hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lebukott a Chelsea román légiósa
Adrian Mutura kétéves eltiltás vár

2004. 10. 25.
Az angol Premiershipben szereplő Chelsea csapatának tavaly 15,8 millió fontért szerződtetett eddigi sztárja, Adrian Mutu már eddig is bajban volt. A londoniakhoz nyáron érkezett Didier Drogba és Mateja Kezsman jó formája miatt a román klasszis kevés játéklehetőséghez jutott, amit igencsak zokon vett.  Éles hangon bírálta az egyesület, tavaly a Portóval BL-t nyerő új vezetőedzőjét, Jose Mourinhót, és kijelentette, ha a helyzet nem változik, akkor eligazol. Ráadásul össze is veszett a portugál szakemberrel, aki sérülésre hivatkozva nem akarta Mutut elengedni a román nemzeti csapatba. Ő viszont ment, és emiatt kétheti fizetését megvonták tőle. Mourinho akkor kijelentette, hogy a támadó ne számítson rá, hogy a közeljövőben helyet kap a londoniak kezdőcsapatában. Arra azonban a tréner sem gondolt, hogy ez az időszak két évig is eltarthat. 

A Mail on Sunday nev? brit hetilap értesülése szerint egy Premiership-labdarúgót tiltott szer használatán értek a doppingellenőrök. Az újság sem az ő, sem klubja kilétét nem fedte fel, a RAI olasz televízióállomás azonban nevesített: Adrian Mutu az illető.

Az értesülést az angol játékos-szakszervezet is megerősítette, azt azonban akkor még nem hozták nyilvánosságra, milyen tiltott szert találtak a román válogatott labdarúgó szervezetében. "Egyelőre nem árulhatunk el semmilyen konkrétumot az ügyben, meg kell várnunk a B-próba eredményét, s a játékosra is hosszabb kihallgatás vár. Nem szeretnénk, ha álhírek látnának napvilágot" – mondta akkor Gordon Taylor elnök. 

A The Sun cím? bulvárlapra való hivatkozással azonban ismertté vált, hogy Mutu valószínűleg kokaint fogyasztott. Ezt az információt azóta hivatalosan is megerősítették. A hét elején a játékost a játékos-szakszervezet már ki is hallgatta, Mutu pedig elismerte vétkét, így kétéves eltiltásra számíthat.

Mutu zűrös magánéleti kilengései miatt egyébként is sűrűn szerepelt hazájában az újságok címoldalán. A bukaresti rendőrség éjszakai autós száguldásért állította elő, de Laura Andresan pornósztárral fenntartott kapcsolata, illetve a Macedónia elleni vb-selejtező előtti sztriptízbárban átmulatott éjszakája is híranyagot szolgáltatott a média számára. A doppingügy kapcsán pedig a lapok közül olyan is akad, amely a labdarúgó alvilági összeköttetéseire hívja fel a figyelmet, és olyan országosan ismert kábítószerdílerekkel hozza kapcsolatba, mint a Román Olimpiai Bizottság elnökének, Ion Tiriacnak a fia, illetve a Román Labdarúgó-szövetség elnökének, Mircea Sandúnak a lánya.

Mindezek ismeretében nem lenne meglepő, ha a Chelsea nem tartana tovább igényt Mutu szolgálataira, aki így a szerződésből hátralévő két évért járó tízmillió eurónak is búcsút mondhatna. (V. J.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!