hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 09. 25. (XIX/39) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Netanjahu után Abbász és Erdogan érkezett Putyinhoz

Hivatalos látogatást tett Oroszországban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn, miután az utóbbi hetekben egyre több információ látott napvilágot az orosz hadsereg szíriai jelenlétéről. A latakiai légibázison állomásozó orosz vadászgépeken túl számos harci jármű és katona is érkezett az Aszad-rezsim védelmére az iráni Forradalmi Gárda és a Hezbollah mellé szövetségesként. Érthető, hogy az izraeli  miniszterelnök aggódik, ennek megfelelően kíséretében helyet kapott a vezérkari főnök, a katonai hírszerzés feje, a nemzetbiztonsági tanács vezetője és a bevándorlók integrálásáért felelős miniszter is. Rögtön másnap a palesztin és a török elnök is látogatást tett Moszkvában.

Hamis szíriai útlevelekkel özönlenek a migránsok

Csupán némi arabtudás és 1800 font, azaz körülbelül 780 ezer forint szükségeltetik, és máris az Európai Unió tágra zárt kapuit döngetheti szírai menedék­kérőként gyakorlatilag bárki. Törökországot és a szomszédos országokat ugyanis elárasztották a hamis szíriai útlevelek, amelyeknek kereskedelme az interneten zavartalanul folyik.

Nem a migránsoktól fél Nagy-Britannia

Az elmúlt harminc év legnagyobb terrorfenyegetettségét éli az Egyesült Királyság, és ez a jövőben csak rosszabb lesz – derül ki Andrew Parkernek, a brit titkosszolgálat főigazgatójának interjújából. Az MI5 vezetője a BBC rádiónak elmondta: összesen hat terrortámadást hiúsítottak meg az elmúlt évben. Parker arról is beszélt, hogy a szervezet elsősorban azokra koncentrál, akik Szíriába mentek harcolni, vagy vissza akarnak jönni, mert nem a migránsok jelentik a fő fenyegetést országa számára.

Franciaország nem kell a menekülteknek

Miközben Európa vezetői sokáig nem tudtak túllépni a tehetetlenségről árulkodó huzavonán a kvótarendszer létrehozásáról, a migránsoknak általában határozott elképzelésük van arról, hogy hol szeretnének letelepedni. Többségük Németországot, Svédországot vagy Nagy-Britanniát választja új hazájának, ám létezik olyan nyugat-európai ország, amelyet vagy elkerülnek, vagy mielőbb igyekeznek elhagyni: Franciaország népszerűtlensége mögött aggasztó társadalmi és gazdasági problémák húzódhatnak.

Csalódott Kelet-Európa

Hiába érintette a nemzeti szuverenitást, az uniós belügyminiszterek nem egyöntetűen, hanem többségi szavazással fogadták el azt a vitatott tervet, amely 120 ezer migráns elhelyezéséről szól. A keddi voksoláson csak Csehország, Magyarország, Szlovákia és Románia ellenezte a kötelező kvótákat. Sokak szerint azonban az EU terve nem fogja stabilizálni a helyzetet. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai alapján idén eddig összesen 477 906 ember érkezett Európába a tengeren keresztül. Az Eurostat második negyedéves felméréséből pedig az derül ki, hogy a hiedelmekkel ellentétben a kontinensre érkező tömegek mindössze egyötöde indult útnak a polgárháború sújtotta Szíriából.

Hamasz-barát vezető a Labourben

Erőteljes balra fordulást hajtott végre a brit Munkáspárt azt követően, hogy a párttagok több mint hatvan százaléka a  nagypolitikában korábban ismeretlen Jeremy Corbynt választotta meg pártelnöknek. A választási folyamatban az összes Tony Blair-féle vonalhoz kötődő politikus elbukott, a párttagság szemmel láthatóan le akar számolni a Blair-korszakkal. Nem világos azonban, hogy milyen lesz az új korszak. Corbyn érkezése nemcsak a parlamenti frakciót, a párt pénzügyi támogatóit, hanem az egész országot megosztotta azt követően, hogy nem volt hajlandó elénekelni a himnuszt.

Régi-új miniszterelnök

Kevés politikusnak sikerül az a bravúr, ami Alekszisz Ciprasznak összejött az elmúlt vasárnap: két választás, két egymástól gyökeresen eltérő program, és szinte teljesen azonos eredmény – mindez alig fél év leforgása alatt. Hiába az unió által megszabott kényszerpálya, illetve a korábbi programtól való szinte 100 százalékos elfordulás, Ciprasz papírforma szerinti győzelmet aratott – sokak szerint azért, mert az emberek nem programot vagy pártot, hanem miniszterelnököt választottak.

Palesztin zászlóval ünnepel a 70 éves ENSZ

Az ENSZ történetének legtöbb állam- és kormányfője, több mint 150 első számú vezető lesz jelen szeptember utolsó hetében New Yorkban a világszervezet őszi közgyűlésén. A kiemelkedő részvétel formailag az ENSZ megalakulása 70. évfordulójának szól, de az európai menekültválság, az ISIS előretörése, a fenntartható fejlődésről szóló vita külön-külön is sok vezetőt vonz. A közgyűlésen felszólal Ferenc pápa, Vlagyimir Putyin, Hasszán Ruhani, Angela Merkel és Raul Castro is.

Belföld

Hír- és dezinformáció-cunami Magyarország körül

Magyarországon botokkal terelik a megszámozott migránsokat. Pokollá teszik a többségükben magasan képzett, életüket féltő, éhező menekültek életét. A magyarok idegenellenesek, szögesdrótjuk Hitlert idézi. – A migránsválság magyar kezelése kapcsán megjelent torz hírek terjesztésébe az európai politikai elit egy része is bekapcsolódott, miközben a magyar hatóságok képviseletében Bakondi György ugyancsak össze-vissza beszélt több kérdésben.

Rogán lett a kormány második embere

Orbán Viktor alapjaiban alakítja át a kormány működését azzal, hogy Rogán Antalból októbertől miniszter, egyben Orbán politikai helyettese lesz. A lépés egyértelműen Lázár János gyengülését jelzi, amit a politikussal szemben kritikus fideszesek az ő esetében a „vég kezdetének” tartanak, annak ellenére, hogy a „lázárista” narratíva szerint Rogán minisztersége Lázár sikere lenne.

Egy százalék: vesztesek és nyertesek

Tovább csökkent azoknak a száma, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát valamelyik egyház javára ajánlják fel. A legjelentősebb veszteséget a történelmi egyházak könyvelhették el, miközben a legnagyobb növekedést a Hit Gyülekezete tudhatja magáénak – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adataiból.  

Eközben a déli határon - Körkép a szerb és a horvát határról

Miközben a dunántúli megyékben napi több ezer fős menekülttömeggel küzdenek a hatóságok, Szeged környékén már a helyreállítás köti le a lakosság figyelmét. Lassan az újranyitott határátkelőkön is normalizálódik a helyzet.

Megoldás helyett - Eljárás Sándor Mária ellen

Sándor Mária és társai ellen szabálysértési eljárás indult, miután szeptember elején rövid időre lezárták az Erzsébet hidat. Tiltakozásuk oka, az egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony fizetése és kivándorlása továbbra is megoldatlan, ehelyett 20 ezer forintos pénzbírság sújtja a tüntetőket, akik átlagosan 80-85 ezer forintot visznek haza. A szakmabeliek többsége inkább a lábával tiltakozik, azaz lelép: az idei első félévben 529 orvos és 259 ápoló jelezte külföldi munkavállalási szándékát.

A Fidesz azt reméli, Orbán felé fordul Európa

Orbán Viktor lapzártánkkor az uniós vezetők találkozóján, jövő héten New Yorkban, az ENSZ rendkívüli tanácskozásán képviseli álláspontját a migrációs válsággal kapcsolatban.

Hit és értékek

Jóm kippúr csodája: egyedül állította meg a szíriai hadsereget

Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tartja számon a hadtörténet Zvika „Zvi” Greengold (fenti képünkön balra) tankparancsnokot, aki 1973-ban, a jóm kippúri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon felsorakozott szíriai hadsereget. Greengold az őszi ünnep alkalmából exkluzív interjúban idézte fel a Jerusalem Post újságírójának a 42 évvel ezelőtt történteket. Mint kiderült, nem túlzás csodát emlegetni, mert a zsidó állam modern kori történetében talán egyszer sem volt olyan közel a teljes megsemmisüléshez, mint 1973. október 6-ának éjjelén.

HÁTTÉR

Alvilág, romantika nélkül

„Ott bizony nem úgy tekintenek az életre, mint itthon” – mondta egyik rokonának nemrégiben T. László, aki az idegenlégiót megjárt apját követve Marseille-ben vállalt őrző-védő munkát. A 29 éves fiatalember meg­állapítását éppen saját tragikus sorsa igazolta: két héttel ezelőtt egy vasárnap hajnalban fegyveresek végeztek vele a francia Riviéra hangulatos fővárosában. A Hetek munkatársa T. László szülővárosában, Békésen próbált magyarázatot találni a történtekre.

Csaló vagy áldozat?

„A legnagyobb pénzügyi összeesküvés végrehajtója vagy csak egy szerencsétlen, akit beáldoztak?” - teszi fel a kérdést a Bloomberg Businessweek legutóbbi címlapsztorija Tom Hayesre utalva, aki a 2012-ben kirobbant LIBOR-botrány első elítéltje lett.

Fruzsina és a svédcsavar

A humanista hozzáállás erősen szelektív és politikai indíttatású tud lenni, legalábbis ez derül ki Wilhelm Fruzsina történetéből, akivel immár három éve packázik a svéd migrációs hivatal. Kálváriája alapján nyugodtan kijelenthető: ha minden migránssal szemben ugyanilyen akkurátusan járnak majd el a hatóságok, akkor nem sokan fognak tudni letelepedni Svédországban.

Harag és részrehajlás

Tacitustól származik a mondás, hogy „harag és részrehajlás nélkül” kell történelmet írni. Persze jó és hasznos lenne, ha nemcsak a régmúltról, hanem a jelenünkről formált ítéleteinket sem befolyásolnák irracionális indulatok. Csakhogy manapság még a távolabbi és a közelebbi múltunkról sem tudunk elfogultság nélkül beszélni, nemhogy a jelenünkről, ahol a sorjázó értékítéletek sokszor annyira a szubjektivitásból erednek, hogy szinte lehetetlen visszatalálnunk a többlépcsős gondolatmenet kiindulópontjához, a tényszerű okhoz, amit idő­közben az ítéletalkotó maga is elfelejtett. Ilyenformán a tények összezsugorodnak a fellángoló indulatok tüzében.

KÁVÉSZÜNET

A sport napjai

Idén másodszor tartottak Nagy Sportágválasztót Budapesten. A több mint 100 sportágat felvonultató kétnapos rendezvény első napján mintegy 140 iskolából több mint 9 ezer gyermek lepte el a sporttelep területét. A délután folyamán pedig az egyéni érkezőkkel együtt mintegy 11 ezerre nőtt a résztvevők száma. Másnap a családok és az egyéni látogatók számára tartott napon hasonló volt az érdeklődés, így a két nap alatt mintegy 22 ezer fő próbálhatta ki a különféle sportokat.

Kronum – Tiéd a pálya!

Néhány éve egy új sport hódít Amerikában, melynek hazánkban is egyre több művelője akad. A játékot Bill Gibson dolgozta ki 2006 és 2008 között a legnépszerűbb labdajátékok egyes elemeinek összegyúrásával: a fociból, a kézilabdából, a kosárlabdából és a vízilabdából is vett át szabályokat, játékelemeket.

Harc a láthatatlan ellenséggel

Amikor reggelente pasztőrözött tejet öntünk a védőoltásokban részesült egészséges gyermekeinknek, ritkán jut eszünkbe megemlékezni Louis Pasteurről, akinek mindezt köszönhetjük. Közepes diákból ünnepelt tudóssá válása véletlenek láncolatának tűnik, de ahogy ő mondta: a véletlen csak a felkészült elmének kedvez.

Hippik, keresők vagy közízlést diktáló tinédzserek?

Ahhoz, hogy markánsan eltérő kulturális miliőbe születő generációk megértsék egymást, fontos, hogy megismerjék a közeget is, ami az adott generációt körülveszi. A mai 50–70 évesek, a második világháború utáni emberöltőben született népes nemzedék jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a 60-as évek (ellen)kultúrája a 20. és a 21. század egyik legfontosabb szellemi örökségévé vált.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!