hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tell Vilmos és az iszlám

2009. 12. 04.
Az alapvető ellentmondás, mely már a 19. század óta fennáll az iszlám és a „hitetlen" világ között, úgy foglalható össze: náluk a vallás korlátozza az államot, nálunk pedig az állam a vallást. A Vatikánba, mely a katolikusok központja, minden további nélkül beléphetnek más vallásúak, ugyanígy Jeruzsálembe is, meglátogathatják a legszentebb helyet, a Siratófalat is, senki nem akadályozza meg őket ebben. Ezzel szemben Mekkába, ahová minden igazhitűnek kötelessége elzarándokolni, sem katolikus, sem zsidó nem teheti be a lábát, erről a „szent helyek őrzőjének" Szaúd- Arábiának a törvényei rendelkeznek. Templomot sem lehet építeni, se toronnyal, se nélküle, de még egy Biblia birtoklását is súlyos börtönbüntetéssel sújtják.

A november 29-én, vasárnap tartott népszavazáson a svájciak 57 százalékos többséggel megtiltották további minaretek építését a Svájci Államszövetség területén.

26 kanton közül 22-ben győztek a „nemek", ami azt jelzi, hogy Tell Vilmos országában az emberek tartanak az iszlám terjedésétől. Rögtön le kell szögezni, hogy Svájcban már felépült négy minaret, s ezek lebontásáról a referendum nem rendelkezett, megmaradhatnak a jelenlegi formájukban. A tilalom új dzsámik és mecsetek építésére sem vonatkozik, csak a minaretekre: amennyiben a bevándorlók révén megszaporodó mohamedán hitű, jórészt a Balkánról származó bevándorlók igénylik, építhetnek maguknak új imahelyeket, csak éppen minaretek nélkül.

Svájcban hosszas vita folyt arról, hogy kiírható-e népszavazás erről a kérdésről. A szövetségi alkotmány úgy rendelkezik, hogy minden olyan indítványt fel lehet terjeszteni népszavazásra, amely nem ellentétes a nemzetközi joggal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!