hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 03.24. (XXI/12) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Terror London szívében

A Scotland Yard szerda esti tájékoztatása szerint négyen meghaltak, és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerda kora este elkövetett merényletben. Ez volt a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban a 2005. július 7-én végrehajtott, ötvenkét halálos és több mint hétszáz sebesült áldozatot követelő pokolgépes merényletek óta.

Diplomáciai vihar sodorta az élre a holland miniszterelnököt

A törökökkel való csörtének köszönheti választási győzelmét Mark Rutte Hollandiában. Az előzetes felmérések alapján úgy tűnt, a miniszterelnök alulmarad a bevándorlásellenes Geert Wildersszel szemben. Az Ankarával való feszültség azonban Rutte malmára hajtotta a vizet, és végül meggyőző fölénnyel került ki a voksolásból. A populistáktól tartó európai vezetés megkönnyebbüléssel fogadta az eredményeket.

Meghalt az egyvilág atyja

101 éves korában meghalt a legendás Rockefeller család feje, aki a második világháború után talán a világ legbefolyásosabb civil szereplője volt. David Rockefeller soha nem viselt közhivatalt, de egy személyben vezette a három legnagyobb hatalmúnak tartott háttérszervezetet, a Kül­kapcsolatok Tanácsát, a Trilaterális Bizottságot és a Bilderberg-csoport tanácsadó testületét. Tagja volt a teozófia eszméit világméretekben népszerűsítő Lucis Trustnak is, de a nevéhez fűződött Jimmy Carter, Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski „felfedezése” is.

Erdélyi „terroristák”

Megszűnt a székelyföldi merényletkísérlettel vádolt hatvannégy vármegyés fiatalok házi őrizete, akik a vád szerint 2015-ben a román nemzeti ünnepre terveztek robbantást Kézdivásárhelyen. Azóta az ügyben elkészült hetvenoldalas vádirat is nyilvánossá vált, amelynek alapján komoly kérdésként merült fel, vajon koncepciógyártásról van szó az eset kapcsán, vagy valóban ennyire könnyű kivívni a román titkosszolgálat ellenszenvét.

Kampányharc - Erdogan már megkapta, amit akart

Tovább zajlik a szóbeli „adok-kapok” Törökország és az EU éppen választó tagállamai között – a törökök először Hollandiát, most Németországot vádolták fasiszta módszerekkel, majd hivatalosan is lemondták a bejelentett választási rendezvényeket, amelyek az Erdogan hatalmát kiterjesztő népszavazás melletti kampány részei voltak. Egyesek szerint ez azonban nem a vereség jele, pusztán annyit jelent, hogy Erdogan már most megkapta, amit akart.

Két Franciaország - Hatalmi ritmusváltás következhet

Az elnökjelöltek első televíziós vitájával Franciaországban a valóságban is elkezdődött az elnökválasztási kampány. Bár a TF1 tévécsatorna által szervezett vitán öt jelölt vett részt, a Penelope-gate miatt a választás gyakorlatilag csupán két személyre, egyben két teljesen ellentétes irányvonalra egy­szerűsödik, és ma még senki sem tudja megmondani, hogy melyik kerekedik felül.

Belföld

Márciusban újra kezdték

Két jobbközép párt létrehozását is bejelentették március 15-e körül: az egyik Gémesi György gödöllői polgármester Új kezdet nevű pártja, a másik Pukli István leendő, Polgári világ nevű formációja. Mindkét párt – akárcsak a Momentum – konkrét ügyekre teszi a hangsúlyt, és szakítana az elmúlt 27 év elitjével.

Kipakolt egy magyar hírszerzőtiszt

Politikai nyomásra a magyar titkosszolgálatok szemet hunynak az orosz titkosszolgálatok egyre nagyobb magyarországi befolyása felett, ezért egyebek mellett a migránsokról és az Európai Unióról szóló kamuhírekkel és manipulációkkal vezethetik félre a magyar közvéleményt a Kreml ügynökei – állította minap egy terjedelmes interjúban egy magas rangú volt hírszerző tiszt. Nemzetbiztonsági és kormánypárti forrásaink szerint egy dolog kimaradt az interjúból, méghozzá az amerikaiak hasonló irányú tevékenysége. Úgy tűnik, Magyarország egy geopolitikai játszma ütközőzónájában áll.

„Édesanyja hibáit nem tárja fel”

Wildmann János katolikus teológus, az Egyházfórum című lap alapítója néhány évvel ezelőtt több egyházi szexuális visszaélést próbált feltárni, ám mint a Heteknek elmondta, mindig falakba ütközött. Interjú.

Karesz atya megáldott, sosem felejtem

Óriási kárt okoznak a pécsi katolikus egyházi botrányhoz hasonló esetek: a papok által elkövetett szexuális bűnök nemcsak a közvetlen áldozatokat, de teljes családokat tesznek tönkre, az ügyek és az eltussolásukra tett – többnyire sikeres – kísérletek pedig az egész kereszténység hitelét rombolják. Magyarországon még a világátlaghoz képest is alacsony szintű a felelősségvállalás kultúrája.

Hit és értékek

Egy szörnyű tragédia krónikája: Róma így pusztította el Jeruzsálemet 70-ben

„Lenyűgöző bizonyítéka annak a heves ostromtűznek, amit a Titus vezette római hadsereg zúdított Jeruzsálemre, miközben betört a városba és lerombolta a Második Templomot” – nyilatkozta Dr. Rina Avner, az Izraeli Régészeti Hivatal vezetője arról a több tucat „ballista“ lövedékről, amit a két méter széles masszív ókori városfal feltárása során találtak az egykori harcmezőn. Dr. Grüll Tibor történész szerint a 40-100 kilós lövedékek megtalálása igazolja Jose­phus Flavius drámai és részletes beszámolóját az öt hónapig tartó, tömegmészárlásba torkolló hadműveletről, amiben a teljes erővel felvonuló Római Birodalom porig rombolta Jeruzsálemet, módszeresen fölszámolva a zsidó jelenlétet a Szent Városban. (2017. 03.24.)

HÁTTÉR

Babaholokauszt

Az értelmiségi fülnek sokszor gyanús a Nyugat ostorozása, úgy tűnhet fel, mint az autokratikus rezsimek mentegetésének kommunikációs védjegye. A nagy egymás mellett való elbeszélés, a zárt tömbösödés korszakában kevesen kíváncsiak hosszas mérlegelésre, végigvitt gondolatokra. Sokkal kifizetődőbb a saját táborbeli lojalitást erősítő bélyegosztás az ellenfélnek, az online leszámolás. Ezért előrebocsátom, nem a Nyugat általánosságban történő ostorozása motivál, különösen nem valamilyen rejtett politikai céllal, az úgynevezett Kelet idealizálása érdekében. Hiszen az emberi jogok, a magántulajdon védelme, az individuum kiteljesedésének lehetősége, a szabadságeszmény mind nyugati vívmány.

Szép új okosvilág – Kell-e félnünk a robotoktól?

„Lehetséges, hogy néhány évtizeden belül a mesterséges intelligencia olyan módon múlja felül az ember szellemi kapacitását, amely, ha nem készülünk fel rá, kihívás elé állíthatja az emberiség azon képességét, hogy saját teremtményét irányítsa, és következésképpen akár azon képességét is, hogy saját sorsát kontrollálja, és biztosítsa a faj túlélését.” Mindez nem egy tudományos-fantasztikus film prológusában, hanem az Európai Unió Jogi Bizottságának jelentésében szerepel, és hasonló megállapításokat fogalmaznak meg olyan feltalálók és tudósok is, mint Elon Musk vagy Stephen Hawking. A mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek szerint ugyanakkor sokkal célravezetőbb a rohamosan fejlődő „okosvilágot” az elektromossághoz hasonlítani. Vagyis a gépek lázadásától aligha kell tartani, mélyreható társadalmi és gazdasági változásokkal azonban érdemes kalkulálni.

Sokat köszönhetünk az egész BAGázsnak

A 2010 óta működő BAGázs felemelő példa arra, hogy emberek a szabadidejükben önkéntesként, jó ügyekért összeállva rendkívül hatékonyan képesek együttműködni és másokon segíteni. Hogy mennyire pótolhatatlan, amit csinálnak, olyan helyeken derül ki igazán, ahol nincs civil segítség, és hihetetlen kiszolgáltatottságban él mindenki. Magyarországon ma legalább 300 ezren élnek cigánytelepeken, ahol a rendszeres jövedelemmel rendelkezők aránya nem éri el a 40 százalékot.

Ránk néztek, és azt mondták, nincs sok hátra

Gördeszka és kábítószerek: már egészen fiatal korában csak ez a kettő töltötte ki Garamszegi József életét. Aztán maradtak a drogok. Hiába teljesült az álma, és jutott ki Amerikába, a fiatalember nem tudott szabadulni a függőségből, egyre lejjebb csúszott. Ma viszont már feleségével, Edinával három gyermek szülei, és hasznos tagjai a magyar társadalomnak. Szabadulástörténet.

„Piszkos” élelmiszerek

Nem sokan gondolnánk, hogy például egy tenger gyümölcseit tartalmazó pizzával esetleg olyan élelmiszeripari terméket fogyasztunk el, amelyet rabszolgaként dolgoztatott, kizsákmányolt, sokszor szexuálisan is bántalmazott emberek állítanak elő. Pedig lehet, hogy a konyhánkban többször találkozunk ilyen ételekkel, mint gondolnánk.

KÁVÉSZÜNET

Távirat Rómából

„A nagy impérium”, „az örök város” – ilyen és ehhez hasonló grandiózus kifejezések juthatnak eszünkbe, ha Rómára gondolunk. A birodalmi centrum szerepét jelenleg ugyan nem tölti be, még mindig megkerülhetetlen. Nos, mi is jónak láttuk felfedezni, vagy legalábbis egy kicsit beleszimatolni a különleges itáliai város levegőjébe.

Az ötletgyáros

A német állampolgárságú, ám magyar nemzetiségű Mechwart András 1834 telén, december 6-án Schweinfurtban született szegény család gyermekeként. A népiskola befejezését követően lakatosnak tanult. Később Augsburgban műszaki tanulmányokat folytatott, ahol szorgalmával és kitartásával kitűnt kortársai közül. Szegényes diákéveit követően 1855-ben mérnöki oklevelet szerzett. Ezután Nürnbergben, egy gyárban vállalt munkát, ahol malomipari gépek, hídelemek és vasúti kocsik gyártásában szerzett szakmai tapasztalatot.

A különleges hangulatú Nyírbátor

Szelíd dombok, ligetek, erdők ölelése, ahol kitapintható a történelem, és ahol műemlékek sora, gyógyfürdő, panoptikum, várostörténeti sétány is található. Helyszínünk nem más, mint a festői környezetben fekvő Nyírbátor, mely az utóbbi években dinamikusan fejlődött, turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően pedig a régió egyik kedvelt idegenforgalmi célpontjává vált.

A mócok hazája

Az erdélyi Érc-hegység tetején él egy népcsoport, amelynek neve nem túl jól cseng a magyar fülekben. Ők a mócok, akik a 18. és a 19. század parasztfelkelései és nemzeti forradalma során komoly pusztítást vittek véghez az ott élő magyarok között. Mára ezek a sebek begyógyultak, és Jókai szavaival élve „…mi is hagyjuk bezöldülni szépen a szomorú évek sírját”. A mócok ugyanolyan barátsággal fogadják az odatévedő magyar turistákat, mint bárki mást.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!