hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Újabb menekülthullámot generálhat az USA afganisztáni kivonulása

Az amerikai csapatok döntő többségét már hazahívták Afganisztánból, az ázsiai országon azonban egyre inkább káosz lesz úrrá. A tálibok nagyszabású offenzívával egyre több területet foglalnak el, miközben diplomáciai fronton sem tétlenkednek, hogy a környező országok aggodalmát eloszlassák.

A világtörténelem legsikeresebb pártja: mi a titkuk?

Július elsején ünnepelte fennállásának centenáriumát a KKP. A kínai kommunistáknak valóban van mit ünnepelniük: a világtörténelem egyik legsikeresebb pártjának bizonyultak, pozícióik pedig erősebbek, mint valaha. Ennek azonban hatalmas ára volt.

Belföld

Kedves Olvasó!

Ismerik a tanulságos mesét a farkast kiáltó pásztorról, aki addig csapta be a társait a kamu segélykiáltásokkal, míg már nem hittek neki akkor sem, amikor tényleg bekövetkezett a baj. Valami ilyesmi játszódott le az elmúlt bő egy évben Magyarországon is.

Szexuális nevelés: ezért kell garantálni a semlegességet az iskolákban

Hetek óta zajlik a vita a melegellenesnek kikiáltott gyermekvédelmi törvényről. A jelen írás nem kíván ennek a vitának a részleteibe elmélyedni, egyetlen aspektusra szeretnék röviden reagálni: a homoszexuális propagandát tiltó rendelkezések ellenzői előszeretettel érvelnek úgy, mintha az új szabályozás idegen lenne nemcsak a magyar néptől, hanem a (Fidesz előtti) jogrendszertől és a magyar alkotmányosságtól is.

Nem a családtámogatások pörgetik az építőipart

Egy beltéri ajtó ára két hónapja 30 ezer forint volt. Ma már ugyanaz az ajtó majdnem a duplájába kerül. Az építőiparban tapasztalható hatalmas drágulás miatt a kormány is közbelépett.

Hit és értékek

A homoszexuális toborzás nem alapjog

Július elején a belga állami televízió budapesti tudósításában Mészáros István László élesen bírálta a Magyarországgal szembeni agresszív európai uniós kampányt. A Szent Pál Akadémia rektorhelyettesét, volt országgyűlési képviselőt a pedofilellenes törvény nyomán kialakult viharról kérdeztük.

Fiatalon trágyát lapátolt, majd Afrika egyik legbefolyásosabb pásztora lett

A BBC tudósítása szerint sok ezer ember búcsúztatta a nigériai Lagosban TB Joshua pásztort, az egyik legismertebb afrikai televíziós evangélistát. Az 57 éves lelkész halála váratlanul érte a gyülekezetét és a közvéleményt is, mert június 5-én még esti istentiszteletet tartott. Utolsó szavai, amelyek az élő televíziós adásban elhangzottak, ezek voltak: „Vigyázzatok és imádkozzatok!”

HÁTTÉR

Lelkünket adjuk el a sütikért

A képernyőnek van egy bűvölete. Önmagában is. Más, hasznosabb, de főleg egészségesebb dolgom lenne, amihez kedvem is van, el is határoztam, még kint a napfényben, mielőtt ezt bekapcsoltam itt a szobában, mégis itt ülök, bámulom a képernyőt, de nem nézem, hanem azon gondolkodom, mire kattintsak még rá, ami érdekesebb lenne, mint ez a teljes tartalmatlanság, ahová most jutottam a tervezettnél sokkal hosszabbra nyúlt szörfölésben.

Mutánsok támadása: a delta el sem múlt, de már terjed a lambda

Az aggodalomra okot adó SARS-CoV-2 variánsok elnevezése mindeddig többnyire a felbukkanásuk földrajzi helye szerint változott, így hallhattunk már dél-afrikai, brit, brazil és egyéb variánsokról. 2021 júniusában a WHO bevezette a konkrét vírusmutánsokat a görög ABC betűivel jelölő új módszertant, így az aktuális főellenség a Delta variáns néven fut, miközben a nyomában már ott liheg a Lambda is.

Covid: az augusztust még talán megússzuk

A hazai fertőzöttek számának jelenlegi visszaszorulása a tavaszi korlátozások és az oltások következménye. A járványnak nincs vége: a koronavírus újabb, Delta mutációja már köztünk van. Őszig bezárólag várható a pandémia újabb hulláma, de több tényezőn múlik, hogy mennyire lesz súlyos. A leginkább veszélyeztetettek az oltatlanok és a csak egyszer oltottak.

KÁVÉSZÜNET

Könyvajánló: hét híres angol klasszikus

A nyár kiváló alkalom arra, hogy egy jó könyvvel a kezünkben a vízparton vagy az árnyékban egy másik világba kalandozzunk el. Hét világhírű angol ÉS amerikai szerző könyveit ajánljuk, melyek a szórakoztatáson túl tanítanak is.

Elképesztő robbanás előtt a drónpiac

Az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót.

Senki: az elszabaduló kisember sztorija

Az „elszabaduló, közveszélyes kisember” posztmodern világunk egyik alaptörténete lett. A legújabb ilyen film, a Senki filozófikusan (elidegenedés) indít, majd átmegy néhol paródiába hajló feszültséglevezetésbe. Mindkét elem része a közérzetnek, mely a nyugati világ lakosát mostanában mardossa.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!