hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A különleges hangulatú Nyírbátor

2017. 04. 21.
Szelíd dombok, ligetek, erdők ölelése, ahol kitapintható a történelem, és ahol műemlékek sora, gyógyfürdő, panoptikum, várostörténeti sétány is található. Helyszínünk nem más, mint a festői környezetben fekvő Nyírbátor, mely az utóbbi években dinamikusan fejlődött, turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően pedig a régió egyik kedvelt idegenforgalmi célpontjává vált.

Nyírbátor jelenét aligha érthetnénk meg múltjának megismerése nélkül: a mintegy 13 ezer lakosú kisvárost 1279-ben említik először írásos emlékek. Neve az ótörök batir (jelentése: bátor, jó hős) szóból származik. A település a középkorban hosszú időn keresztül virágzó kereskedelmi, igazgatási és kulturális központ, és rövid időre politikai központ is volt, sőt híd Erdély, Kárpátalja és Lengyelország felé. Történelmét nagymértékben meghatározták az egymást váltó fő­urak és fejedelmek: a Báthoriak (az errefelé honos ecsedi ág rendszerint a családnév i-re végződő változatát használta), a Bethlenek, a Rákócziak és a Károlyiak. Több mint hét évszázados történelmének legfényesebb időszaka a Báthori családhoz köthető: a család egészen 1613-ig, Báthory Gábor erdélyi fejedelem haláláig birtokolta a várost, amely birtokigazgatási központja és egyben temetkezési helye lett. Bár létét a török háborúk, a rendi szabadságküzdelmek tépázták, ez közel sem jelentett akkora visszalépést, mint az 1872-es közigazgatási átszervezés, amelynek eredményeképpen elvesztette városi rangját, amelyet 1973-ban kapott csak vissza.

A város múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a história szerint egy hős vitéznek, Vidnek sikerült legyőzni az Ecsedi-lápban „vendégeskedő” fenevadat, mely rettegésben tartotta a környéket. Ezt a hőstettet mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a református templom mellett ma is megtaláljuk a Szárnyas Sárkány szobrát, illetve a város címerében a három sárkányfogat.

Miután megküzdöttünk a sárkányokkal, kinek ne lenne kedve végigjárni a 450 méteres Várostörténeti sétányt, mely az egyik különlegessége a településnek? Ez a sétálóutca a történelmi emlékeket, a turisztikai látnivalókat köti össze úgy, hogy önmagában a sétány is a nevezetességek közé került: igazi időutazásban lehet részünk. Itt tekinthető meg többek között a Báthori György és Báthori Anna házasságkötésének emléket állító szoborcsoport is. A sétány különlegességeinek számítanak a Leonardo Da Vinci tervei alapján elkészített fegyverek és egyéb találmányok reprodukciói. A harci eszközök vagy éppen a helikopter kezdetleges verziója először Budapesten volt kiállítva, azt követően került Nyírbátorra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!