hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 08.18. (XXI/33) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Vérző Amerika

Kim Dzsong Un, akinek hosszú, rejtélyes és a szó legszorosabb értelmében vérzivataros pályájáról a Hetek előző oldalain olvashattak, a jelek szerint telibe találta a pillanatot, amikor kihívást intézhet a Föld legerősebb hatalma ellen. Amerika ugyanis komoly bajban van – persze a legkevésbé a phenjani rezsim fenyegetése miatt; ám cselekvőképességét biztosan nem javítják hazai problémái.

Kim Dzsong Un rejtélyes életpályája

Ahogyan egyre élesedik a konfliktus az Egyesült Államok és Észak-Korea között, a kommunista diktátorral kapcsolatos gúnyolódást úgy váltja fel egy általános aggodalom: tényleg egy félkegyelmű őrült kezében van a harmadik világháború sorsa? A jelek arra utalnak, hogy óriási hiba lenne a gátlástalan és véreskezű koreai diktátort alábecsülni.

Lojalitáspróba

Amikor a Trump-adminisztráció fölött a szokásosnál is több felhő gyülekezik, Mike Pence alelnökre automatikusan nagyobb figyelem irányul. Most sem más a helyzet; ezúttal elsősorban az ObamaCare visszavonására tett sokadik sikertelen kísérlet és Trump rekordalacsony népszerűségi mutatóinak megjelenése után „leplezte le” a Trump-kormányzattal következetesen ellenséges sajtó, hogy Pence már a 2020-as választások rajtjánál helyezkedik – elnöki ambíciókkal. Pence keményen visszautasította a megosztási kísérletet, ám az tény, hogy szerepe nagyon fontos lehet a következő, cseppet sem könnyűnek ígérkező években a republikánus táboron belül.

Hit és értékek

A magyar tinédzserek és a pornófüggőség

Elmúlt már 18 éves? – Naponta akár több százezer tinédzser hazudhatja le ezt a kérdést, és lép többórányi lelkileg kimerítő Facebook, YouTube és Instagram sodródás után az internet feneketlen piroslámpás negyedébe. Bár a témát feldolgozó reprezentatív kutatás a mai napig nem készült, az ELTE Alkalmazott Pszichológia folyóiratában megjelent tanulmány, a webes látogatottsági adatok, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakemberek szerint a kamasz fiúk, sőt lányok körében is természetessé vált a heti rendszerességű pornófogyasztás.

HÁTTÉR

Megmaradni - Mészáros István László a magyar államalapításról

Augusztus 20. a magyar államalapítás és államalapító Szent István király emlékünnepe. Szent István király a független magyar államot jelképezi. Nem véletlen, hogy ezt az ünnepet az 1848–49-es szabadságharc leverését követően hosszabb ideig egyáltalán nem is lehetett megünnepelni. A kommunista rendszer pedig megpróbálta kiiktatni az ünnep eredeti tartalmát: e napot az „új kenyér”, illetve az 1949-es – direkt augusztus 20-án hatályba léptetett – kommunista alkotmány ünnepeként aposztrofálva igyekezett az idevágó nemzeti emlékezettudatot módosítani.

Hol volt Ősbuda?

„Nem oda Buda!” – mondta a Benedek Elek-féle Toldi-történet főhőse, amikor útba igazított egy csapat eltévedt katonát, akik a magyar fővárosba szerettek volna eljutni. A szólásból azóta közmondás lett, Gárdonyi nyomán az értelme is megváltozott. („Oda Buda!” - szól az Egri csillagok egyik fejezetcíme, így a mondás új értelme ennek megfordításával „nincs veszve semmi” lett). Az utóbbi időben azonban egyre több kutató véli szó szerint úgy, hogy „nem oda Buda”, mondván nem ott volt a magyarok eredeti székhelye, ahol ma a Duna partján áll a világ egyik legszebb fővárosa áll, és nem is a királyi koronázó városként ismert Székesfehérváron. Most induló sorozatunkban a magyar történelem néhány izgalmas rejtélye nyomába eredünk, elsőként arra keressük a választ, hogy hol terült el Sicambria, vagyis Ős-Buda, ahol hajdan Attila, jóval később pedig Árpád uralmi központja és palotája is állt.

Újraszerkesztett embriók

Sikerrel módosították humán embriók genetikai állományát amerikai és dél-koreai tudósok, akik a kísérlet során olyan genetikai mutációkat „töröltek” az embriók DNS-éből, amelyek szívleállást okoznak fiatal emberek esetében. A sikeres eljárás megosztotta még a tudóstársadalmat is, sokan ugyanis, akik etikai alapon ugyan nem ellenzik a módszert, megkérdőjelezik annak értelmét, hogy dollármilliókat költsenek olyan eljárásokra, amelyeket nem lehet majd széles körben alkalmazni.

Pecsét a szíven, hűség a gyakorlatban

„Lehet-e kettesben időt tölteni a másik nem tagjai közül olyasvalakivel, aki nem a házastársunk?” Már az ilyen és ehhez hasonló kérdések feltevése is érthetetlen sokak számára manapság, a hagyományos értékek és párkapcsolatok felbomlásának az idején. Mégis vannak olyanok, akik fontosnak tartják házasságuk megőrzését, még akkor is, ha óvintézkedéseik másokat megdöbbentenek. Például Mike Pence, az USA alelnöke is meghúzta a maga határait: a feleségén kívül egyetlen más nővel sem hajlandó kettesben vacsorázni. Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeutát arról kérdeztük, hogy van-e értelme az ilyen szabályoknak, és fenntartható-e ezek segítségével a hűség a mindennapokban?

Ez nem romángyűlölet, hanem hazaszeretet

Egy év alatt újjáépítik a gyimesbükki Rákóczi-várat az „ezer­éves határnál”, Székelyföldön, a Kárpátokban. Az ezeréves határ mára ismert turisztikai- és emlékezőközpontjává vált az erdélyi turiz­musnak, ahol nemcsak a nemzeti érzéseiket éleszthetik újjá, ha­nem rendhagyó történelem előadás keretében a gyimesi csángó sors és élet küzdelmeivel ismerkedhet meg a láto­gató. Az elmúlt két és fél évtized során Deáky András nyugalma­zott iskola­alapító és igazgató apró lépésekkel igyekezett előbb vissza­vásárolni, majd újjáépíteni a Gyimesi-szoros emlékhelyeit, amely­nek a legfontosabb állomása a sziklaoromra épült várrom újjáépítése lesz. Hat év kellett a Bákó megyei hatóságoknak az engedély kiadására, ami alatt talán meg­győ­ződ­tek, hogy nem nacionalista szándék áll a vállalkozás mögött - mondja a „nagy csángó” Deáky. A 200 ezer eurós munkálatokat adakozásból kívánják fedezni, amelyre máris jelentős összeg folyt be, első­sorban magánszemélyektől.

Ellenzékiek a halálsoron

Szaúd-Arábiában gyakoriak a halálos ítéletek, melyeket végre is hajtanak nyilvános helyeken, a nők nem vezethetnek autót, férfi felügyelete nélkül nem léphetnek utcára. Hogyan lehet az, hogy ezt az országot beválasztották májusban az ENSZ nők jogainak védelmével foglalkozó tanácsába? Nem ez volt az első ilyen eset: 2016-ban is közfelháborodást váltott ki, hogy a király­ság helyet kapott az ENSZ emberi jogi bizottságában.

Róma, a narkófőváros

Roberto Saviano olasz újságíró több mint 10 éve él rendőri őrizet alatt a maffiáról szóló leleplező írásai kapcsán érkezett fenyegetések miatt. Pár hete a La Republica hasábjain közölt terjedelmes cikket, melyben három, a közelmúltban lezárult rendőrségi nyomozás eredményeit tárta a nyilvánosság elé. Ezek alapján kijelenthető, hogy Róma a nemzetközi drogkereskedelem központjává vált az elmúlt években. A római bűnszervezetek a ’ndragheta (a calabriai maffia) és a camorra (a nápolyi maffia) vezetőivel is kapcsolatban állnak, és évente mintegy 1,3 milliárd eurót kasszíroznak, ami több mint az AS Roma és a Juventus focicsapatok piaci értéke összesen.

Nemzet, állam, szabadság

A bibliai leírások szerint a nemzetek a Teremtő akaratából jöttek létre. Isten nélkülözhetetlen szerepet szánt nekik a szabadság feltételeinek megteremtésében, olyan társadalmi viszonyok (így a társadalmi béke, rendezettség) fenntartásában, melyek lehetővé teszik, hogy mind az egyének, mind közösségeik könnyebben elérhessék és betölthessék tökéletességüket és rendeltetésüket, megőrizhessék a Teremtő adta önazonosságukat. Ezt a viszonyrendszert szokás „közjónak” nevezni, ami Pál apostol szavait idézve lehetővé teszi, hogy „csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel (méltósággal)” (1Tim 2:2b).

KÁVÉSZÜNET

„Képesnek tartom magamat arra, hogy versenyben legyek a fiatalokkal"

Tizenhat éve az úszósportunk fundamentuma, előfordult, hogy ő volt az egyedüli éremszerzője a csapatunknak. Négyszeres olimpiai ezüst­érmes, kétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok. Az egyetlen sportoló a világon, aki egymást követő négy olimpián és nyolc világbajnokságon érmet szerzett.

Joghurt: a mindennapok része

Köztudott, hogy a joghurt nemcsak egészséges, hanem finom is. Azt viszont kevesebben tudják, hogy számos módon, finom ételek részeként lehet fogyasztani.

Stílusikonok célkeresztben

Miért válnak nők milliói számára divatikonokká, követendő példákká a hírességek? Vajon a stílus, a jó megjelenés csak a kiváltságosok luxusa lenne? Az öltözködési stílusból lehet-e messzemenő következtetéseket levonni? Egyáltalán kell-e a legutolsó divatot követni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat? A jólöltözöttség pusztán stílusérzék dolga vagy netán pénzkérdés?

Vezetők és first ladyk

Érdekes elemezni kicsit azt is, hogy milyen a stílusa a világ legbefolyásosabb politikai vezetőinek, feleségeinek. Ebben Soós Katalin stílustanácsadó volt segítségünkre.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!