Európában a hét híre a France Telekom ajánlattétele az Orange még piacon forgó 14 százalékos pakettjére, melynek hírére az Orange-részvények 13 százalékkal erősödtek.
Erőteljes emelkedést mutattak a közép-kelet-európai indexek is, a cseh index közel hat, a lengyel négy százalékot ugrott. A BUX sem maradt ki az erősödésből, élénk kereskedés mellett áttörte a 9000 pontos lélektani határt, 3,6 százalékos emelkedés után 9046 ponton zárt.
A hét legnagyobb forgalmát az OTP produkálta, hatalmas érdeklődés mellett több mint hat százalékkal lett drágább a regionális alapkezelők szerint még mindig alulértékelt bankpapír. A keddi kereskedés során elért 2717 forintos maximum ár történelmi csúcs a részvény "életében". Több mint öt százalékkal drágultak a Richter részvényei is, a gyógyszergyári papírok árfolyama immár meghaladja az elemzők által meghatározott 18000–20000 forint között mozgó célárfolyamot. Jelentős ármozgások voltak a második vonalban is: a Globus közel 20 százalékkal, 1220 forintig erősödött, a gépgyártó Linamar közel 10 százalékkal lett drágább. Az autóbuszgyártó NABI több mint 10 százalékkal drágult a hírre, miszerint van esély arra, hogy a részvénypakett jelentős részét birtokló, év végén kifutó Első Magyar Alap hosszabbítására kerüljön sor.