hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az írott szó ereje
Szolzsenyicin

2008. 08. 13.
2008. július 30-án, életének kilencvenedik évében elhunyt Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin. Orosz írók közül ő volt az egyetlen, akinek megadatott, hogy a szellem embereként meghatározó szerepet játszhatott a szovjet rendszer megdöntésében. És még ezzel sem érte be: sikerült túlélnie a pártállamot, a „létező szocializmust”, melynek még a nyolcvanas években is évszázadokat jósoltak a nyugati társadalomtudósok és politikai elemzők.

Az írott szó és a nyilvánosság fegyverével harcolt a cenzúra és a zsarnokság
ellen, és győzött: az övéhez hasonló, világra szóló diadalt nem ismer a
világirodalom története.

Szolzsenyicin esetében azonban a goethei értelemben vett „világirodalom”
kategóriát fenntartással érdemes csak használni. Egészen más volt a viszonya
kora politikai életéhez, mint mondjuk a 19. századi klasszikusoknak,
Tolsztojnak, Turgenyevnek vagy Dosztojevszkijnek. Igaz, mindhárman többé-kevésbé
szemben álltak koruk uralkodó rendszerével, a cárizmussal, ketten közülük
emigrációban töltötték életük jelentős részét, sőt, Dosztojevszkij, miután
fogvatartói kegyetlenül eljátszották neki, hogy kivégzik, még évekig
raboskodott, mert részt vett egy összeesküvésnek minősített szervezkedésben.

Szolzsenyicin azonban még nem debütált íróként, még nem lépett a nyilvánosság
elé, amikor lecsapott rá a cárinál sokszorta könyörtelenebb önkényuralom
gépezete. A tüzértisztként szolgáló matematikatanárt a második világháború
utolsó hónapjaiban, Kelet-Poroszországban tartóztatták le egy magánjellegű
levele miatt, amelyben Sztálint bírálta, majd munkatáborba deportálták.
Csak nyolc évvel később engedték szabadon, és tizenegy évvel később
rehabilitálták, ezután kezdett el írással foglalkozni. Első, nagy visszhangot
kiváltott műveiben a munkatáborokban szerzett élményeit dolgozta fel. Ilyen műve
az Ivan Gyenyiszovics egy napja című alkotása, mely Hruscsov pártfőtitkársága
alatt, a Sztálin halálát követő olvadás időszakában meg is jelenhetett a
Szovjetunióban.

Az Iván Gyenyiszovics 1962-ben jelent meg Moszkvában mint az orosz realizmus
hagyományait folytató klasszikus kisregény. Művészi értékei vitathatatlanok, de
nem ezekkel, hanem a választott tárgyával keltett világvisszhangot. Nem ő volt
az egyetlen, aki megjelenítette a sztálini büntető-táborok, a gulágok belső
életét, de az ő műve volt az első, amely a Szovjetunióban legálisan megjelent,
és a baloldali nyugati értelmiség számára is hiteltelenítette a kommunista
propaganda addigi cáfolatait. 1962 Hruscsov pártfőtitkárságának legliberálisabb
éve volt, s ekkoriban már a nyugati közvélemény is kezdte kiismerni a totális
rendszerek igazi természetét. Megindult az 1968-ban kiteljesedő folyamat,
melynek során a baloldal fokozatosan szembefordult a „létező szocializmus”
rendszerével, a kommunista pártok világszerte rohamosan vesztettek
népszerűségükből. 1964-től azonban a Szovjetunióban már nem közölték a munkáit,
így A pokol tornácán és a Rákosztály című regényei már csak nyugaton jelenhettek
meg, nem is szólva a gigantikus történelmi leleplezésről, az immár világszerte
hiteles tanúságtételnek elfogadott, a túlélők beszámolóiból alkotott A Gulag
szigetcsoportról.

Szolzsenyicin különösen az utóbbival alkotott történelmet. Amikor nagy műve, az
először 1973-ban Párizsban kiadott A Gulag szigetcsoport napvilágot látott,
evidenssé vált, hogy a szovjet rendszer megtévesztésre, bűnre és erőszakra, és
sok millió ember tetemére épült, s nem maradhat fenn. Ezt követően Brezsnyevék
1974-ben kiutasították az országból Szolzsenyicint. Ekkor, az emigrációban, négy
év késéssel átvehette az 1970-ben neki ítélt irodalmi Nobel-díjat. Ezután az
Egyesült Államokban, Vermont államban birtokot vásárolt, és a világtól
visszavonulva belefogott A vörös kerék című regényfolyamába.

Szolzsenyicin 1975 utáni pályafutása már nem váltott ki egyöntetű lelkesedést a
nagyvilágban. Az még hagyján, hogy a gyengülő szovjet propagandagépezet
folyamatosan ostorozta a sajtónak adott nyilatkozataiért, melyekben pedig az
önző, lélektelen nyugatot, a „fogyasztói társadalmat” bírálta. Viszont felrótták
neki, hogy publicisztikájában szlavofil nézeteket hangoztat, az „örök
Oroszország” eszméjének áldoz, szimpatizál az 1917-ben elsöpört cárizmussal. Ezt
már a nyugati baloldali értelmiség sem nézte jó szemmel, de a nyugati média sem
tudott mit kezdeni a „vermonti remetével”, aki ráadásul távol tartotta magát a
világpolitikától. Ellentmondásos megítélése azután is fennmaradt, hogy 1994-ben
visszatért Oroszországba, miután már 1990-ben visszakapta orosz
állampolgárságát.



Putyin látogatást tesz Szolzsenyicinnél 2007 júniusában

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!