hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 09. 05. (VII/36) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Koszovó nem nyugszik

A nyáron újra kiéleződött a nemzetiségi konfliktus Koszovóban és környékén, az utóbbi hetekben ismét több merényletet követtek el Dél-Szerbiában. Különösen sok atrocitás volt Presevóban, ahol legutóbb két szerb fiatalembert ért fegyveres támadás. Korábban kézigránátokkal robbantottak a kisváros központjában. A koszovói határ tőszomszédságában elterülő várost albán szélsőségesek szeretnék Koszovóhoz csatlakoztatni. Szakértők szerint a terrorcselekmények elszaporodása kapcsolatba hozható azzal, hogy a közeljövőben kell megkezdődnie a belgrádi–pristinai párbeszédnek, amelynek egyik témája a tartományból elmenekült közel kétszázezer szerb visszatérése lenne.

Évszázados véres bosszúk

A bombayi rendőrség eddig négy embert tartóztatott le az augusztus 25-ei robbantás után, amely közel ötven halálos áldozatot, és csaknem százötven sebesültet követelt. Az India kereskedelmi és pénzügyi központjaként számon tartott városban tíz év óta ez volt a legsúlyosabb merénylet, és a rendőrség szerint a tettesek olyan szélsőséges iszlám terrorista szervezetekhez tartoznak, amelyek a múlt évi gudzsarati vérengzésekért akartak bosszút állni. 

Megelőzhető lett volna szeptember 11-e?

Az amerikai Cole rombolóhajó ellen 2000. október 12-én elkövetett terrortámadást követően Bill Clinton akkori amerikai elnök legfőbb nemzetbiztonsági tanácsa úgy határozott, hogy nem hajt végre megtorló akciót Oszama bin Laden ellen, teret adva ezzel a WTC ellen majd egy évre rá elkövetett merényletnek – derül ki egy, az Egyesült Államokban a héten megjelenő könyvből. 

Pokolgép ima után

Autóba rejtett bomba robbant Nadzsafban, a síita muzulmánok egyik legszentebb helyén, az Ali imám mauzóleumánál álló mecsetnél. A merényletnek nyolcvanhárom halálos áldozata és több mint kétszáz sebesültje van. A terrorakció során meghalt a síiták között nagy tekintélynek örvendő Mohammed Bakir al-Hakim ajatollah is. A tettesek lehetnek síita vezetők éppúgy, mint szunnita muzulmánok, a volt Szaddám-rezsim hívei vagy akár az al-Kaida tagjai is. A koalíciós erők attól tartanak, hogy az eset után káosz és polgárháború kitörése súlyosbíthatja az amúgy is instabil iraki helyzetet.

Mecsetben is gyilkol az al-Kaida

Általános vélemények szerint az Al-Hakim ajatollah életét kioltó pénteki bomba különösen az amerikaiakat hozta kínos helyzetbe. Mérsékelt politikai elemzések úgy vélik, a merényletért a Szaddámhoz h? szunnita vagy baathista erők felelősek, és ez vallási polgárháborúba sodorhatja Irakot. Azok viszont, akik hisznek a pánarab, pániszlám eszmékben, kizártnak tartják, hogy egy muzulmán képes legyen egy mecset ellen támadni, különösen a pénteki ima után. Ők és az összeesküvés-elméletek hívei úgy vélik, a tömeggyilkosságot csakis amerikai vagy izraeli ügynökök követhették el, és valószínűleg az sem győzi meg őket, hogy a hatóságok már több gyanúsítottat letartóztattak, akiknek bizonyíthatóan közük van az al-Kaidához.

Belföld

Keringési zavarok

"Nehezen átláthatóak az MSZP-ben jelenleg zajló folyamatok, mivel a történések nem rendezettek, hanem esetlegesek. Véletlen elszólások és újságírói találgatások öngerjesztő módon változtatnak az ügyek dinamikáján. Az biztos, hogy a párt vezetésén belül sokan elégedetlenek a Medgyessy Péter "stábjához" tartozó politikusok tevékenységével. Sokak szerint a "mérkőzéseket" érdemes jóval a választások előtt megvívni, ezért lett pattanásig feszült a helyzet a párton belül" – értesültünk szocialista forrásokból.

Meleg nyár – forró ősz

A hazai belpolitikában már a nyár sem számít uborkaszezonnak – mondta lapunknak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Az ősz pedig, ha lehet így fogalmazni politikai szempontból egyenesen tüzes lett – fokozta az előbbi állítást Fritz Tamás politológus. Mozgalmas lesz, és lesz, akinek valóban melege lesz – állította Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a Heteknek adott interjújában. 

Vizuális politika

"A kormány nem kommunikációs hibákat követ el, hanem láthatóan nem tudja, merre menjen" – vélekedett lapunknak György Péter, az ELTE Médiatanszékének vezetője annak kapcsán, hogy az MSZP-n belül egyre többen vetik fel, hogy kommunikációs hátrányba került a legnagyobb kormánypárt. Új jelenség, hogy egyre növekszik a politikai show-k száma. 

Elkészült az 1% -os lista

Nyilvánosságra hozta az APEH a 2002-es évben befizetett személyi jövedelemadó (szja) szabadon felhasználható 1+1 százalékos felajánlásainak adatait. Növekedett a felajánlók száma, de még így sem közelíti meg a népszámlálás felekezeti hovatartozásról szóló adatait.

Hit és értékek

A Mars rejtélyei

A Mars bolygó rendkívüli földközelsége világszerte felkeltette az érdeklődést a vörös bolygó iránt. Az égitest már egyszer?bb távcsövekkel is különleges esztétikai élményt nyújt ezekben a hetekben, de a kíváncsiságot a bolygót övező számos megválaszolatlan kérdés és rejtély is fokozza. A Mars jelentős részét jég borítja, és a NASA már három évvel ezelőtt bejelentette, hogy tudósai egy marsi kőzetdarabon mikroszkopikus életformákra utaló nyomokat találtak. Létezhetett-e valaha magasabb rend? élet is a Marson, és ha igen, akkor az milyen kapcsolatban állhatott a földi élet formáival? Vannak-e értelmes civilizációra utaló építmények a bolygó felszínén, és ha igen, akkor kik emelhették azokat? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre nem csak sci-fi írók próbálnak meg választ adni, hanem olyan teológusok is, akik szerint a Föld és ezzel együtt a Naprendszer története jóval az Ádám színrelépése előtti korba nyúlik vissza.

HÁTTÉR

A költő hasztalan vonít

Most már azok a külpolitikai elemzők, akik idáig kifejezetten Amerika- barátnak látszottak, szintén azt mondják, hogy Bush iraki akciója teljes egészében kudarcba fulladt. Amerika új Vietnámot csinált magának, állítják egyesek, mások szerint inkább a Szovjetunió afganisztáni kalandjának a szindrómája ismétlődik. A lényeg: úgy látszik, Irak így nem pacifikálható, valamit elszámítottak. Augusztus 25-én közölte a CNN, hogy a háború utáni konfliktusokban – bombamerényletek, orvtámadások, mesterlövészek stb. – elesett amerikai katonák száma már azonos a szorosan vett harci cselekmények közben (május 1-jéig) elesettek számával. Ráadásul a közel-keleti állapotok sem javultak, inkább romlottak. 

Megosztó gyűlöletbeszéd

Sekélyesnek is alig mondható vita zajlik az úgynevezett gyűlöletbeszédről szóló törvényjavaslat körül, annak ellenére, hogy hazánkban volna mit tisztázni a témában. Más kérdés persze, hogy a jogi szabályozás mennyit segít a dolgon, hiszen a tervezet elfogadása a visszájára is "elsülhet", és az ismételten felmerülő alkotmányos aggályokat sem söpörhetjük egy mozdulattal a szőnyeg alá. 

Uniós pályázatok már most

Talán kevesen tudják, de nem kell jövő év májusáig várni arra, hogy európai uniós forrásokra pályázatokat nyújtsunk be. Az úgynevezett Közösségi Programok közül már jelenleg is tizenkettő nyitott magyar vállalatok, intézmények előtt is, mivel Magyarország fizeti a megfelelő éves hozzájárulást az általa kiválasztott programok költségvetéséhez. Jövő májustól pedig jogosultak leszünk minden program igénybevételére.

Jövedelempótolt kismamák

A kormány szerdai döntésének következtében elhárultak a jogi akadályok a kismamák jövedelempótlékának kifizetése elől. Legkésőbb ez év végéig mindazok megkapják a havi 6700 forintnak megfelelő – kamat nélküli – jövedelempótlékot, akik 2000. január 1-je és 2002. március 7-e között gyesen voltak.

Ingyenes lehet a diákbérlet

Nem emelkedik duplájára a diákjegyek ára – adta ki hivatalos közleményét a Pénzügyminisztérium (PM), miután a Napi Gazdaság szinte kész tényként számolt be arról, hogyan változik jövőre a helyi és helyközi diákbérletek 67,5 százalékos kedvezménye. A napilap információi szerint a jelenlegihez képest 90 százalékkal drágulna a tömegközlekedés a tanulók számára a tervezett áfa- és az inflációs viteldíjemelések miatt. Ez azt jelentené, hogy az említett bérletekre 2004-ben csupán 53, illetve 45 százaléknyi támogatás jutna.

Sulinet-számítógépek első kézből

A Sulinet Expressz pályázat az eddigi legnagyobb informatikai kezdeményezés Magyarországon. Az oktatási, az informatikai és a munkaügyi tárca összefogásával a kormány által indított program a számítógép-használat elterjedése érdekében a pedagógusoknak, a tanároknak, a diákoknak és a diákok szüleinek lehetőséget biztosít, hogy adókedvezmény igénybevételével otthoni számítógéphez jussanak, illetve a már meglévő számítógépeiket bővítsék.

Állam, a fejőstehén

Számos ellentmondást hordoz magában a hazai tejpiac, ami uniós csatlakozásunk után csődhullámot is elindíthat. Tejtúltermelésről beszélhetünk, mert a magas előállítási költségek miatt nehéz exportálni a magyar tejet, a belső szervezetlenség miatt pedig egyre többet kell fizetnie az államnak. 

Heti lakásmizéria

Bár a felnőtt lakosság feszült készenlétben várta – a meghirdetett helyen és időpontban – a kormány adó-, lakáshitel- és más kardinális kérdésekben hozott döntéseinek hivatalos bejelentését, a katarzis elmaradt, a kabinet ugyanis nem tárgyalt a lakás hitelezést érintő változásokról. Mivel a koalíciós pártok képviselői a belpolitikai hullámverések közepette nem találtak módot az egyeztetésekre, lakásügyben is az előzetes információkra támaszkodhatunk. A kormány elhatározta, hogy 2004-től csökkenteni fogja a lakáshitelek után visszakapható személyi jövedelemadót, a részletekről azonban – az illetékesek többszöri megkeresése ellenére – nem kaptunk információt. Lapértesülések szerint a jövőben a felvett hitel nagyságától függhet a lakáshitelek után igénybe vehető szja-kedvezmény nagysága.

Hároméves csúcson, 9000 pont felett a BUX

Jelentős emelkedést mutattak a részvénypiacok a héten. Amerikában egy sor kedvező makrogazdasági adat látott napvilágot: a várakozásoknál jobb lett a 2. negyedéves GDP, a heti munkanélküliségi adat, valamint a Chicago és az ISM beszerzési menedzserindex is erőteljesen emelkedett. 

KÁVÉSZÜNET

Tisztes iparosmunka

A gépezet – ígéretét megtartva – visszatért. Ismét a zord jövőből érkezett, szintetikus bőrét harcmezők füstje járta át, szembogarát lézerfény szűkítette. A likvidálásra tervezett kombájnból a történet második részében minőségi testőrré előlépett Terminátor ezúttal is a bevált, stájerföldi testépítő maszkját alkalmazta belépőjéhez. 

A város szívében

Az idén hatodik alkalommal, augusztus 31-től szeptember 7-ig kerül megrendezésre az egyhetes Zsidó Nyári Fesztivál. Tizenhét helyszínen, a fővárosiakon kívül – ez évben először – hét vidéki városban zajlottak-zajlanak a különféle művészeti programok, köztük a Zsidó Könyvnapok, aminek színtere az Erzsébet téri "Gödör". Könyvheti barangolásunk színhelyének érdekessége, hogy II. József türelmi rendeletét követően a mai Terézváros-, Erzsébet tér-, Madách tér-, Dohány utcai Zsinagóga környéke adta a régi zsidó negyed magvát, ahol piac, kávéházak, imaházak, iskolák, üzletek, könyvkereskedések működtek. 

A Tel-Aviv Soloists Ensemble Magyarországon

A Tel-Aviv Soloists Ensemble izraeli szimfonikus zenekar nagysiker? koncertet adott szeptember 2-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A fiatal virtuózokból álló zenekar most először lépett fel Magyarországon. 

Klasszis hátvéd kerestetik

Sokak véleménye szerint a jelenlegi Real Madrid minden idők legerősebb klubcsapata. Az tény, hogy Iker Casillas zseniális kapus. A középpályássor bombaerős: az új szerzemény, Beckham, valamint Zinedine Zidane és Luis Figó; elöl a két ék, Raul és Ronaldo felel a gólokért. Ez a lista ugyan tekintélyes, de ahhoz kétség nem férhet, hogy a védelem kész átjáróház. 

Vacsora utószezonban

Mondhatni, szépen vagyunk. Egyik nap még negyven fok és töretlen napsütés, a következőn meg jó, ha húszig kúszik a hőmérő, fúj a szél, és még felhős is. Ráadásul egyre hamarabb sötétedik. Ez már a vég, a nyáré. Kicsi nosztalgia, és még előkerülhet a kerti grill – alkonyat táján a takaró már ajánlott. 

Eső áztatta mezőny

A második játékhéten szűnni nem akaró esőzések hátráltatják az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open szervezőit és versenyzőit. A férfiak a nyolcad-, míg a hölgyek a negyeddöntőknél akadtak el. Az eddigi játékban többnyire a papírformák érvényesültek. A verseny első hete nem hozott váratlan csillaghullásokat, az élen kiemelt játékosok magabiztosan menetelnek a finálé felé. 

A Celtic feljött a második helyre

Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáját. 

Kigyulladt, majd felborult Ralf Schumacher autója

A Forma–1-es csapatok monzai tesztelésén, kedden előbb kigyulladt Ralf Schumacher autója, majd a nap végén a Williams-BMW német pilótája óriásit bukott, de sértetlenül megúszta a balesetet.

Izlandi játékos az NBA-ben

Izlandi válogatott játékossal erősített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Dallas Mavericks.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!