hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 08. 08. (XII/32) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Sokat tettünk, de nem eleget

„Jelentős előrelépéseket sikerült meg­tennünk a HIV-fertőzések megelőzésében, azonban még mindig nem sikerült a vírus terjedését visszaszorítani” – áll az ENSZ AIDS-re spe­ci­alizálódott hivatala, az UNAIDS által 2008 augusztusában közzétett, A globális AIDS járvány 2008-ban című jelentésben, amely a Mexikó­városban a héten megrendezésre kerülő XVII. Nemzetközi AIDS Konferenciára készült.

A balkáni főnix

Radovan Karadzsics letartóztatása kapcsán sok elemző egyetért abban, hogy az új szerb kormány jókora politikai kockázatot vállalt, amit az EU nem igazán méltányol. Brüsszel most Mladics tábornok és más háborús bűnösök kiadatását követeli a kapcsolatok javításához, amit a szerbek újabb megaláztatásként élnek meg. Ráadásul a per nyomán újjáéledhet a vallási-etnikai bosszúhullám, elsősorban Boszniában, ahol a muzulmánok a szerb autonómia felszámolására készülnek.

Belföld

A kábítószer az orosz ruletthez hasonló

Négy nap alatt hat halálos áldozatot szedett a kábítószer. Az áldozatok 21 és 33 év közöttiek, négyük bizonyosan heroin – vagy túladagolás, vagy a szer szennyezettsége – miatt halt meg. Az eset kapcsán Rodler Norbert rendőr őrnagyot, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetőjét kérdeztük.

A hazudozás magasiskolája

Piszkos játék zajlik a HírTV, Helmeczy László ügyvéd, egy Baráth Miklós nevű amatőr színész és a pénzügyminiszter kabinetfőnöke között. A közel egy hete a nyilvánosság elé került ügyben naponta változik az állás. Ami biztos, hogy a szereplők nagy része hazudik.

Hit és értékek

Az írott szó ereje

2008. július 30-án, életének kilencvenedik évében elhunyt Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin. Orosz írók közül ő volt az egyetlen, akinek megadatott, hogy a szellem embereként meghatározó szerepet játszhatott a szovjet rendszer megdöntésében. És még ezzel sem érte be: sikerült túlélnie a pártállamot, a „létező szocializmust”, melynek még a nyolcvanas években is évszázadokat jósoltak a nyugati társadalomtudósok és politikai elemzők.

HÁTTÉR

Válaszút előtt

A Közel-Kelet, ezen belül is az iráni atomprogram körüli kon­fliktus áll a nemzetközi figyelem középpontjában – állítja ön nemrég magyarul is megjelent, Epicentrum című könyvében. A közvetlenül érintett Irán és Izrael mellett azonban talán csak az Egyesült Államok ítéli ilyen sorsdöntő jelentőségűnek a kérdést. Mire alapozza az állítását, hogy a világ jövője múlik azon, mi történik Iránnal?

Mit rejt a Mars?

Alig egy hét alatt két szencációs bejelentést tett a NASA: a múlt héten a Phoenix űrszonda végre igazolta a korábbi elképzeléseket, és jeget talált a vörös bolygón, néhány nappal később pedig bejelentette, hogy a jég mellett még mást is talált.

Az ébredő medve

„Karibi válság lightról” ír a The Washington Times, Hruscsov „majd mi móresre tanítjuk őket” kiszólását emlegetik orosz lapok azt követően, hogy moszkvai katonai szakértők felvetették: létesítsenek támaszpontot Kubában az orosz hadászati bombázó repülőgépeknek. Vajon valóban fenyeget-e egy új hidegháború veszélye?

A mi kis olimpiánk

A jövő legjobb vegyé­szei mérték össze tudásukat Magyar­­orszá­gon, a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián. A világ hatvannyolc országából érkezett csapatokat és kísérőiket az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében látták vendégül.

Életre szóló alapozás

Tisztelt Szerkesztőség!

Afganisztánban szerzett magyar becsület

„A hidegháborúban megszoktuk, hogy a feszültség ellenére rendezettek voltak a viszonyok, működött a kölcsönös elrettentés, sőt, emiatt talán biztonságosabbnak tűnhetett az élet. Ma egymással versengő középhatalmakról lehet beszélni, és egyértelműen többpólusú lett a világ” – mondta Gyarmati István diplomata, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója a Heteknek adott interjújában.

Hazaárulás

Hazaárulás? című cikkükben az alaszkai szigetek közé sorolják a Wrangel-szigetet, ahol 1962-ben állítólag látták „Raul” Wallenberget. Valójában a Wrangel-sziget a Kelet-szibériai és a Csukcs-tenger határán található, sok száz kilométerre Alaszkától. Wallenberg keresztneve pedig Raoul volt. Boros Oszkár, Budapest

Bizonytalan biztosító

Nincs pánik a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei között – nyilatkozták lapunknak szakemberek. Az idő azonban sürget, a pórul járt ügyfeleknek csak augusztus 15-éig van lehetőségük új biztosítót találni.

Bizonytalan biztosító

Nincs pánik a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei között – nyilatkozták lapunknak szakemberek. Az idő azonban sürget, a pórul járt ügyfeleknek csak augusztus 15-éig van lehetőségük új biztosítót találni.

KÁVÉSZÜNET

Szuperhatalmat építenek

„A pekingi olimpia mérföldkő lesz, amely megerősíti Kína átalakulását avilág előtt” – jelentette ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a testület közgyűlésén Pekingben. A sportdiplomata ezzel hivatalosan is egyértelművé tette: a 2008-as ötkarikás játékok nem csak nemes versengésről, küzdőszellemről, emberi nagyságról, vagy dollármilliárdokat megmozgató üzletről szólnak majd. És ez így igaz.

Parádé lett az olimpia

1960 óta elmaradhatatlan hangja az olimpiai közvetítéseknek, 44 olimpiai aranyról, számtalan ezüst- és bronzéremről tudósította a magyar közönséget. A napokban jubilált, immár ötven éve a pályán. Vitray Tamást a régi és mostani olimpiákról kérdeztük.

Születésszabályozás szappanoperával

A régi angol mondás, mely szerint „az én házam az én váram” egyre inkább kiüresedik, ahogy rohanó világunkban az emberek nem személyes kapcsolatok, hanem az internet és a televízió által élik meg társadalmi érintkezéseiket. Két, a közelmúltban megjelent tanulmány szerint a televízióval nemcsak a születésszabályozásra lehet hatást gyakorolni, hanem akár még felszabadulást is jelenthet a fejlődő országokban igazságtalanul elnyomott nők számára.

Miért robbantottak az ujgurok?

A kínai, a londoni, az amerikai sajtóban egyaránt az elmúlt időszak legnagyobb erőszakos akciójának titulálták a Hszincsiang-Ujgur tartományban hétfőn történt terrortámadást. A két terrorista teherautóval rohant a Kínai Népköztársaság legnyugatibb tartományának egyik határrendészeti állomásába. Két gránátot robbantottak. Az elkövetőket elfogták, és további 18 embert tartóztattak le, akik részt vettek az akció kitervelésében.

A dopping nyeri az olimpiát?

Hat orosz atlétanő ugyanazt a vizeletmintát adta le, ezért nem lehetnek ott az olimpián. Azóta újabb olasz, orosz, jamaicai, brazil sportoló bukott le, akárcsak a teljes bolgár súlyemelő csapat. Peking a dopping olimpiája lehet.

Pekingi várakozások: 8 arany, 21 érem

A magyar lakosság várakozásai szerint hazánk sikeresen szerepel majd a pekingi olimpián. A becsült eredmény: 21 érem, ebből 8 arany. Az emberek többsége fokozott izgalommal tekint a hét végén induló világverseny elé, noha mindennapjaikat csak részben fogják hozzáigazítani.

Sportolók is jelentettek

Bár Magyarország a kommunista titkosszolgálati múlt feltárása terén is az utolsók között kullog, mégis egyre több cikk, tanulmány üt rést az elhallgatás falán. A pénteken kezdődő pekingi olimpiára időzítették a szerzők a sport és a politika kapcsolatát bemutató, Állambiztonság és olimpia 1956-1988 című könyv megjelenését.

Van élet az Eb után Karintiában

Karintia 2008-ban is a hihetetlenül sokszínű, vizekben gazdag oldalára teszi a hangsúlyt a turizmus népszerűsítésekor. Mindezt egy sikeres Eb-rendezés után, hi­szen a bajnokság csupán két hétig tartott, Karintia viszont egész évben 1270 tóval, 8000 km folyószakasszal, 61 gyógyfor­rással és 43 gleccserrel várja a kirándulókat, s ezekkel a paraméterekkel méltán kiérdemelte az ország vízben leggazdagabb vidéke címet. Idén a Millstatti-tó a főszereplő, „élet a vízben” programjával.

Viharvert rocklegendák

Az Iron Maiden brit heavy metal zenekar pályafutása során több mint 100 millió albumot értékesített világszerte. Alapítójuk, az Iron Maiden Holding főrészvényese ma az essexi grófság egy kastélyában él, melyhez egy foci- és teniszpályát is magába foglaló park is tartozik. Az okkultista, időn­ként sátánizmusba hajló szövegvilágáról, virtuóz hangszeres játékáról és Eddie nevű kabalaszörnyükről elhíresült zenekar a Sziget egyik idei sztárzenekara.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!