi, hogy miféle identitásformákat alakítottak ki maguknak a zsidók (ezen nemcsak a vallás gyakorlóit, hanem a származásuk alapján zsidónak tekintett magyarokat is érti), és hogyan reagált minderre az őket befogadó társadalom. Mivel állítását – hogy tudniillik létezne különálló zsidó szempont, melynek alapján meg lehetne írni az időszak történetét – Gerő nyomban meg is cáfolja, vagy legalábbis erős kétségeit fejezi ki, érthető, hogy recenziómnak többféleképpen értelmezhető címet adtam. Lehet a tükör zsidó (mondjuk keretén egy, a judaizmusra utaló motívummal), de lehet zsidó az is, aki forgatja, nézi magát és másokat benne, mint a tanulmánykötet szerzője. De mert egy kritika nemcsak arról szól, ami a tárgya, de az írójáról is, a címmel akár magamra is utalhatok