hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2019.08.02.(XXIII/31) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kísérlet egy nemzet eltörlésére

Egyre feszültebb a japán–dél-koreai viszony a japán gyarmattartás idején kényszermunkára hajtott koreaiak ügye miatt: a két ország nem rendezte még véres múltját, és ez az elmúlt hetekben igen elkeseredett vitát robbantott ki a felek között.

Harc az antiszemitizmushoz való jogért

A 2001-es, hírhedten antiszemita durbani ENSZ- konferencián útjára indult BDS Mozgalom Izrael és az ott élő zsidóság bojkottálását, az ottani befektetések felfüggesztését és különféle gazdasági szankciók alkalmazását tűzte zászlajára. Demokrata képviselők most azon igyekeznek, hogy ez kongresszusi szintű támogatást nyerjen Amerikában.

Elnökcsemeték és nepotizmus a diplomáciában

Internetszenzációvá vált Ivanka Trumpnak a G20-as csúcstalálkozón való részvétele, ahol kicsit sutára sikeredett a világvezetők tárgyalásába való bekapcsolódása. Az eset kapcsán felmerül, mennyire legitim az országvezetők gyermekeinek részt venni a nagyhatalmi játszmákban?

Belföld

Kezelésre várva

Amikor egymással párhuzamosan két minisztérium és a jegybank szakértői is reformértékű javaslatokkal állnak elő az egészségügy rendbetétele érdekében, kevés kétségünk maradhat afelől, hogy komoly problémák vannak.

Tusványosi Magyarország-kép

Orbán Viktor a rendszerváltás, illetve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítása óta eltelt harminc évet értékelte, valamint a Magyarországra és Európára leselkedő veszélyekről beszélt.

Egyre nő a magánszektor az egészségügyben

Amikor egymással párhuzamosan két minisztérium és a jegybank szakértői is reformértékű javaslatokkal állnak elő az egészségügy rendbetétele érdekében, kevés kétségünk maradhat afelől, hogy komoly problémák vannak.

Hit és értékek

Pápák és az európai integráció

Az európai integrációnak sokkal mélyebb római katolikus gyökerei vannak, mint gondolnánk – állítja a pápák és az Unió történetét vizsgáló tanulmány.

Sas és kereszt

633 éven át a Római Birodalom, később a nyugati kereszténység egyik legjelentősebb központja volt, majd egy éjszaka Attila serege elpusztította. A város romjaiból született meg Velence. Aquileia története ma is tanulságos.

HÁTTÉR

Aszkétákból partiarcok

Meztelenkedés a liftben, szétzúzott, összehányt hotelszoba és felfokozott szexuális aktivitás – általánosítani ugyan nem lehet, de az úszó­világot belülről ismerők szerint élsportolóink között nem egyediek ezek a jelenségek egy-egy „levezetés” során.

Kíváncsi műholdak

Egyre szűkül a tér, amit privát szférának nevezhetünk. Az okosotthonok minden lélegzetvételünket rögzítik, a kereskedelmi műholdak bármikor bepillanthatnak a hátsó kertünkbe, a böngészőnk pedig profilt készít rólunk. A kényelem azonban felülírja az óvatosságot.

Értelmes célok, hosszabb élet

Szakemberek régóta tisztában vannak vele, mennyire fontos, hogy az ember életében legyenek értelmes célok. Egy nemrégiben megjelent kutatás arra is rámutatott, hogy ezek az egészségi állapotunkra is rendkívül erőteljes hatással vannak. Különösen ötvenéves kor felett.

A Maccabi Európai Játékok Budapesten

Budapest először ad otthont a Maccabi Európai Játékoknak ezekben a napokban. A zsidó sport gyökerei az emancipációig és a cionizmus eszméjének megszületéséig nyúlnak vissza Magyarországon.

A kortársak gyógyító ereje

Díjazták Magyarország legjobb, gyermekeket fejlesztő kezdeményezéseit, köztük a KórházSuli Alapítványt. Az Edisonplatform díjat több kategóriában osztották ki az iskolásokat innovatív módon fejlesztő szervezetek között. A KórházSuli Alapítvány az Esély kategóriában nyert díjat. Az alapítvány vezetőjével, Tóthné Almássy Monikával beszélgettünk.

KÁVÉSZÜNET

Gyermek nélkül, boldogan?

Paul Dolan, boldogságszakértő nemrég megosztó kijelentést tett: „Ha nő vagy, jobban teszed, ha nem házasodsz meg, és nem vállalsz gyermeket. Valószínűleg rövidebb ideig és boldogtalanabbul fogsz élni, ha ezeket mégis bevállalod.” Honnan eredhet ennek a felháborító kijelentésnek az alapja, és egyáltalán igaz-e?

Realitásból az oázisba

A virtuális valóság – rövidebb nevén VR – megjelenése és világméretű elterjedése napjainkban egyre szélesebb spektrumú közönséget ragad magával, és a folyamatos technológiai fejlődéseknek köszönhetően a jövőben ez csak növekedni fog.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!