hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A németeknek hiányzik a márka
A nagypolitika dicséri az eurót

2002. 05. 26.
A második világháború utáni Európa legnagyobb pénzügyi tranzakcióját, az euró bevezetését értékelve a világ pénzügyi elitje megállapította: az új pénz bevezetése összességében siker.



Beatrix holland királynő (balról) és Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke feleségével (jobb oldalon) egy aaseni díjátadáson. Az euró az elit kedvence Fotó:Reuters

A pénzemberek értékelésétől azonban távol áll a kisemberek véleménye, akik szerint az új pénznél jobb volt a régi. Németországban az Allensbach Intézet által végzett kutatás alapján a lakosság 54 százaléka sírja vissza a jó öreg márkát, és csak 37 százalék elégedett az euróval, a fennmaradó 9 százalék szerint nincs különbség. Az európártiak tehát egyértelm? hátrányban vannak, ezen belül Németország keleti felén még rosszabb az új pénz megítélése, ugyanis a megkérdezettek 60 százaléka szívesebben használná a márkát az euró helyett. Márciusban ez az arány még csak 46 százalék volt, ami azt bizonyítja, hogy a lakosság többsége nem szerette meg az új pénzt.

Az eurófória tehát elmaradt, amit az eurózóna lomha gazdasági növekedése és a késlekedő munkaerőreform csak fokoz. A növekedés viszszaesése most megbosszulhatja magát, és ironikus módon a stabilitási paktum kapcsán Németország saját csapdájába eshet. A németek a kilencvenes évek elején féltek a mediterrán klub országainak (Olasz-, Görög-, Spanyolország, Portugália) gyenge gazdaságaitól, ezért automatikus szankciókat vezettek be azokkal szemben, akiknél a fizetési mérleg deficitje meghaladja a GDP három százalékát. Most a németek szeretnék újraírni a szabályokat, de ez már az eurózóna sarokpontjait érinti.

Dominique Strauss-Kahn egykori francia pénzügyminiszter szerint az új pénztől az emberek a gazdasági növekedést és a munkanélküliség csökkenését várják, ezért nem elég csupán az inflációt visszaszorító hatásokra koncentrálni.

Ami az inflációt illeti, az új valuta ezen a téren is csalódást okozott, mivel a kereskedők az átállást kihasználva sebtében apró áremeléseket hajtottak végre, annak ellenére, hogy az átállás idejére a kormányok garantálták az árak befagyasztását. Johann Hellwege, a német kiskereskedők képviselője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta: az általa képviselt cégek, mint például a C&A, a Salamander, a Karstadt, az Otto, a Quelle a kormány ígérete ellenére valóban végrehajtottak kismérték? áremelést, de Hellwege úgy vélte, a kormánynak nem lett volna szabad olyat ígérni, amiről tudta, hogy úgysem lehet megtartani.

A franciák elégedettebbek az euróval, egyébként is mindig inkább ők szorgalmazták a közös pénzt a németekkel szemben.

A britek egy éven belül döntenek az euróhoz való csatlakozásról, Tony Blair igyekszik olyan időpontot találni a népszavazásra, amikor a britek többsége megnyerhető a közös pénz számára. A szigetországban nagyon erőteljes az euróellenes lobbi, ezért a brit kormánynak minden ügyességére szükség lesz az eurózónához való csatlakozás véghezviteléhez.

Magyarországon, úgy tűnik, az erős forint okozhat gondokat a turistaszezon előtt, ugyanis egyre több német és osztrák turista találja drágának hazánkat, és mondja le balatoni üdülését. Ki gondolta volna, hogy egyszer még az erős forint fog gondokat okozni? Hát ezt is megértük…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!