Trump határozottan kiállt Izrael mellett, kőkeményen beszólt a Biden-kormánynak is
A volt amerikai elnök az Izrael-ellenes demokratákat ostorozta bejegyzésében
Trump határozottan kiállt Izrael mellett, kőkeményen beszólt a Biden-kormánynak is

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 11.
Saját közösségi felületén közzétett bejegyzésben állt ki Izrael mellett Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke. Posztjában éles kritikával illette az amerikai kormány tétlenségét és az Izraelt támadó demokrata képviselőket. 

Mint ismeretes, Izraelben már napok óta háborús helyzet van, miután a Templomhegyi zavargások országszerte tüntetésekhez és a palesztin terrorszervezetek rakétatámadásaihoz vezettek. Az eseményekről itt és itt percről percre tudósítottunk. 

Trump alatt nem merték volna ezt megtenni?

"Amikor én voltam hivatalban, akkor minket a Béke Elnökségeként ismertek, mert Izrael ellenfelei jól tudták, hogy az Egyesült Államok elkötelezetten Izrael mellett áll és gyors megtorlást vonna maga után, ha Izraelt megtámadnák"

- írja bejegyzésében Donald Trump. 

A volt amerikai kormány alatt valóban jóval kevesebb incidens történt Izrael területén, holott az elnök számos sokak által kockázatosnak mondott történelmi lépést is tett a zsidó államot érintően. Elsőként elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, majd áthelyezte az amerikai nagykövetséget Tel Avivből Jeruzsálembe. Később pedig az Ábrahám Egyezmények keretében, a közreműködésével Izrael egy sor olyan arab országgal a diplomáciai megbékélés útjára lépett, akivel korábban nem volt felhőtlen a viszony. 

Biden alatt erőszakosabb lett a világ

"Biden alatt viszont a világ egyre erőszakosabb és istabilabb, mert Biden gyengesége és Izrael támogatásának hiánya ahhoz vezet, hogy a szövetségeseinket újabb támadások érik"

- folytatta közleményét a volt elnök. 

Joe Biden adminisztrációja ugyan nem lépett vissza az Ábrahám Egyezményektől, és a nagykövetséget sem telepítette vissza, az Izraelhez való viszony jelentősen megváltozott. Egyrészt az Izrael elpusztítását a minap is hangoztató iráni rezsimmel kötött korábbi atomalkut szeretnék visszaállítani, valamint az elmúlt napok zavargásai kapcsán is feltűnően semleges és távolságtartó nyilatkozatokat tett közzé az amerikai külügyminisztérium. 

Világosan üzenni kell a palesztinoknak

Donald Trump így folytatta a bejegyzését: 

"Amerikának mindig Izrael mellett kell állnia és világossá kell tenni a palesztinok számára, hogy véget kell vetniük az erőszaknak, a terrornak, a rakétatámadásoknak. Amerikának világossá kell tennie, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát."

Trump azt sem érti, hogy a demokraták miért álnak ki "az őrült Amerika-ellenes" Ilhan Omar képviselő és társai mellett, akik vadul támadják azt az Izraelt, akit éppen terrorszervezetek tartanak most össztűz alatt. 

Legutóbb Tel Avivot árasztotta el a Hamasz rakétákkal, a támadásnak halálos áldozata is volt. Erről itt olvashatnak bővebben. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!