hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 05. 24. (VI/21) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A hidegháború után is forró a helyzet

George Bush, az Egyesült Államok elnöke a héten előbb Berlinbe, majd Moszkvába érkezik hivatalos látogatásra. Az elnök három nappal korábban bejelentette: Moszkvában történelmi jelentőség? megegyezést fog aláírni a stratégiai támadófegyverekről, amely "felszámolja a hidegháború örökségét".

Berlin fagyos

Több ezer szélsőbaloldali tüntetőre számítanak George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kétnapos németországi látogatása alatt. Berlin központjában számos demonstrációt jeleztek, többek között a Zöldek, a PDS és az SPD is tiltakozásának kíván hangot adni. 

Laura Bush Budapesten

Laura Bush, az amerikai First Lady kétnapos budapesti látogatása során Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet kíséretében ellátogatott az Országos Onkológiai Intézetbe is. A két hölgy Texasból ismeri egymás, és nem csupán jó barátok, hanem lelkesen osztják az egészséges életmód és a nők helyzete iránti elkötelezettséget is. "Az erős lélekhez erős test kell" – hangsúlyozta a First Lady az onkológiai intézetben tartott megbeszélésen. 

II. Erzsébet brit királynő 50 éve a trónon

II. Erzsébet brit királynő trónra lépésének 50. évfordulójáról Magyarországon is megemlékeztek. Az aranyjubileumot a budapesti brit nagykövetség nemes gesztussal tette emlékezetessé: adománygyűjtést indítottak, és a befolyt összegből egy speciális inkubátort vásároltak a kecskeméti megyei kórház csecsemő- és gyermekosztályának. 

Meddig még?

Dick Cheney amerikai alelnök a napokban arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államokat súlyos terrorcselekmények fenyegetik, már csak a támadás időpontja kérdéses. Az alelnök szerint "valós lehetőség", hogy az Egyesült Államok és más nyitott társadalmak öngyilkos merénylők céltábláivá váljanak olyanképpen, mint ahogy Netanjában, Siófok testvérvárosában a múlt vasárnap történt. (Lapzárta utáni hír szerint teljesen leégett a párizsi izraeli nagykövetség épülete. Az okokat még vizsgálják.)

India készül

Hetek-összeállítás

Új szörnyetegek Amerika egén?

A Bush-kormányzat az elmúlt napokban többszörösen is megerősítette, hogy Amerikának további terrortámadásokkal kell szembenéznie a jövőben. "A kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem hogy mikor, hol és hogyan" – kommentálta a bejelentéseket Donald Rumsfeld védelmi miniszter az egyik szenátusi bizottságban. 

Belföld

Bukszabarát ígéretek

Cselekedni most és mindenkiért – A nemzeti közép demokratikus koalíciójának kormányprogramja – Magyarország 2002–2006 címet viseli az MSZP–SZDSZ várhatóan hétfőn beiktatásra kerülő kormányának programja. Ha a dokumentumot jellemezni kellene, akkor azt leginkább az ideológiai semlegességgel lehetne. A program markáns vonulata az is, hogy a polgárok anyagi bevételeit különböző támogatásokkal és kedvezményekkel növelni akarja.

Rogán szemében gerenda

A Medgyessy-kormány – ellentétben elődjével – nem hozott radikális változtatást a kormányzati struktúrákban. Sőt több Fidesz által kitalált minisztériumot, mint például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát megtartja. Új minisztérum a szó igazi értelmében kizárólag az Informatikai és Hírközlési Minisztérium lesz, hiszen a Foglalkoztatáspolitiai és Munkaügyi Minisztérium – más néven ugyan, de – 1998 előtt létezett. 

Marad az elvtelen osztogatás?

Szerdán hallgatta meg az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága Kiss Elemér jogászt, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) majdan vezető miniszterjelöltet. Az új összetétel? bizottság, amelynek elnöke Szászfalvi László MDF-es honatya lett, a meghallgatást megelőző percekben tartotta meg alakuló ülését. A bizottsági tagok a miniszterjelölt bemutatkozó anyagát írásban már korábban megismerhették, ezért a kérdések feltétele előtt Kiss Elemér szóbeli kiegészítést tehetett. Bevezetőjében a miniszterjelölt megígérte, hogy a MeH-be visszatér az 1994 és 1998 között képviselt struktúra és menetrend. Ilyenformán újra működni fog a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatala. 

Jövőre néz az új program

– derül ki Magyar Bálinttal, a leendő oktatási miniszterrel készített beszélgetésünkből

Életpálya-terv fiataloknak

Interjú Jánosi György kijelölt gyermek-, ifjúsági és sportminiszterrel

Stop az antiszemita irodalomnak

Görgey Gábor író, a kulturális tárca várományosának bizottsági meghallgatásáról

Hit és értékek

Tévedhetetlen eretnekek

Kiújultak a világsajtóban a pápa esetleges lemondásáról szóló találgatások, miután a közelmúltban két tekintélyes bíboros is utalt II. János Pál idő előtti visszavonulásának lehetőségére. Egy ilyen döntés ugyanakkor komoly egyházjogi és teológiai kérdéseket is felvet.

HÁTTÉR

A megfigyelt világ

Jogvédő csoportok kezdeményezésére talán mégis hozzáférhetőek lesznek újra a Stasi, a volt NDK titkosrendőrségének aktái, amelyeket tíz év szabad kutatás után nemrég gyakorlatilag zároltak. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság márciusi döntése – melynek értelmében a jövőben nem adhatók ki Helmut Kohl (CDU) volt szövetségi kancellár Stasi által vezetett aktái – ugyanis lehetetlenné teszi a közelmúlt történetének kutatását. 

A múlt nyomorult

Van abban valami jelképes, hogy Esterházy Péter szinte napra pontosan tíz évvel a Duna-gate kirobbanása után kapta kézbe a Történeti Hivatalban az apja által írt ügynöki jelentéseket őrző úgynevezett M-dossziét. Ezek alapján született meg Esterházy megrázó naplóregénye, amely Javított kiadás címen a napokban került a boltokba. Az író személyes hangú értelmezési kísérlete saját családja és az ország feltáratlan múltjáról újra rávilágított: az ügynökvilág fertője mindent behálózott. 

Esterházy apokalipszise

"…Talán nem is az (lesz) nehéz, amikor robban a könyv. Az persze kiszámíthatatlan és veszélyes lesz, de a nagy súly majd ennek a hétköznapja. Hogy mondjuk néhány év múlva valaki megkérdi, te, mondd csak, a te apád volt ávós? օ nem ávós, hanem hát jelentéseket írt… Ja, aha. És kész, csak a csönd. Semmi megdöbbenés, se undor, se részvét, se semmi. Aha. Ezt a semmilyen és ólmos ahát kell mindig cipelnünk." (részletek Esterházy Péter  Javított kiadás cím? könyvéből)

Új Csillag a gazdaság egén

A Medgyessy-kormány Csillag Istvánt, a neves közgazdászt javasolja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élére. A gazdasági bizottsági meghallgatáson kifejtette: a magyar gazdaság sikere azon múlik, mennyire képes bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. 

László Csaba bizakodó

A miniszterjelöltek meghallgatási dömpingje keretén belül László Csaba, a pénzügyminiszteri poszt várományosa a költségvetési bizottság ülésén fejtette ki érveit, terveit. Bírálta az Orbán-kormány "osztogató" költségvetési politikáját. Vitathatónak tartotta a leköszönő kabinet gazdaságpolitikájának a sikerességét, mivel ez látható módon gondokat okozott a magyar gazdaságban. Összességében azonban a gazdaság egészét tekintve bizakodó, mint mondta, a nemzetközi konjunktúra a második félévben már érezteti a hatását.

A németeknek hiányzik a márka

A második világháború utáni Európa legnagyobb pénzügyi tranzakcióját, az euró bevezetését értékelve a világ pénzügyi elitje megállapította: az új pénz bevezetése összességében siker.

Fordul az inflációs trend?

Május 6-án a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa közleményéből kiderült, február óta az idei év végére vonatkozó inflációs prognózis 0,5 százalékkal, 4,8-ról 5,3 százalékra emelkedett. A jelentés fő kockázati tényezőkként az olajár és a munkabérek gyors emelkedését említette, de nem tartja elhanyagolhatónak a költségvetés által generált kereslet hatását sem. 

Meglepetések és csalódások a börzén

Mérsékelt csökkenéssel zárták a hetet a világ vezető részvénypiacai. A vállalati hírek közül figyelemre méltó a Dell Computer várakozásokat meghaladó eredménye, valamint az autógyártók – a Chrysler és a General Motors – termelésnövelése, ami a kereslet fellendülését vetíti előre. A makrogazdasági mutatók továbbra sem túl biztatóak: az infláció és az új munkanélküliek száma a várakozásoknál magasabb lett, miközben a lakásépítések a vártnál jobban visszaestek a múlt hónapban. A BUX 31,5 milliárd forintos forgalom mellett közel négy százalékot vesztett értékéből.

Forgó nyomon a rendőrség

Továbbra is nagy erőkkel folyik a nyomozás a móri rablógyilkosság ügyében, konkrét eredményt azonban még nem sikerült elérni. A hét közepén nyilvánosságra hozták az elkövetőkről készí-tett fantomképeket, amelyek nem hasonlítanak sem Horváth Szilárdra, sem Farkas Róbertre, a rablógyilkossággal korábban összefüggésbe hozott két férfira. Ennek ellenére a nyomozók "élni hagyják" ezt a szálat. Ezzel párhuzamosan – bár a rendőrség igyekszik úrrá lenni a kommunikációs problémákon – az elmúlt héten is újabb és újabb téves, illetve hiányos információk láttak napvilágot a drámai esettel kapcsolatban.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!