hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 10. 22. (VIII/43) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A nép marasztalja Lukasenkót

Belorussziában (Fehéroroszországban) október 17-én zajlottak le a parlamenti választások, valamint a népszavazás arról, kapjon-e jogot Lukasenko, hogy harmadszor is induljon az elnöki tisztségért.  A számlálóbizottság adatai szerint a választók 77 százaléka szavazott rá, míg az ellenzékből senki sem jutott a parlamentbe. "Lukasenko még elnök lesz egy jó ideig – amíg csak a Kremlben másképp nem döntenek" – reagált a történtekre az amerikai sajtó. A Washington Post szerint a belorusz elnök még az eddiginél is szorosabb függőségbe került Moszkvától, amit "Putyin imperialista törekvéseivel" magyaráz. Ezenkívül úgy látja, Belorussziában a választók több mint fele a diktatúra megerősödése ellen voksolt az elmúlt vasárnap. 

Irakról veszekedtek a csúcson

A tervezettnél kevesebb résztvevővel zajlott le a Haladó kormányzás című kétnapos konferencia a múlt héten Budapesten és a balatonöszödi üdülőben. Az iraki beavatkozás kérdése a baloldalt is megosztja: parázs vita bontakozott ki az amerikai megszállást teljes mellszélességgel támogató Tony Blair brit, valamint a csapatait Irakból kivonó Zapatero spanyol miniszterelnök között. 

Ultimátum után ráció

Az alakulófélben lévő Európai Bizottság (EB) hányatott sorsa újabb fordulatot vett azzal, hogy Martin Schulz szocialista frakcióelnök hadat üzent José Manuel Duaro Barrosónak, az EB majdani főbiztosának. A német szociáldemokraták európai listájának vezetője múlt csütörtökön közölte: a bizottság leszavazását javasolja, ha Barroso nem változtatja meg Rocco Buttiglione markánsan konzervatív néppárti jelölt hatáskörét. Mint emlékezetes, az olasz katolikus filozófus, pápai tanácsadó elsősorban a homoszexualitásról szóló elítélő nyilatkozataival vívta ki az Európai Parlament (EP) szocialista és liberális frakcióinak ellenérzését és politikai támadásait.

Utolsó esély Iránnak

Irán elutasít minden olyan javaslatot, amely a közel-keleti országot az urán dúsításával kapcsolatos tevékenységeinek leállítására igyekszik rábírni. A bejelentés azt követően hangzott el, hogy a G8-ak a múlt pénteken tárgyalásokat folytattak arról, hogyan akadályozhatnák meg Iránt atomfegyver előállítására tett kísérleteinek folytatásában.

Belföld

Generációs ugrás

Az acélszürke és a tengerkék színek domináltak a szocialista kongresszuson. A szervezők különösen büszkék voltak arra a "csúcsszuper" vetítőre, amely egyszerre háromfajta mozgóképet tudott vetíteni a majd\' negyvenméteres vászonra. "A világon száz – ebből három Spielbergnek –, de az országban csak egy van belőle" – mondogatták. Korábban az MSZP-gyűlések anakronisztikus stílusjegyeket viseltek magukon, méghozzá a szocreál és futurizmus egyvelegét. Mára a szocreál eltűnt, és maradt a tetőtől talpig high-tech, amely ugyan profizmust sugall, de – lakberendezők állításai szerint – a személytelensége a magánszférában nehezen elviselhető. Manapság elsősorban az üzleti világ alkalmazza a tudás-hatalom-pénz uralmát kifejező stílust.

Oltári trónkövetelés

Figyelemre méltó kezdeményezés otthonául szolgált október elején a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE). A Keresztény Közéleti Akadémia által szervezett "A város lelke az egyház" cím? konferencián ugyanis bemutatásra került az önkormányzatok és a helyi egyházak új típusú, gyakorlatilag intézményes összefonódásának a legapróbb részletekig kidolgozott kézikönyve. 

Hit és értékek

Ramadán: háború vagy béke?

Múlt héten vette kezdetét az az ünnep, amit a földön a legtöbben  ünnepelnek. A ramadán (törökül: ramazán) az elkövetkező hónapban nemcsak a Közel-Keleten vagy Afrikában, a Kaukázusban, Dél-kelet-Ázsiában, de Amerikában és Nyugat-Európában is meghatározza közel egymilliárd muzulmán hívő életét. Az ünnep látszólag sokban emlékeztet a kereszténység és a zsidó vallás egyes ünnepeire, ám a hasonlóságok mellett legalább annyi lényeges ponton találunk különbségeket is.

HÁTTÉR

Hősök a pesti utcán

"1956. október 24. kora hajnalán az egyetemista zászlóalj három százada teljes menetfelszerelésben sorakozott a bajai gyalogsági laktanya lőszertára mellett. Álltunk a sűr? ködben, fejünkön acélsisak, vállunkon puska, lőszerünk egy darab se. Az egész ezredet riadóztatták. A ténylegesek két zászlóalja már indulásra kész csapatszállító teherautókon ült. Nekünk fogalmunk sem volt, mire jó ez a nagy felhajtás, hiszen az őszi hadgyakorlat már lezajlott. Azt reméltük, hogy egy héttel leszerelésünk előtt már nem kellmagunkat megerőltetnünk. Álltunk a számunkra kijelölt helyen, és vártuk az elkövetkezendőket. Azért mégis nem mindennapi esemény történhetett, ami Dobi századost, ezredünk parancsnokát arra késztette, hogy személyes megjelenésével tiszteljen meg minket. 

Karakterek csatája

John Kerry sikeres televíziós szereplése ellenére George W. Bush növelte támogatottságát alig két héttel a november 2-ai elnökválasztás előtt. Bush nyolc százalékpontos vezetésre tett szert demokrata párti kihívójával szemben a CNN hírtelevízió, a USA Today és a Gallup Intézet közös közvélemény-kutatása szerint. A hétvégén közzétett eredmények fényében az esélyek a televíziós viták előtti állapotra rendeződtek vissza. 

A Császárról jelentett Novák

Nem tagadok semmit – felelte Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó arra a kérdésünkre, ő volt-e a Nemere fedőnev? ügynök, aki legalább tizenöt éven keresztül adott jelentéseket csapattársairól a belügyminisztérium III/III-as belső elhárításának. Novákot 1967-ben szervezték be, és a levéltári adatok szerint legfontosabb feladata minden idők egyik legnagyobb magyar focistája, az aranylabdás Albert Flórián megfigyelése volt.

Izraeliek Bush mellett

A "Mi a véleménye a világnak az Egyesült Államokról?" kérdéssel lehetne összefoglalni annak a felmérésnek a célját, amelynek adatait múlt pénteken hozták nyilvánosságra. A világ tíz vezető napilapja által készített felmérés szerint a vizsgált országok közül nyolcnak a lakossága szívesebben látná John Kerryt az Egyesült Államok élén az elkövetkező négy év során. A vizsgálatból kiderül, hogy az Egyesült Államok megítélése valamennyi országban jelentősen romlott Georges W. Bush elnöksége alatt, kivéve Izraelt. 

Utolsó erőfeszítések

Végső szakaszához érkezett Amerikában a választási hadjárat, a tévéhirdetések pedig mérges személyeskedésekké, félelemkeltéssé fajultak. A Bush-kampány azt igyekszik a fejekbe verni, hogy aki Kerryre adja le a voksát, az a belföldi bizonytalanság mellett tör lándzsát, míg Kerry tábora azzal érvel, hogy Bush iraki politikája szükségtelen halálos áldozatokat követel, és ha az elnök hivatalban marad, ez tovább folytatódik. 

Csökkentés lendületből

Engedett a jegybank – a piac és az elemzők várakozásainak megfelelően 0,5 százalékponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot. Úgy tűnik, az így kialakult 10,5 százalékos kamat még mindig kedvező (kellően magas) a befektetők számára, ami megmutatkozott a forint árfolyamának mozgásában is. 

Az unióval nem lehet kukoricázni

Idén a hazai gazdálkodók már uniós társaikkal megegyező elbírálásban részesülnek a gabonapiaci támogatásokban. A csatlakozás előtt sok politikus biztatta vidéki fórumokon gazdáinkat, hogy már csak néhány évet kell kibírni, és a rendszeres gabona-, sertés-, stb. piaci zavarok az unión belül egy csapásra megoldódnak. Persze ekkor még sem a politikusok előtt, sem a gazdálkodók előtt nem voltak ismertek az uniós csoda részletei. A csatlakozást megelőző év súlyos felismerése volt, hogy a csoda működéséhez komoly intézményi és jogalkotási munka elvégzése szükséges. 

Kevesebb a pénzünk

Az idén csak emlékezetünkben él az előző évek magas bérnövekedése, a valóságban nem hogy nem nőtt, hanem 0,1 százalékkal csökkent az átlagkereset az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Ez az adat éppen azért is figyelemre méltó, mert a napokban a parlamentben éppen a jólétről, a jelenlegi és az előző ciklus kormányainak "szociális vívmányairól" folyt vita. 

Amerikai Kulcsár- és Cini-ügyek

Máshol is akadnak a Kulcsár Attiláéhoz és Zalatnay Ciniéhez hasonlatos ügyek. Az Enron-botrány óta szemmel láthatóan szemfülesebbé váló amerikai hatóságok egyre több fehérgalléros bűnözőt dugnak rács mögé. A legfrissebb amerikai botrányhős a számos tévéműsorban pénzügyi, befektetési tanácsokat osztogató Todd M. Eberhard, aki több milliárd forintra rúgó sikkasztásaiért és csalásaiért akár tíz évet is kaphat. Az életmódműsorok amerikai királynője, Martha Stewart pedig közel fél évig lesz a büntetés-végrehajtás vendége.

KÁVÉSZÜNET

Az Új Eldorádó

Egy aranygyűr? elkészítése 20 tonna bányahulladékot termel – tudhatjuk meg Kocsis Tibor legújabb dokumentumfilmjéből, amely a romániai Verespatakról készült. Ahhoz, hogy a környék hegyeiben található 300 tonna aranyat mind kinyerjék, négy – jelentős történelmi múlttal és műemlékekkel rendelkező – falut kell eltüntetni a föld színéről. Helyükön négy darab 300 méter mély, ciános mocsár marad az utókorra. A visszafordíthatatlan környezetkárosítás haszna Románia számára csupán néhány száz millió dollár. Az Új Eldorádó cím? film – amely az aranyat kitermelni szándékozó kanadai nagyvállalat és az azt meggátolni igyekvő környezetvédők, helyi lakosok küzdelmét mutatja be – immár jelentős, nemzetközi fórumokon is vetítésre került. A rendezővel, Kocsis Tiborral készítettünk interjút. 

Az öldöklő medve

Veszett volt az a medve, amelyik hétvégén két embert széttépett, tizenegyet pedig megsebesített Erdélyben. A fertőzés gyanúja miatt keddre virradóra harmadfokú egészségügyi vesztegzár alá helyezték Brassót és környékét.  A Déli-Kárpátokban, a Keresztényhavas részének számító Cenk-hegy alján fekvő városban évről évre ismétlődő jelenség, hogy a medvék kijönnek az erdőből, leereszkednek a városszéli lakónegyedekbe, és a kukákból csemegéznek. Ezt olyan rendszerességgel tették, hogy a nyáron a brassói taxisok számukra jól jövedelmező turistalátványosságnak tekintették a kukázó medvéket, s tucatszámra fuvarozták a helyszínre a kül- és belföldi turistákat. "Az eddigi turistalátványosság azonban hirtelen tragédiává vált a városban" – fogalmazott az egyik városházi illetékes Brassóban. 

Valódi csodák palotája

1993 májusában kezdte meg a működését a Csodák Palotája Interaktív Tudományos Játszóházi program, mely Öveges professzor "játszva tanulás" módszerét alkalmazza. Itt van a fizika, kézzel fogható minden – morcos képlet nélkül. A kiállítás félévente változik, évente 150-200 ezer főnyi a látogatók száma.

Színpompás lakástextilek

A teremtett világ milliónyi színe vesz körül bennünket – gondoljunk csak arra, mennyit gyönyörködünk az évszakok meg-megújuló színpompájában. Az ősz meleg, érett színei, a tél vakító fehérsége-kékje, a tavasz zsendülő zöldje, a nyár gazdag színpalettája tálcán kínálja a színek legkülönfélébb harmonikus keverékét a textiltervezőknek és -készítőknek. A mai világban, de a régebbi korokban is éltek ezzel a kiváló lehetőséggel a textíliák mesterei.

Lakat alatt az olimpikon

Társaival együtt előzetes letartóztatásba helyezték Farkas Péter, egykoron Barcelonában olimpiai bajnokságot nyerő birkózót, miután édesanyja tulajdonában álló ingatlan melléképületében 50 millió forint érték? vadkender ültetvényre bukkantak a rendőrök. A harminchat éves egykori sportolót azzal gyanúsítják, hogy testvérével, és egy harmadik személlyel közösen ipari méretekben termesztette a tiltott növényt.

Újra itt a Megasztár

A TV2 felbuzdulva a Megasztár sikerein, úgy döntött, hogy tovább folytatja a jó torkú sztárjelöltek kereskedelmi televíziós tehetségkutatását. A 21. századi "Ki mit tud?" első sorozatának dobogósai már bizonyították, hogy ütőképes produkcióikkal kiharcolták helyüket a hazai popporondon. Tóth Vera és Gáspár Laci maguk mögött tudhatják első, kedvező fogadtatásra talált nagylemezük megjelenését. A tehetségkutatón többnyire saját szerzeményekkel szereplő Szabó Leslie bemutatkozó korongja is előkészületben van már. Sőt, mi több, Oláh Ibolyának, a Megasztár második helyezettjének újonnan megjelent "Egy sima, egy fordított" cím? bemutatkozó albuma már a megjelenést követő első héten meghódította a hazai lemezeladási listákat, és "bearanyozódott". Vállalkozó szellem? sztárjelöltekben idén sincsen hiány, a szervezők ígérete szerint a továbbiakban is töretlen színvonalon folytatódó műsor tehetségkutató felhívására ismét több ezren ragadtak mobiltelefont, hogy bekéredzkedjenek a leendő csillagjelöltek közé. 

Lebukott a Chelsea román légiósa

Az angol Premiershipben szereplő Chelsea csapatának tavaly 15,8 millió fontért szerződtetett eddigi sztárja, Adrian Mutu már eddig is bajban volt. A londoniakhoz nyáron érkezett Didier Drogba és Mateja Kezsman jó formája miatt a román klasszis kevés játéklehetőséghez jutott, amit igencsak zokon vett.  Éles hangon bírálta az egyesület, tavaly a Portóval BL-t nyerő új vezetőedzőjét, Jose Mourinhót, és kijelentette, ha a helyzet nem változik, akkor eligazol. Ráadásul össze is veszett a portugál szakemberrel, aki sérülésre hivatkozva nem akarta Mutut elengedni a román nemzeti csapatba. Ő viszont ment, és emiatt kétheti fizetését megvonták tőle. Mourinho akkor kijelentette, hogy a támadó ne számítson rá, hogy a közeljövőben helyet kap a londoniak kezdőcsapatában. Arra azonban a tréner sem gondolt, hogy ez az időszak két évig is eltarthat. 

Barrichello nagy tervei

A brazil Rubens Barrichello legutóbbi nyilatkozatában elárulta, nagy tervei vannak. Nemcsak a hétvégi, hazai futamát, a Brazil Nagydíjat akarja megnyerni, hanem 2005-ben a világbajnokságot is: "Gyorsaságban már utolértem Michael Schumachert, vagyis senki sem mondhatja, hogy csak második számú pilóta vagyok a Ferrarinál. Schumacher legyőzése vb-címet jelenthet. Befejezném pályafutásomat, ha egyszer arra ébrednék, hogy álmomban lassabb voltam Michaelnél" – mondta a maranellóiak brazilja.

Lemondott van Gaal

Lemondott posztjáról Louis van Gaal, az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának technikai igazgatója. A szakításra amiatt került sor, mert kibékíthetetlen ellentétbe került Ronald Koeman vezetőedzővel. Az együttessel 1992-ben UEFA Kupát, három évvel később pedig Bajnokok Ligáját nyerő van Gaal szerint a mostani alakulat képes arra, hogy eljusson a BL-ben a legjobb négy közé, ugyanakkor a korábbi kiváló játékos, Koeman szerint ez túlzott elvárás a fiatal gárdával szemben. A technikai igazgató már szombaton, a Heerenveen elleni 3–1-es hazai vereség után felajánlotta lemondását, amelyet aztán szerdán éjjel, a Maccabi Tel-Aviv felett aratott 3–0-ás BL-siker után fogadott el a vezetőség. A holland csapat a bajnokságban nyolc mérkőzés után a negyedik helyet foglalja el, míg a BL-ben most, a 3. fordulóban nyert először két vereséget követően.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!