hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bizonytalan biztosító

2008. 08. 13.
Nincs pánik a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei között – nyilatkozták lapunknak szakemberek. Az idő azonban sürget, a pórul járt ügyfeleknek csak augusztus 15-éig van lehetőségük új biztosítót találni.



Fotó: Somorjai László

Mintegy 150-160 ezer magán-gépjármű-tulajdonost és összesen mintegy 200 ezer
szer­ződést érint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) döntése,
melynek értelmében bevonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE)
működési engedélyét. Ennek eredményeképpen augusztus 16-ától biztosító nélkül
marad az az ügyfél, aki eddig az időpontig nem sorol át egy másik társasághoz.
Főként a kötelező gépjármű-felelősségbiz­tosítás területén égető a helyzet,
hiszen ennek hiányában egy esetleges baleset költségeit a kárt okozó autós
köteles megfizetni.

A lapunknak nyilatkozó Cselovszki Zsolt, a Független Biztosítási Alkuszok
Magyarországi Szövetsége gépjárműszekciójának elnöke felhívta a figyelmet arra,
hogy a tagoknak a biztosítótársaság csődje ellenére is be kell fizetniük a
harmadik negyedéves tagdíjat. Az elnök elmondta, látszólag értelmetlen ugyan a
befizetés, hiszen a fizetésképtelenné vált társaság kasszája olyan, mint a
lyukas vödör. Ám ha az ügyfél nem rendezi a tagdíjat, a társaság nem adja ki a
kártörténeti igazolását. Így elvész az eddig megszerzett fokozat, és az új
biztosítónál A00-s kategóriába kerül az ügyfél. Jogszabály rendelkezik arról
ugyanis, hogy nemfizetés esetén automatikusan meg­szűnik a bónusz, és az A00-s
kategória arányaiban magasabb díjfizetést von maga után. Valójában tehát nem
lehet megúszni a fizetést, hiszen az új biztosító mindenképpen kiszámlázza a be
nem fizetett tagdíjat is.

A harmadik negyedéves díjat augusztus 15-éig tehát be kell fizetni, s az erről
szóló igazolással kell felkeresni a kiválasztott biztosítótársaságot. Szükség
lesz még a gépjármű papírjaira, a személyes iratokra és a MÁV-os szerződésre is.


A biztosítóválasztás nem könnyű feladat, hiszen számtalan kedvezmény és tarifa
közül kell megtalálni a legjobbat. Cselovszki Zsolt szerint érdemes minél
hamarabb szerződést kötni az új biztosítónál, hogy mindenki biztosított legyen.
A társaságok irodáiban személyesen is érdeklődhetünk, de időkímélőbb módszer, ha
a biztosítók honlapjain vagy az online alkuszok weblapjain nézünk körül.

A MÁV ÁBE csődje miatt nemcsak a kötelező gépjármű-felelősség-biztosítás szűnik
meg, hanem az itt kötött casco, lakás- és más vagyoni biztosítás is. Cselovszki
Zsolt szerint a vagyoni biztosítási ágazat nincsen csődhelyzetben, tehát az
ezekben az üzletágakban keletkezett károkat – elvileg legalábbis – kifizeti a
biztosító.

Az elnök elmondta, mintegy 4,5 milliárd forintnyi káreseményt nem tud kifizetni
a biztosító. Megjegyezte, a PSZÁF szigorú sorrendet állított fel a kifizetések
tekintetében. Először a járadékfizetési kötelezettségeket elégítik ki. Tehát
azokat veszik előre, akik baleset következtében rokkantságot szereztek vagy
maradandó sérülést szenvedtek. Utánuk – ha marad pénz – a baleset következtében
felmerülő orvosi költségeket állja a társaság, és csak ez után kerülhet sor a
300 ezer forintnál nagyobb, majd az ennél kisebb értékű anyagi károk
kifizetésére. Mivel a társaság csődbe ment, nagy az esélye annak, hogy
kifizetetlenül maradnak a károk, s ez a probléma csak tovább halmozódhat
augusztus 15-éig, amennyiben MÁV-biztosítós autó okoz balesetet a közutakon.
Természetesen van lehetőség peres úton behajtani a felmerülő költségeket, de ez
akár évekig is eltarthat.

Cselovszki Zsolt szerint a történtek ellenére is stabilnak mondható a
biztosítási piac. 1991 óta ez az első ilyen eset, nem tart attól, hogy a
közeljövőben előfordul hasonló nagyságrendű bukás. A PSZÁF a jövőben várhatóan
jóval szigorúbban ellenőrzi majd a társaságok kártartalékait és működését.
Emlékeztetett arra is, hogy a MÁV ÁBE esetében nem pusztán pénzügyi csődről van
szó, hanem amint ismeretes, az ügyészség sikkasztás miatt indított nyomozást a
társaság vezetői ellen. Kétségtelen – tette hozzá –, hogy a szakmának most
vissza kell szereznie az ügyfelek bizalmát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!